Karászi Sándortól kaptam egyremek írást arról, hogyan lehet hatékonyan és egyszerűen bonyolult mozgásokat megtanulni, vagy megtanítani. Köszönöm!

„Amikor tervezed, hogy végrehajtasz ,vagy megkísérelsz valamit, szükséges, hogy rendelkezz egy jól alátámasztott módszeres elmélettel. Azok, akik e nélkül hajtják végre, vagy kísérlik meg a műveletet, olyanok mint egy hajó, ami sodródik a tengeren iránytű nélkül.” Leonardo Da Vinci (1452-1519)

A mozgások tanulása terén mindig is jó képességekkel rendelkeztem; amikor a tanítás során láttam, hogy jó néhányan nem veszik olyan könnyen az akadályt, mint én, roppant sokat gondolkodtam azon, miként is lehetne minél hamarabb és a lehető legkevesebb befektetéssel eredményeket elérni tanítványaimnál. Ez az írás az elmúlt 18 év tapasztalatait szedi csokorba. Természetesen csak felszínesen tudom érinteni a tanulás fontos állomásait. Nagyon sok momentumot kénytelen vagyok kihagyni, mert akár egy könyvre való módszert is össze lehetne szedni arról, miként is lehet tanítani a mozgást vagy magát az aikidot.

Véleményem szerint a tanulásnak négy fázisa van.

Ismerkedés

Az első fázis az ismerkedés. Vagyis amikor nem tudjuk még, hogy mit nem tudunk.

Ez az eset, amikor a tanuló lejön a dojo-ba, és lát az instruktorától egy egyszerűbb technikát, és azt mondja magában, ‘Ez könnyű! Ezt meg tudom csinálni!’ De amikor szembe áll a partnerével, akkor fogalma sincs, hogy melyik lábbal induljon el, vagy merre térjen ki. Jó esetben, elindul valamerre, valamelyik lábbal, de nagyon hamar kiderülhet, hogy az nem a helyes irány, nem a helyes oldal. Ebben a szakaszban a tanulónak pontosan meg kell figyelnie, hogy az instruktor melyik lábbal indul el, milyen irányba, és a csípője milyen mozgást végez. Ebben a szakaszban a nagy mozdulatokból haladunk az apró részletek felé. A legfontosabb, hogy a helyváltoztatást, és a csípőmozgást megértsük. Ilyenkor még nem szabad a kézmozgásokra nagy figyelmet fordítani - bár tapasztalataim szerint erre nagyon hamar önmaguktól is rájönnek a tanítványok. Az adott gyakorlatot újra és újra ismételjük, és kezdünk rájönni arra, hogy mit nem tudunk. Ezek után kezdhetünk el azokkal a területekkel foglalkozni, amit nem tudunk.

Felfogás

Tehát a tanulás második fázisa, amikor már tudjuk, hogy mit nem tudunk, és ezeknek az ismereteknek a gyakorlásával töltjük az időt. Ekkor már képesek vagyunk arra, hogy felismerjük a különbséget a saját csípő mozgásunk, és az oktatónk csípő mozgása között. Azt is észrevesszük már, hogy hogyan mozgatja a kezét, és hogy mi nem úgy mozgatjuk a kezünket. Az apró csuklómozdulatok, a váll leejtése, és a lépés kivitelezése nagyban különbözik. Ekkor szokták mondani a tanítványaim, hogy ‘Látom, hogy mit csinálsz, mester, de nem tudom megcsinálni.’

Természetesen tovább kell hogy gyakoroljunk, és azt tapasztalhatjuk, hogy időnként jól sikerülnek a mozdulatok, a technikák. Még nem tudjuk, hogy mitől vagyunk sikeresek, de már alkalmanként, a helyes kivitelezés számunkra is feltűnik. Ilyenkor, a dicséret ellenére sem tudjuk, hogy mit is csináltunk valójában. Ehhez a szakaszhoz ajánlom a “teleportálás” elnevezésű gyakorlatot. A találó kifejezés arra utal, hogy a tanuló elképzeli a gyakorlat 3-vagy 4 pillanatát. Lényegtelen, hogy nem tudja hogyan is kell helyesen kivitelezni a gyakorlatot, mert az elme a a pillanatok közötti részeket kiegészíti. Egyszerűen csak vetítsünk le 4 filmkockát a saját mozgásunkról minél gyorsabban. Természetesen csak a fejünkben. Az eredmény önmagáért fog beszélni. Hallottam olyan harcművészeti iskolákról, ahol a tanulók addig meg sem mozdulnak, amíg el nem tudják képzelni a helyes mozdulatsort.

Alkalmazás

Ekkor léphetünk a tanulás harmadik fázisába, amikor is rávezető gyakorlatok segítségével megtapasztalhatjuk a helyes kivitelezést. Megpróbálom egy példával érzékeltetni ezt: Ha a helyes testfordítást szeretnénk megtanulni, akkor alkalmazhatjuk azt a kungfu gyakorlatot ahol azt képzeljük, hogy a fejünk tetejére, az oldalsó tartásban tartott tenyerünkben és a lábszárunkra egy-egy 20 kg-os súlyt helyezünk a Balaton befagyott jegén próbálunk úgy sétálni, hogy még véletlenül se billenjünk meg mert akkor a súlyokkal együtt beszakad a jég. Ezt a gyakorlatot már végre is hajtjuk. Az eredmény az lesz, hogy a helyes tartást és egyensúlyt fogjuk alkalmazni, illetve a mozgásunk rövid időn belül roppant takarékos lesz. Ekkor, ha jól megfigyeljük önmagunkat, akkor megfigyelhetjük izmaink tónusát, állapotát, és az ehhez kapcsolódó érzeteket, hangulatokat. Ezek nagyban hozzásegítenek minket a tanuláshoz.

A rávezető-technikák sokaságát sorolhatnám itt most fel, de azt gondolom, hogy minden tanárnak megvan az a repertoárja, amellyel meg tudja tapasztaltatni a diákjaival a helyes mozdulat kivitelezését. Ezeknek az élményeknek a felidézésével sűríthetjük a sikeres technikák számát. Szólni kell még itt egy nagyon különleges, és hatékony technikáról, amit én vizualizációs technikának szoktam mondani. Heinold Laci barátom írt egy cikket, amelyben - tanácsaimat követve - otthoni vizualizáció segítségével- a helyes tai no sabaki-t gyakorolhatta. Például, ha elképzeljük azt, hogy köldökig vízben állunk, és egy farönk van előttünk keresztbe, aminek a hossza akár 5-6 méter is lehet, az átmérője pedig a 40 cm-től akár a 80-100 cm-ig is terjedhet. Kezünket rátéve a farönkre, képzeletben ezt a farönköt a vízen úsztatva elkezdjük megfordítani egy szabályos irimi tenkan lépéssel. Ennek a gyakorlatnak a rendszeres végzése a megfelelő izmok működését kapcsolja be, és harmónikus mozgást kölcsönöz a testnek, hiszen a farönknek nagy súlya van, ezért nem tehetek hirtelen mozgásokat, de folyamatosan kontrollálnom kell a képzeletbeli farönköt, hogy ne borítson fel az egyensúlyi helyzetemből. Ha valaki próbált már derékig érő vízben hétköznapi mozdulatokat tenni, az tudja, hogy mennyire figyelni kell az egyensúlyunkra. Ez a gyakorlatsor már át is vezet arra rávezető technikára, amikor is egy konkrét technikát önállóan, partner nélkül ‘letáncolok’.

Azt hiszem, ezt a módszert mindenki gyakorolja is. Ennek a gyakorlásnak a legmagasabb szintje az, amikor már csak fejben hajtom végre a technikákat, és mégis képes vagyok megállapítani, hogy a technika helyesen lett kivitelezve, vagy sem.

