Ha nekem azt mondja valaki ez előtt pár évvel, hogy egyszer egy teremnyi karatésnak tartok majd edzést, azt minimum megmosolygom, pedig eljött az ideje ennek is: Tiszaszentimrei Réti István nagymester meghívásának eleget téve Áy János barátommal közösen egy 6 órás szemináriumot tartottunk a Ré Zen Do aktuális nyári edzőtáborában.

Kanyarodjunk kicsit vissza az első gondolatomhoz: korábban nem hittem volna, hogy egyszer ilyen megtiszteltetésben lesz részem. De miért is? Mi ebben akkora nagy dolog, hogy hasonszőrű emberek összejönnek, és azt csinálják amit szeretnek? Ha így nézzük, akkor szinte semmi. Viszont a mindennapi életünkben mindig nagy kihívást jelent nekivágni az ismeretlennek, kipróbálni valami újat, kockáztatni, hogy esetleg valami nem úgy fog összejönni, ahogy szeretnénk, bénázni fogunk, stb. Ezek azok a dolgok, amelyek miatt én sem hittem volna korábban, hogy egy ilyen eseményen fogok részt venni, ráadásul instruktorként.

Kattinst a "Tovább"-gombra a folytatásért!

Amikor belekezdtünk a karate-do tanulmányozásába, nagyon esetlenek voltunk, mégis nagyon megfogott minket a mozgás és a szellemiség. Kicsit remegő térdekkel lelátogattunk tavaly az akkori nyári edzőtáborba. Végül azonban ez adta meg a végső lökést arra vonatkozóan, hogy folytatnunk kell a közös gyakorlást a Zen Do csapattal, akik a karate-do gyakorlása mellett számos más stílust is kipróbálnak, sőt, egyes tagjaik mesteri szinten űzik ezeket. Ettől függetlenül is meglepett minket a felkérés Réti mester részéről, bár azért váratlanul nem ért :D. Se Jani, se én nem tartottunk még edzést karatésoknak, ettől függetlenül azonnal elfogadtuk a felhívást és a zsámbéki aikido csoport tatamijaival megrakva és társainkkal kiegészítve leutaztunk Köveskálra.

Jómagam az indulás előtt még kétszer lelátogattam a Ré Zen Do Yin Yang Dojoba, hogy megnézzek páros gyakorlatokat, illetve tartsak egy próbaedzést. Legnagyobb meglepetésemre nagyon nagy érdeklődés fogadott. Először tartottam tőle, hogy az aikido megoldásai, technikai elemei nem fogják elnyerni a karatékák tetszését, de ahogy átrágtuk magunkat a keserves alapozáson (gurulások, esések, suwari waza - mindenki nagy kedvencei, hehe), és rátértünk egy picit a technikai részre, egyből csillogtak a szemek. Ezzel a tapasztalással a hátam mögött már nyugodtan vágtam neki az útnak.

A Zen Do közösséget ismerve már nem döbbentem meg azon, hogy teljesen természetes dolog számukra részt venni a tatamik pakolásában, szóval az előkészületeken villámgyorsan túlestünk, akárcsak a gyors bemutatkozásokon, és kezdődhetett is az edzés. Janival elosztottuk egymás közt a feladatokat, én inkább a mélyebb alapozást és a könnyebb, kokyu jellegű gyakorlatokat mutattam be, ő pedig a klasszikus Kobayashi technikákat vette elő az első napon. Ahhoz képest, hogy legalább 30-an voltunk, és a legtöbben először találkoztak aikidóval (ráadásul egy nagyon húzós hét volt a karatésok mögött...) egész jó ütemben haladtunk. Bár az erőnléti elemek nem annyira hangsúlyosak nálunk, a bemelegítés folyamán végzett gurulások, felállások azért kimerítőek voltak. Az ukemit nyilvánvalóan nem lehetett ennyi idő alatt érdemben megtanítani, mégis egészen jól belejött a csapat, mire a páros gyakorlatokhoz érkeztünk. Kiemelném a kezdő karatékák bátorságát, nekik jól érezhetően komoly kihívás volt a gurulás is, nemhogy az esés gyakorlatok. Az egész szeminárium folyamán sok kérdést kaptunk, amiket igyekeztünk a legjobb tudásunk szerint megválaszolni, de végig olyan érzésem volt, hogy a Zen Do-sok felől akár még csinálhattuk volna tovább is, annyira tetszett nekik, amit mutattunk.

