AikiMag

Az Aikido Magazin

Már két szervezetet is elismert a Hombu dojo

2015. szeptember 24. 13:01 - Csák Gergely

Tudjuk, a hír régi és mindenki tud róla, de kötelezőnek éreztük, hogy tudósítsunk róla. Balról jobbra a képen: Elsner László, Várszegi Rudolf, Pivony Attila, az Egyesült Magyarországi Aikikai Aikido Szervezet vezetői. Várszegi Sensei kezében a Hombu elismertséget igazoló Diploma (UHAAO részére kiállítva).

Szólj hozzá!

Belga fotósnak engedték a jakuzák, hogy fotózza őket - itt az eredmény

2015. szeptember 23. 11:38 - Csák Gergely

2009-ben Anton Kusters-nek egyedülálló lehetőséget adott a kezébe a sors: tíz hónap egyeztetés és alkudozás után megengedték neki, hogy fotózza a japán maffia, a jakuza mindennapi életét. A legjobb képeket egy videóban válogatta össze és némi magyarázatot is fűzött hozzá:

 

"Arra számítottam, hogy egy Kill Billhez hasonló világgal találkozom, ahol az emebrek karddal mászkálnak és egymás fejét vágják le. Ehhez képest a valóság teljesen más volt..." - mesélte a fotós a videóban. 

Érdemes végignézni!

(Paintfade)

Szólj hozzá!

Utcai harc: ilyen, amikor a karate találkozik az aikidóval

2015. szeptember 10. 09:21 - Csák Gergely

Nem csak a poén érdekes, hanem a mögöttes tartalom. A gúny céltáblája nyilván az állandó konfliktuskeresés: mindenki ki akarja próbálni, jó lesz-e az aikido (karate, jitsu, judo, MMA, stb.) az utcai harcban. Mintha ez lenne valaminek is a fokmérője, ez az egyetlen szempont, ami alapján megítélünk egy harcművészetet. 

Hol marad az Út keresée, önmagunk megismerése, a testünk-lelkünk fejlesztése? Az "önvédelemnek" csúfolt edzésekből pontosan az hiányzik, amit a harcművészek igazából keresnek, ami az igazi cél: az önfejlesztés a konfliktusokon keresztül. 

Aki verekedni akar, eleve vesztett: a támadók általában jobban felkészültek, többen vannak, fegyverekkel felszereltek. Ilyenkor pedig aztán szinte teljesen mindegy, melyik harcművészetet tanultuk, mert az edzésen tanult koreográfiák nem működnek ugyanúgy. Az ilyen helyzetekre szinte lehetetlen felkészülni. Minden helyzet más. Nem azon múlik, ki mit tanult előtte, hanem azon, képes-e hideg fejjel átlátni a helyzetet és jó döntést hozni. 

Gondold újra - ez a mai üzenet!

 

Szólj hozzá!

Érintés, mint kommunikáció

2015. július 22. 10:00 - ZalaváriNoémi

Egyszer elmentem egy egyesület információs napjára, ahol egy közös cél érdekében gyűltek össze jó néhányan, akik együtt kívántak dolgozni, de még idegenek voltak egymásnak. A szervezők még mielőtt bármibe belekezdtek volna egy játékra invitáltak, hogy egy kicsit összerázzanak minket így a kezdet kezdetén. A játék egyszerű volt, az volt a lényege, - bár ezt nem mondták ki, és nekem is csak utána jutott eszembe - hogy egymáshoz érjünk. Hogy megfogjuk egymás kezét.

Teljesen más úgy ülni egy idegen társaságban egy idegen helyen, hogy az előbb jöttem be az ajtón, és most itt gubbasztok vadidegenek között, amikor alig szólunk egymáshoz, inkább mindenki csak kíváncsian figyel és vár, mint egy ötperces játék után, amikor az előbb még ugyanezekkel az emberekkel megfogtuk egymás kezét, megnevettettük egymást. Máris oldottabb a hangulat, máris van valami kapcsolat.

Nagyon fontos az érintés.

A munkahelyen általában nincs meg ez a fajta kontaktus, kommunikáció az emberek között, a kollégáimtól mindig van fél méter távolság, és ha mégis történik, nagy ritkán egy spontán, természetes érintés az egyrészt meglepő, másrészt jól eső érzés.

Volt erről egy kis előadás: keringett is egy ideig a neten. Az volt a lényege, hogy egy könyvtárban csináltak egy felmérést: megkérdezték az olvasókat miután már elhagyták a könyvtárat, hogy hogyan érezték magukat, kedves volt-e a könyvtáros. Azt figyelték meg, hogy akiknek a könyvtáros pl. kiadta a könyvet és hozzáért az olvasó kezéhez egy pillanatra (amire persze a könyvtáros tudatosan figyelt a felmérés kedvéért), azok inkább mondták, hogy kedves volt a könyvtáros, holott semmivel sem volt több kedves szava. Bár nem tudom ez mennyire mérhető, de szerintem magától értetődő, hogy működik.

aikido_gyakorlasa.jpg
Általában a sportok összehozzák az embereket, főleg azok, amikor egymáshoz kell érni. Egy munkahelyen az egyik csapatépítő eszköz lehet a közös sport.

Szerintem ezért van az, hogy például az aikidóban is az emberek nagyon hamar közvetlenek lesznek egymással, sokkal gyorsabban mint olyan társaságban, ahol nincs ilyesfajta kontaktus.

Pontosan emlékszem milyen meglepő volt az első aikido edzésemen ez, amikor egy vadidegenhez kellett majdhogynem hozzásimulni. Igazából ez egy irracionális helyzet idegenek, sőt ismerősök közt is a mindennapi életben.

Az aikidóban pedig pont ezt a fajta kommunikációt hangsúlyozzuk ki, egy olyasféle kommunikáció, amit sehol máshol nem használunk (szinte). Nehéz is megtanulni, hogy szavak nélkül pusztán érintéssel érzékeljük egymást és reagáljunk a másikra, kövessük vagy irányítsuk a másikat, akár olyasvalakit, akit most látunk először életünkben.

Szólj hozzá!
Címkék: aikido érintés
süti beállítások módosítása