(Ismét egy vendégposzt: Dóra Tamás írta meg a véleményét az aikido és a fegyveres gyakorlás kapcsolatáról. Szerinted kell a fegyver az edzésen? Ti hogy szoktatok gyakorolni, minden edzésen vagy hetente egyszer? Vagy soha? Írd meg nekünk: gergely.csak kukac gmail.com.)
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy kezdő szinttől, már az első héten volt fegyveres edzésem. Véleményem szerint a fegyveres edzés nagyon erős nevelő hatással bír, mind fizikailag a mozgásunkra és erőnlétünkre, mint pedig szellemi téren erősít.
Az edzőtáborokon látszik igazán, milyen az, amikor valaki sokat fegyverezik, és milyen az, amikor valaki csak fekete öves szinten kezdi el a gyakorlást bokennel vagy jóval. Főleg azokon a táborokon szembetűnő a különbség, ahol külföldiek is vannak szép számmal.
(Bizonyos stílusokban és irányzatokban csak 1. dantól kezdenek fegyverekkel foglalkozni, hivatalosan nálunk, a Zumm Aikido Egyesületben sincs 1. danra sem vizsgaanyagban, de minden edzőtáborban és minden héten gyakoroljuk.)
Néhány napja néztem meg egy videót a japán kardról a Facebook-on, amiben a japán nagymester azt elemezte a bambusz vágásánál, hogy milyenek a különböző mozdulatok a karddal: milyen az egyenes vágás, vagy ha valami ív vagy elhajlás látszik a vágásban, és hogy mindennek mi az oka. Lényegében azt fejtegette a mester, hogy az íves vágás a két kéz közti egyensúly hiányát jelzi.
A múltkori fegyveres edzésen például nagyon szembetűnő volt, ki az, aki szellemileg ott van az edzésen, és ki az, aki csak szükséges rosszként éli meg a dolgot. Nem bírálatot szeretnék megfogalmazni, csupán azt szeretném kifejezni, hogy a fegyveres gyakorlás hangsúlyosan megmutatja az ember lelkiállapotát, ahogy mondani szokták, a kard a szamuráj lelke, karjának meghosszabbítása és lelkének kivetülése. Amikor „kardozunk” egymással egy páros gyakorlat során, egy bizonyos szint után már jól lehet érzékelni a partner tartásán, mozgásán, fegyverkezelésén lelkének bizonyos kivetüléseit.
Ha sikerül ezeket a pillanatokat megragadnunk, úgy gondolom, hasznos tapasztalatot, valódi harcművészeti élményt tudhatunk magunkénak! Azt hiszem, végső soron ezt az élményt keressük.