AikiMag

Az Aikido Magazin

A japán nő - Női ideálok

2012. május 10. 11:29 - Csák Gergely

Az alábbi szöveget "FeSziT" küldte nekünk, a te írásodat is lehozzuk, ha bármit küldenél aikido-harcművészet-Japán témában!

 

Egy nőnek alázatosnak, szeretőnek, finomnak és passzívnak kellett lennie.

Vallásos meggyőződések szerint az emberek képviseltek egy magasabb fajta életet, és egy nő nem tudott nirvánát elérni, amíg reinkarnáción keresztül élte egy férfi életét. Egy erényes szív a szépségnél fontosabb volt egy nőnek.

A Heian időszak alatt a felsőbb osztályhoz tartozó nők arcai fehérek voltak, a szemeik  keskenyítettek és a szájaik kicsik és kerekek. A szemöldökeiket lecserélték fekete foltokra és a fogaikat feketére színezték, a fehér fogakat állatiasnak tekintették. A hajuk, amit középen szétválasztottak, egész a padlóig ért. Egy nőtől elvárták a műveltséget, a méltóságteljes viselkedést, és hozzáállást.

A tisztaság az Edo időszak alatt a vonzalom alapját képezte, a természetesség és frissesség alakították az esztétikát. A női megjelenést szépségfürdőkkel, és sminkkel tették teljessé. Például a fogak feketítése, a szép frizura elkészítése a mindennapi szépítkezés részét képezte.

Egy nő idejének legnagyobb részét ez tette ki, hogy szépnek tűnjön, mivel a nyilvános megjelenések ezt igényelték. A birodalmi hölgyek napi gyakorlata a virágok elrendezését, és a teaszertartásokat tartalmazta, miközben pletykálkodtak, és verses kártyákkal játszottak. Az életük nagyon elkülönült volt, bőséges szabadidővel rendelkeztek, miközben mindenről gondoskodniuk kellett.

A harcos osztálybeli nő

A férfiak és nők közti különbség legnagyobb a szamuráj osztályon belül volt. A legmagasabb rangú szamuráj családok nőinek a státusza hasonlított az udvarhölgyekéihez. Az alacsonyabb rangú szamuráj osztályokban a nőknek nem volt tekintélyük. Egy szamuráj felesége nem sokáig élhette az udvarhölgyek életét. Később már az otthonról kellett gondoskodnia, és a gyerekekkel megismertetni a szamuráj értékeket.

A korábbi időkben a háború gyakran elérte az emberek házának küszöbét. A szamuráj asszonyok tehetségesek voltak az otthonaik védelmezésében, sőt néhányuk még követte is a csatába a férjét.

Amikor egy rokont meggyilkoltak, a feleségek és a lányok részt vettek a gyilkos kézre kerítésében, és megölésében. Az ilyen nők szintén harcosok voltak, például a naginata lándzsákkal harcoló nők a sógunt szolgálták 1868-ban. Néha-néha a Tokugawa sógunoknak női testőrei voltak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aikimag.blog.hu/api/trackback/id/tr914500042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.