A busidó azon alapelvek gyűjteménye, mely évszázadokon át volt útmutató a szamurájok számára. Ezen elvek betartását minden harcostól megkövetelték. Bár nem jegyezték le őket, a szamuráj megérthette, hogy mi a lényege úgy, hogy az elődei hőstetteit tanulmányozta.

A Hagakure egy a busidóról szóló mű, ami gyakorlati tanácsokat is tartalmaz a harcosok számára. A harccal kapcsolatos tanácsokon kívül olyan dolgok is megtalálhatók benne, melyek a helyes tisztálkodásra vonatkoznak, vagy például arra, hogy milyen alsóneműt viseljenek hadjáratok idején azért, hogy ne legyenek tetvesek.

Az európai lovagi eszmény és a busidó közötti legnagyobb különbség az volt, hogy az utóbbihoz nem kapcsolódtak szerelmi szálak. A szíve hölgyéért harcoló, és szerelmes verseket költő európai lovagnak sosem volt japán megfelelője. A hőstörténetekben a nők nem mint a szamurájok szerelmei jelennek meg, hanem inkább önfeláldozó szerepet kapnak.

A busidó szerint egy harcosnak kész kell lennie arra, hogy uráért, vagy egy ügyért az életét áldozza. Ennek a legvégső megnyilvánulása volt a harakiri, azaz a rituális öngyilkosság. Ezzel a szamurájok mind a bajtársaik, mind az ellenség csodálatát, és tiszteletét kivívták. Ezzel szemben Európában, ha valaki egy csata után öngyilkos lett, azt minden esetben félelemből tette. Ezt sosem tartották nemes tettnek.

Különösen fontos szerepet kapott az önbizalom. A busidó már a puszta létezésével megerősítette a szamurájokban azt a hitet, hogy a társadalom elitjéhez tartoznak.  Viszont az eliten belül is különálló kasztot alkottak. Elterjedt nézet volt a harcosok között, hogy minél nagyobb egy sereg, annál inkább ki kell tűnni a tömegből. Mikor a 16. század végén megjelentek a páncélok, a hozzájuk tartozó sisakokat feltűnő díszekkel szerelték fel.Például fából készül hatalmas szarvakat, vagy pávatollat erősítettek rá.Ezektől harc közben sem váltak meg.

A busidó szerint egy ország vezetőjének magának is részt kellett vennie a csatákban. Hátul is maradhatott a testőrei társaságában, de ez nem volt jellemző. Kevés olyan eset volt a japán történelem folyamán melyben a vezér nem maga vezette a hadjáratot.

(Stephen Turnbull:Szamurájok)