AikiMag

Az Aikido Magazin

Cipész maradjon a kaptafánál?

2014. április 29. 09:35 - Pető Richárd

Minthogy szerkesztőségünk úgy döntött ezen a héten Steven Seagal pályafutását járjuk körül mindenféle szempontból, ezért azt gondolom filmes munkásságának mindenképpen áldoznunk kell néhány sort, még ha az utóbbi 15-20 évben nem is igazán készít jó filmeket a mester.

seagal movies.jpg

A köztudatba az 1988-as Andrew Davis által rendzett Nico - Above the Law - című akciófilmmel robbant be, ahol az amerikaiak és a világ nagy része számára egy teljesen ismeretlen harcművészeti stílust mutatott be, az aikidót, még ha hollywoodiasan is. Az alkotás amellett, hogy kasszasiker lett és Seagal keményebb oldalát mutatja be, epizódszereplőként feltűnik benne az azóta magát hatalmas sztárrá kinövő Sharon Stone is, mint Seagal filmbéli felesége.

 

Nico

Ez után forgatta le a szintén nagy sikerű Ölve, vagy halva című műremeket, melyben egy korrupt politikusokat üldöző, a családját elvesztő és kómája után bosszút álló los-angelesi rendőrtisztet játszik.

 

Ölve, vagy halva

Ezt követte a szintén nagyon jó fogadtatású Halálra jelölve, ahol egy a maffia által halálra jelölt és ezzel nem törődő zsarut alakít.

 

Halálra jelölve

A remek akciók sorozatát egyelőre még tartó Seagal a Törvényre törve című eposzban, egy kőkemény, szintén igazságosztó zsarut játszik. Érdekessége még, hogy epizódszereplőként találkozhatunk benne Julianna Marguliessel, aki a magyar közönség számára a Vészhelyzet Carol nővérjeként, vagy mostanság Alicia Florrick-ként, Peter Florrick szenátor feleségeként lehet ismerős.

 

Törvényre törve

Az Úszó Erőd még mindig jó kis film, melyben azért a prímet az azóta Oscar díjat kapott Tommy Lee Jones figurája viszi és mindannyiunk egyik kedvenc Baywatch mentős lánya, Erika Eleniak is előugrik a tortából.

 

Úszó Erőd

Sajnos a mester ezt követő viedói közül nem nagyon lehet kiemelni egyet sem, pedig próbálkoztak megmenteni filmes pályafutását, a Tűzparancsban mellékszerepet játszott Kurt Russel mellett. A Száguldó Erőd is csak hasonmása lett az Úszó Erődnek, pedig ott a még fiatal Katherine Heigl - Grace Klinika, Felkoppintva, Ilyen az Élet... - sorozat és filmek sztárja kezdeti próbálkozásait láthatjuk.

 

Tűzparancs

Azt kell mondanunk az idők során Seagal Sensei nem csak felszedett jónéhány kilót, de valahogy ezoterikusabb vonalakra tévedt és videófilmes karrierbe kezdett, ami nem annyira áll jól neki. Főként, hogy a harci jeleneteket lövöldözések és néha több percig tartó, beúszó álomképek vették át. Oroszország iránti elköteleződésének nem csak Vlagyimir Putyin barátságát, hanem sok orosz rendezővel közös, ám felejthető munkáját is köszönheti.

 

Száguldó Erőd

Jelenleg egyszerre két filmet is forgat és rebesgetik feltűnését a Feláldozhatók 4. részében is. Kíváncsian várjuk, hogy vajon rossz-, vagy jó fiút fog-e alakítani.

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://aikimag.blog.hu/api/trackback/id/tr336094798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.04.29. 14:08:18

Szerintem meg egy jó filmje sem volt.

Tooni 2014.04.29. 15:38:20

Tisztítótűz is jó volt még.

2014.04.29. 16:03:25

A Lángoló jég is teljesen nézhető. A Törvényre törve meg minden idők egyik legjobb akciófilmje, imádom.

2014.04.29. 16:33:21

Ennek nagy nulla arcú nemszínésznek eléggé szar filmjei vannak
a Sly-al eggyűt

paráznabillegető 2014.04.29. 16:47:40

a machete azért valamennyire visszahozta.
legalábbis jókat göcögött benne!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.04.29. 16:51:13

@paráznabillegető: hát nem volt teljesen világos, hogy vele vagy rajta lehet benne röhögni...

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.04.29. 17:49:18

@enpera: szerintem se nagyon

az ezoterika meg nem baj, ha normálisan van ábrázolva, és a gondolatmenete se ördög és pokok

Nick Leeson 2014.04.29. 19:25:50

Szerintem az egész figurája rosszul lett kitalálva már az első filmekben. Szinte minden alakítása a tévedhetetlen, tökéletesen fedhetetlen, mindenkit agyonverő, és sajnos jócskán nagyképű, magányos szuperhősről szól. Soha nem kap egy pofont sem, de ő kifektet mindenkit egyetlen ütéssel. Minden szava, minden tette színtiszta emberi, mint valami szent. Soha semmi apró lazaság, poén, minimális negatív tulajdonság, vagy bármi esendő téma vele kapcsolatban. Egyedül talán az úszó erőd tetszett, de ahogy cikk is írja nem feltétlenül rajta múlott!

Szerintem ő az egyetlen akcióhős akit jóformán egyetlen filmjében sem pofoztak meg, még csak kicsit sem! Kb. mint Chuck Norris! :)

Gazz 2014.04.29. 20:48:10

A Machete egy jó nagy szar film volt, de Seagal papa meglepően jót alakított benne, mint vérgeci drogkartellfőnök.
Igazából negatív szerepeket kéne alakítania, az jobban megy neki.

Bérgyilkos Bohóc 2014.04.29. 21:19:36

@Nick Leeson: Ez így van. Az egy dolog, hogy pocsék színész, de mindig elbaszták az egész dramaturgiát azzal, hogy soha esélyt sem adtak az ellenfélnek így emiatt soha nem is volt izgalmas egyik filmje sem. Utáltam Segal összes filmjét.
süti beállítások módosítása