AikiMag

Az Aikido Magazin

Amit az aikido ad nekem

2012. május 07. 09:09 - ZalaváriNoémi

Mindig is érdekelt a japán kultúra, mindig is szerettem volna valamilyen harcot tanulni, és mindig is szerettem volna egy Kardot!!:) és most hirtelen itt fekszik előttem az egész, a tökéletes kombináció: egy japán harcművészet. Nem is tudom miért nem jutott ez előbb eszembe.

Na de hogy kezdődött? A legelső aikido edzésem után azt vettem észre, hogy azok a gondok, amik egész héten foglalkoztattak, sec perc alatt kiszálltak a fejemből másfél órára. Ezt akkor vettem észre, mikor edzés után hirtelen visszajöttek:)

Ez volt a legelső jó érzésem. Annyira oda kellett koncentrálni, - az elején még minden új volt és ez is közrejátszott, - hogy az agyamnak ideje sem volt elkalandozni, mert ott voltam, ott kellett lennem, mert folyamatosan történt valami és csinálni kellett megállás nélkül, mindenre oda kellett figyelnem, a partneremre, a mozdulataira, a saját mozdulataimra, megfeledkeztem minden másról.  Felszabadító érzés. Mint Az utolsó szamuráj-ban: „Nem gondol!”

Sikerélményt és önbizalmat is ad, még akkor is ha épp nem megy jól, mert tudom, hogy fejlődök.

Ismeretet is ad. A szó legtágabb értelmében.

Megismerem a japán kultúrát, nem csak megtudom, hogy milyen, hanem megélem azt az alázatos, tiszteletteljes viselkedésmódot. Tetszik, hogy a japán kultúrában, mindenkit és mindent tisztelnek. Tisztelik egymást, O-sensei-t, a termet, a tatamit, a fegyvereket, és ki is fejezik. Egyik nap mikor hazarétem és beléptem a lakásba meghajoltam. Mert miért ne? Szeretem a lakásom, és örülök, hogy befogad, miért ne lennék hálás neki?:) – Megnyugtató érzés volt.

Tiszteletet tanulok emberek iránt is. Bár eddig is tisztelettudónak tartottam magam ebben a saját világomban, de Japánban ez nem lenne elég:)

Ezen kívül saját magamat is megismerem, testileg és lelkileg. Még sosem figyeltem annyira a testemre, mint ezeken az edzéseken. Megismerem a testemet, az izmaimat, érzem, hogyan mozognak, hogyan veszek levegőt, megtanulom, hogyan kell levegőt venni, hogyan irányíthatom a testemet, és hogy ő hogyan irányít engem, mit mond nekem, megtanulom követni, hogy mi történik bennem, hogy tényleg tudjam, hogy tulajdonképpen mit is csinálok. Megismerem a test gyengepontjait, és lehetőségeit.

Más gondolkodást is tanít. Például azt, hogy agyalás nélkül meg kell tenni a dolgokat a legjobb tudásom szerint. Ha nem sikerül, nem sikerül, de legalább megpróbálom: mert akarom! Még ha félek is, még ha kételyeim is vannak, akkor is megpróbálom. Megtanulok bízni a testemben, mert az meg tudja csinálni a gyakorlatot, még ha én nem is tudom elhinni.

Egyik órán volt egy nehezített gyakorlat, én még a könnyítettbe is majdnem „belehaltam”, mert akkorát estem, hogy csak úgy nyekkentem és akkor most csináljam meg ezt… gondoltam ez nem fog menni, kizárt, ha az előző nem ment, ez sem fog menni, logikus. Először nem is akartam megpróbálni. De aztán erőt vettem magamon, talán elkezdtem hinni magamban, vagy csak egyszerűen megpróbáltam, vagy talán jobban összpontosítottam, mert éreztem, ha kell akkor most kell, és sikerült, annyira egyszerűen, hogy csodálkoztam magamon.

Megismerem az embereket is. Egyik nap úgy éreztem a világot ismerem meg jobban, és ezt egyáltalán nem éreztem túlzásnak. Továbbá éreztem, hogy akkora lendületet ad, hogy teletöltődöm eltökéltséggel, és bizonyítási vággyal, nem csak a gyakorlatokkal kapcsolatban, hanem más dolgokkal kapcsolatban is az életemben, és hirtelen meg akartam tenni őket ott és akkor.

Az aikido sport, harc, művészet, megismerés, kultúra, viselkedés, gondolkodás, életmód, önkifejezés és még kitudja mi. Ha valami ennyire összetett, akkor nem csak az edzéseken létezik. Már értem, hogyan épülhet ez bele a személyiségbe.

Egyik nap, ahogy mentem hazafele, egy új érzés uralkodott el bennem. Addig úgy tekintettem az aikidóra, mint egy délutánonkénti elfoglaltságra, néha eszembe jutott, hogy lehet jobb lenne ha tanulnék helyette, lehet ma nem kellene edzésre mennem, számolgattam másfél óra + 2 óra utazás egy nap, és ez szorozva hárommal a héten, elég sok, főleg, hogy eddig sem jutott időm mindenre, amire szerettem volna, ráadásul az utazás időkiesés, ha nem töltöm hasznosan. Szóval elvesz az időmből, de persze jól telik, jól érzem magam, megéri. De azon a napon az az érzés uralkodott el bennem, hogy ez már nem egy úgymond "kötelező" program. Hanem ez is én vagyok, vagyis amikor edzésre megyek az is az életem, nem egy plusz program, pár óra amit "bele kell passzíroznom" az órarendembe, hanem ez én vagyok: az hogy elmegyek. Elmegyek mert ott a helyem, az életem részévé válik egyre inkább, tehát nem érzem hogy én erre időt áldozok, mert ez szükséges, ez olyan, mint amikor nem sajnáljuk az időt az egyetemre, az alvásra, az evésre. Lehet ez kicsit túlzás egy kezdőtől, még nagyon az elején vagyok, még azért ennyire nem ivódott belém, de határozottan érzem, hogy e felé tartok.
Nagyon hirtelen és váratlanul jelent meg az életemben és sok mindent megváltoztatott, és változtat meg folyamatosan.

Olyan alapvető dolgokat ad, amire minden embernek szüksége lenne, csak meg kell találni a módját, hogy honnan kaphatjuk meg.

Szeretem, ha valami ekkora hatással van rám, és ha valami ilyen hatással van, azt nem szabad elengedni.

Ezt mind nem csak az aikido adja, hanem az emberek is, akikkel edzek.

Szóval köszönöm Nektek is!:)

Arigato gozaimas!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aikimag.blog.hu/api/trackback/id/tr724492765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.