Fegyveres gyakorlásra is sor került, Áy Jani - külön felkérésre - megtanította a 13-as jo katát és annak awase változatát a csoport nagy részének, én pedig a Nishio stílusra jellemző karddal történő dobás gyakorlatokkal boldogítottam az érdeklődőket. Úgy érzem, ez a rész is hiánypótló volt mindenki számára, és mire idáig jutottunk, teljesen befogadott minket az egész közösség, és a tatamin töltött percek alatt teljesen átszellemülten, mondhatom nyugodtan, hogy aikidós mentalitásban, mosolyogva, jó kedéllyel, de komoly odafigyeléssel végezte mindenki a gyakorlást.

Az este folyamán részt vettünk a tábor záró ceremónián, ahol hivatalosan is a Zen Do Barátok Szövetségének tagjaivá választottak minket, valamint Áy Jani a 3. jómagam pedig a 2. dan fokozatot kaptuk meg Réti mestertől, inspirálva minket arra, hogy mielőbb megszerezzük az Aikikai diplománkat is. Kiegészítésképpen itt tartottuk meg a True Style Magazine legutóbbi videójának az ősbemutatóját, ami a kivetítőnek, a komolyabb hangfalaknak és a sok nézőnek hála, igazi moziélmény lett, és hatalmas tapsviharral zárult, ami nagyon jól esett nekem és a csapat többi tagjának!

Így a cikkem vége felé engedjetek meg nekem pár teljesen szubjektív gondolatot. Sokszor hallom a panaszokat arról, hogy itthon milyenek az emberek, milyen nehezen lehet szót érteni egymással, és hogy mindannyian a saját igazunkat bizonygatjuk. Könnyebb valami ellen fellépni, mint valami mellett kiállni. Ezzel a mentalitással, úgy gondolom, mindannyian találkozunk a mindennapjainkban, kivétel nélkül. Viszont ezen nem szabad sajnálkozni, sőt nem kell arra várni, hogy jöjjön majd a Nagy Kiválasztott, aki rendet tesz, és mindent jó irányba indít el, de még csak világmegváltó terveket sem kell szövögetni két sör között. Bőven elég, ha a saját környezetünkben lévő embereket megpróbáljuk egy kicsit jobban megismerni, és ha megtaláljuk a közös hangot (nevezőt, frekvenciát, akármit), akkor kialakul egy építő jellegű tapasztalatcsere. Nagy közhely, de az érdekes és izgalmas dolgok a komfortzónánkon kívül vannak.

Ami pedig a harcművészetet érinti: nem szabad egy helyben ülni, és folyamatosan ugyanazokkal az emberekkel ugyanazokat a gyakorlatokat végezni. Bár kétségtelen, hogy ez komfortos, és a jó közösség építőleg hat, mégis meg kell ismerni más dolgokat, hogy az aikidónk formálódjon, adaptálódjon, és ezáltal váljon szépen lassan készséggé fejlesztett tudássá. Réti mester szavaival élve: "Vezessen minket az örök kezdők szellemisége".

Nagyon köszönjük a részvételi lehetőséget, örülünk, hogy mi is a Zen Do közösség részei lehettünk, és izgalommal várjuk a folytatást!

Videó és képgaléria hamarosan a True Style Facebook oldalán!

