AikiMag

Az Aikido Magazin

"Többet kellene egymáshoz járnunk"

2014. szeptember 19. 16:07 - Csák Gergely

Monostory Miklóssal együtt utaztunk Kolozsvárra és ő is megírta az élménybeszámolóját. Köszönjük!

 

Ez évi kongresszusát Kolozsvárott rendezte meg a Nemzetközi Aikido Szövetség, ennek kísérő eseménye volt egy háromnapos szeminárium szeptember 12. és 14. között. Az edzéseket az aikidót különbözően értelmező mesterek tartották, köztük például Ulf Eveans shihan, Christian Tissier sihan, és végül, de nem utolsósorban O Sensei dédunokája, Ueshiba Mitsuteru, azaz Waka sensei.

Egy blogposzt terjedelme nem teszi lehetővé három nap 12 edzéséről a részletes beszámolót (az olvasók túlnyomó többsége a második képernyőoldal után feladja), ezért inkább – abszolút szubjektíven – benyomásokról, érzésekről szeretnék írni.

Kattints a Folytatás-gombra, hogy végigolvashasd Monostory Miklós írását!

Csák Gergellyel együtt utaztunk Kolozsvárra, és mivel két különböző iskolát képviselünk, másként éltük meg az edzéseket is; ez elősegíti azt is, hogy két szemszögből írjuk le a tapasztaltakat. 

Monostory Miklós Ulf Evenas.jpg

Monostory Miklós (a cikk szerzője) és Ulf Evenas (fotó: Stefan Socaciu - CIORCHIN)

Ulf Evenås (7. dan) shihan Morihiro Saito (9. dan) tanítványaként az iwamai dojoban tanult és gyakorolt, ez meghatározza a stílust, amit képvisel és tanít. Az álala tartott három edzést szokásosan a tai no henko gyakorlatokkal vezette be, a statikus go-tai végrehajtástól a dinamikus ju-tai mozdulatokig. Többször felhívta a figyelmet, hogy a tai no henko ismerete és pontos művelése az aikido egyik alapja, hiszen számos technika indul ezzel a mozdulatsorral.

Göteborgi dojojában az iwamai hagományoknak megfelelően a fegyveres gyakorlatok az edzések szerves részét képezik, a szemináriumon azonban – mivel a résztvevők elenyésző kisebbsége hozott magával fegyverkészletet – a Buki-waza gyakorlása elmaradt, csak az utolsó nap tartott bemutatón vett bokkent a kezébe.

Edzései során komolyan vette oktatói feladatát; minden egyes technika bemutatásakor nem csak a helyes légzést és testtartást, hanem annak miértjét is részletesen elmagyarázta.

Előzenekar Waka sensei előtt

A fesztiválokon és megakoncerteken általában előzenekarok alapoznak a közönség által leginkább várt fellépés előtt. Ám, ha az előzenekar szerepében Christian Tisser (7. dan) shihan lép a tatamira, az lassan az elviselhetetlenségig fokozza a hangulatot. A koncerthasonlatnál maradva: Tissier shihan maga is lehetne főszereplő egy szemináriumon; mozgása, könnyedsége, kedélye lenyűgöző. Aikido-felfogásának lényegét rávezető gyakorlatokon keresztül mutatta meg, legyen szó akár az uke stabilitása határainak kikísérletezéséről, vagy mozgásának kontrollálásáról. Mindkét edzése során a teremben körbejárva a körülötte kialakuló kisebb (és igen hamar nagyobb) csoportoknak értelmezte és mutatta be az éppen gyakorolt technikát, gyakran választva ukénak kezdőket vagy éppen gyerekeket. (Öröm volt látni, hogy kezdők és gyerekek is szép számmal jelentek meg a szemináriumon; lelkesedésük semmiben sem maradt el a danfokozattal rendelkezőkétől, sőt...)

A Magyarországon kevésbé ismert Vilko Wriesman (6. dan) a holland Aikikai technikai igazgatója (emellett a szlovén Aikikai és a Dubai Aikikai technikai vezetője) számunkra szokatlan rávezető gyakorlatokként feltűnően lágy és merész mozdulatokkal kivitelezett gyakorlatokat mutatott és gyakoroltatott. Technikája érdekes ötvözete Tissier shihanénak, (akihez 1992 és 1997 között hetente kétszer járt tanulni Hollandiából Párizsba vonattal) és Hiroshi Ikedáénak. Magyarán, a lendületes végrehajtást időnként apró, takarékos mozdulatok váltják, amelyek az uke energiáját az ellenállás lehetősége nélkül vezetik el.

Waka sensei2.jpg

Waka sensei - (fotó: Stefan Socaciu - CIORCHIN)

Egy tanto se tudott volna leesni

A végére hagytam azt, amit a legnehezebb megfogalmazni: Ueshiba Mitsuteru, azaz Waka-sensei edzésein egy tanto sem tudott volna leesni – négyszáznál is többen vártuk a tatamin minden edzését. Felesleges volna mozgásáról, lendületességéről írnom (jó pár videó található róla). Három edzése egymásra épült; a fogásból végrehajtott alaptechnikáktól (osae waza) a dinamikus támadásokra adott válaszokig (nage waza). A technikák bemutatásakor keveset magyarázott ugyan, de mindig bemutatta elég lassan ahhoz, hogy mindenki alaposan szemügyre tudja venni az egyes mozdulatokat. Gyakorlás közben azon kívül, hogy a körülötte kialakuló csoportosulásoknak szívesen tartott rögtönzött bemutatókat – amennyire az időből telt – mindenkinek lehetőséget nyújtott arra, hogy ukeként kézközelből tapasztalja meg dinamizmusát.

A formalitásokon túl a tatamin és a dojon kívül is mindenkivel közvetlenül, de nem leereszkedően viselkedett; aki megszólította, mosolyt és néhány kedves szót kapott tőle.

Többet kellene egymáshoz járnunk

Három nap, tizenkét edzés hét mesterrel, ugyanannyi aikido világkép befogadása és gyakorlása után azzal a meggyőződéssel jöttem haza, hogy mindannyiunknak, akik az aikidot gyakoroljuk, több-kevesebb - de inkább több - rendszerességgel kellene más iskolához tartozó dojot látogatnunk. Ahány ryu, annyiféle megközelítés. A tudat irányítja a testet (Koichi Tohei) – minél szélesebbre tárjuk tudatunkat, minél befogadóbbak, nyitottabbak vagyunk, annál jobb lesz saját aikidónk.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aikimag.blog.hu/api/trackback/id/tr516706139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása