Szeretem az edzőtáborokat. Tényleg.  Ha sok van belőlük. Ha sűrűn vannak. De mikor ugyanarra az időpontra két tábort is szerveznek, ahol  úgymond a  megjelenésem kötelező, na az már kicsit sok.

A tatabányai Renseikan Dojo, ahová edzeni járok, január 30-ra szervezett egy baráti edzőtábort Balogh Gábor 4 danos mester vezetésével. A Zumm aikidósok, ahová szintén edzeni járok, ők is 30-val kívánták megnyitni az edzőtábor szezont Karl Ruben  és Csák Gergely vezetésével tartandó  Berlin/Budapest baráti edzőtáborral.

Természetesen mindkettőre  elmentem. Délelőtt Tatabánya, délután Pest, ahová bevallom az utolsó pillanatban estem be.

Gábor Pécsről jött el hozzánk, jelenleg 4 danos mester, valaha ő is a Renseikan dojoban volt tanítvány. Mint az lenni szokott, ilyenkor  a megszokottól eltérő technikák kerülnek bemutatásra, néhány danvizsgára készülő edzőtársamra való tekintettel sok danvizsgára vonatkozó fontos információ hangzott el, ennek jegyében gyakoroltunk. Mindez nekünk, kezdőbbek számára is ugyanolyan hasznos volt, mint azoknak, akik már a fekete övesség küszöbén állnak. A közös ebédet ezúttal kihagyva indultam Pestre, a Zummosok táborába.

A vonaton némileg kipihenve magam; a kezdés első perceire értem be a másik edzésre, ahol szerencsére még csak a bemelegítésnél tartottak.

Nem volt semmi lazsálás

Karl Berlinből jött hozzánk Csák Gergely meghívására, és 5 napon át 9 alkalommal tartott edzést, illetve edzett velünk. A magyarázatok angolul hangzottak el, ami még inkább erős koncentrálást igényelt. Karl magyarázatai, közvetlensége, kitűnő pedagógusi képessége nagyon kellemessé tette az edzést. Sok ukéval dolgozott, megmozgatott minket, hiába lapultunk néhányan a hátsó sorokban,ugyanúgy  észrevett, kihívott, nem volt semmi lazsálás.

Vasárnap még kitartott a lelkesedés, azonban a hétfő délelőtti edzés időre igen lecsökkent a létszám.  A mester ezt is kihasználta, hogy kevesebben voltunk, süllyesztési és lazító gyakorlatokat végeztünk, fejlesztve az egyensúlyérzéket. És a szokásos mantra, helyes tartás, helyes irány, mert különben nem működik a technika.

Az esti edzéseket Karl és Gergely közösen tartották, így volt alkalmam a berlini mesterrel is párba állni, ami amennyire nagy megtiszteltetés volt számomra, ugyanannyira éreztem azt is, hogy még mennyire nem tudok aikidózni. Pedig a dicséretekkel  se fukarkodott vendég mesterünk.

A fiúk a bányában dolgoztak

Nem feledkeztünk el a baráti dojokról  sem. A hajnalok hajnalára meghirdetett, reggel 7 órakor kezdődő edzést   Kati Dániel csoportjával edzettük végig. Meglepetésemre elég sokan voltak, még érdekesebb, hogy a mestereinken kívül öten csak mi, lányok képviseltük a Zummosokat. (a fiúk biztos a bányában dolgoztak).

Aznap délután a kecskeméti Kisházi Ákos által vezetett Sumikiri Dojóba látogattunk el, ahol számomra kellemes meglepetésként jó néhány ismerőst találtam, akikkel korábban a Koboyasi féle táborokban edzettem együtt. A már ismert Karl féle technikák egyre jobban mentek, a magyarázatoknál többször minket „benfenteseket „ hívott ki, én pedig nagyon hasznosnak éreztem magam. Az edzés végén Karl külön megköszönte nekünk a részvételt, aki elkísértük Gergelyéket, hogy segítségére voltunk az egyes technikák magyarázatánál. Az edzés után pedig közösen pizzáztunk egyet a kecskemétiekkel.

Egy fotó a Sumikiri dojóból: középen Karl Ruben, jobbról a harmadik Kisházi Ákos, a dojo vezetője

Szerda volt az utolsó napja a tábornak,  számomra  egyre gyorsabban telt az idő, egyre jobban sajnáltam, hogy ez a remek hét lassan véget ér.

Ismét sokat tanultam, tapasztaltam, gazdagodtam, és remélem,hogy a szívélyes „see you later” elköszönés valóban azt jelenti, hogy még sokat, és sokszor tanulhatok a jövőben Karl Rubentől.

- Mátyás Edit írása -