Végül álljon itt néhány gondolat a résztvevők tollából, miként is élték meg ők az aikidó gyakorlását:

Shihan Tiszaszentimrei Réti István:

"PO és ÁY mestertől Tanultam, Tanításuk 600 perce alatt. ------  A Zen és az aikidó gyakorlói versengőek és kemények, de nincs bennük az EGÓBÓL eredő harag, sem agresszió, sem frusztráció. Az ellenfelükben látott ÜRESSÉGGEL versenyeznek. A Zen és az aikidó győzelmi szemlélete, hogy eggyé váljunk az Ellenféllel, és így szerezzük meg a teljes irányítást. Ehhez az aikidóban Po mester és ÁY mester ÉBERSÉGET és Meditációt gyakoroltatott velünk a Technikák elsajátítása alatt, a Zavaró gondolatok TUDATOS elhagyásával. A Gondolatok megállítása, és az érzelmek irányítása legalább olyan KEMÉNY HARC, mint bármilyen tényleges Háborús-Harcos ÖSSZECSAPÁS. KÉT IGAZI EMBERT, KÉT IGAZI AIKIDO HARCOST FOGADTUNK BE BARÁTI KÖRÜNKBE, és Mindkettőt Mesternek látva-tartva -TELJES TUDÁSUKAT a Zenbe építjük...."

Sensei Paál Géza:

"Furcsa módon nekem a kata jelentette tetőpontot. Roppant nehezen tanulom az összetett, bonyolult mozgáskombinációkat, sorozatokat. Mégis a gyakorlás végére nagyjából összeállt, mit is kellene még borzasztóan sokat csiszolni, sulykolni. Segített, hogy a gyakorlás elején az egyes elemeket külön is megnéztük. Viszont (a rövid tanulási időtartamra való tekintettel) kicsit megzavart, hogy a szólóban előadott és a párosan gyakorolt kata irányai eltérnek. De végül áthidalható volt a probléma. Örülök neki, hogy volt aikido a gasshukun. Köszönöm a tanítást!!"

Sensei Horváth Zoltán:

"Úgy gondolom, egyetlen harcművészeti ág sem ad megoldást önmagában minden helyzetre. A harcművészetek egységet alkotnak, kiegészítik egymást. A kemény és gyors párja a könnyed és lágy, ahogy a Yang párja a Yin. Mikor mire van szükség. Ha nagyobb távolságot tartva tanulsz harcolni, egy szűk helyen tehetetlen leszel. Ha nem tanulsz meg könnyedén gurulni, egy botlás után már nincs esélyed felállni. Ha csak állva tanulsz küzdeni, a földre kerülve egy gyakorlott földharcos könnyedén legyőz. Nincs mindent átfogó „stílus”. Ezért érdemes nyitottan, előítéletek nélkül megfigyelni más harcművészeti ágakat, kiemelni belőlük a számodra használható elemeket, és beépíteni a napi gyakorlatok közé. Most magyarázták el nekem először pontosan, hogyan kell könnyedén álló helyzetből gurulni. Én gyermekkorom óta szédülök egy bukfenc után is, de gyakorolni fogom, mert fontosnak tartom. A jo-kata a kedvencem volt, egyszerre mozgatta a testet és az agyat. Karddal ritkán sétál az ember, de egy bot olyan fegyver, ami bármikor a kezed ügyébe kerülhet, és használhatod, ha szükséges. Ezt már el is kezdtük gyakorolni. Így idővel összeáll a részekből az egész, ami a saját vérmérsékletednek, fizikumodnak legjobban megfelel, és kialakul a saját „stílusod”. Ahogy Réti Mester mondta: „A stílus te magad vagy”."

Gébert Judit:

"Pár személyes gondolat tőlem is: az aikidó lágy, nyugodt, elegáns (szinte folyékony) mozgásnak tűnt a karate dinamikusabb, robbanékonyabb mozgáskultúrájához képest, amiben azt tanuljuk, hogy „egy ütés – egy halál”. Időnként az jutott eszembe: uh, ezek a fiúk varázsolnak, annyira jól néz ki, ugyanakkor annyira hihetetlen, hogy ez egy utcai helyzetben is működjön. A jo kata nagyon tetszett, a „szilvalekvár keverős” (uchi kaiten nage tenkan-os belépése és az ellenfél megforgatása - a szerk.) technikánál éreztem rá egy kicsit, hogy ebben a mozgásban azért van „valami”. Mindenesetre lágyságból, lazaságból biztosan van mit tanulni Tőletek, hogy ne legyünk (legalábbis én biztosan) feszültek például az alapállásokban, mert az nem jó. Köszi, hogy itt voltatok!"