Hogy a sportból mondjak egy ilyen példát, egyik atléta barátommal beszélgetve a mentális tréning jelentőségéről, elmesélte nekem, hogy középiskolai matek órán unalmában inkább lefutotta a délutáni versenye távját, természetesen fejben. Azzal az érdekes ténnyel még kiegészítette, hogy amikor a gondolataiban eldördült a startpisztoly, akkor ő a kvarcóráján megnyomta a stopper gombot, és abban a pillanatban, mikor a képzeletében beért a célba, órájának stopperét leállította. Az időt megjegyezte, és elégedetten ment a délutáni versenyre. És - láss csodát -, hajszál pontosan ugyanezt az időt futotta, amit délelőtt, matematika órán egyszer már megtett. Ebből arra következtethetünk, hogy elménk sokkal jobban tisztában van képességeinkkel, mint mi azt önmagunkról gondolnánk.

Kezdő aikidokaként nagyon sokat utaztam tömegközlekedésen, (talán most is :)) és a hosszú éjszakai buszozások során rengeteget gyakoroltam fejben. Ez a fajta vizualizációs és mentális tréning elvezethet a tanulás negyedik fázisához, amikor is már tisztában vagyunk azzal, hogy mi az amit meg akartunk tanulni, és azt kivitelezni is tudjuk, minden pillanatban.

Természetesség

Ekkor, már valószínűleg az idegrendszerünk megszokta a mozdulatokat, természetességgel végezzük azokat. Elérkeztünk a fizikai gyakorlásból adódó határunkig. Ezek után már csakis gondolkodásunk megváltoztatásával tudjuk fejleszteni technikáinkat. Pontosabban érzelmi állapotunk minél kiegyensúlyozottabb és békésebb voltával tudjuk fejleszteni mozgásunkat. Ez már igazából az ötödik szint, ahol nem tanuljuk a mozdulatot vagy mozdulatokat, hanem tökéletesítjük azokat. Az utóbbi időben egy nagyon érdekes kísérletet végzek. Bemutatom az adott technikát, elmondom a fontosabb pontokat, hogy mire kell figyelni a tanítványoknak, és ezek után megkérem őket, hogy behunyt szemmel menjenek előre az időben - képzeletben - és nézzék vissza a jelent és az ottani jövő pillanat közti időszakot. Nézzenek vissza önmagukra, hogy sikeresen hajtották végre a gyakorlatot, jó érzés töltse el őket, és érezzék azt, hogy a gyakorlat könnyű volt, és felszabadultak. Ez az érzelmi állapot biztosítja az elméjük számára, hogy a kívánt gyakorlat ‘filmjét’ helyesen képzeljék el. Folyamatos mozgást képzeljenek el, és a durva, nem igazán harmonikus mozgást a boldog érzelmi állapot miatt nem tudják levetíteni maguknak. Mint ahogy korábban utaltam arra, hogy a fejekben lejátszódó képek harmonikusan irányítják izomzatunkat, és egyensúlyunk és stabilitásunk is a legideálisabb lesz. Ezt az érzelmi állapotot, és a képsort seizában, behunyt szemmel végzik. Ez 30 másodperctől akár két percet is igénybe vehet, de mindenkit megkérek arra, hogy csakis akkor álljon fel gyakorolni, ha úgy tud visszagondolni a gyakorlatra, hogy könnyen, kényelmesen, lazán hajtotta végre. Amennyiben ezt valóban megteszik a tanítványok, és nem sietik el a mentális ‘tréninget’, akkor bekövetkezik a csoda: a tanítványok az első gyakorlatot lassan és óvatosan, viszonylag pontosan hajtják végre. Látom rajtuk, hogy rögtön el tudják dönteni, hogy hol lehet még javítani a gyakorlaton. A második, és a harmadik technika már 95%-ban közelít ahhoz a formához, amit kértem tőlük. Ezzel a fajta gyakorlással ugyan mindeneggyes technika során két-két percet ‘elveszünk’ az edzésidőből, de a hibásan végrehajtott gyakorlatok száma az egész edzésre levetítve három-öt százalék alatt marad. A különleges ebben a gyakorlatban az, hogy ezzel a technikával a hatodik kyus-ok is képességükhöz mérten, maximális hatékonysággal tudnak dolgozni.