AikiMag

Az Aikido Magazin

Bárcsak korábban ébredtem volna!

2014. március 03. 10:39 - Pető Richárd

Mielőtt elkezdtem aikido edzésekre járni, sok Dojo honlapját végigolvasgattam, miért is jó ezt a sportot választani. Nem emlékszem, hogy fel volt-e bárhol is sorolva, annak ellenére, hogy addig mindenki azt papolta nekem, hogy ha sportolok, egészségesebb is leszek.

Ám amíg ezzel rágják folyamatosan az ember fülét annyira elege lesz belőle, hogy azt gondolja ez csak valami idegesítő propaganda.

Magam is meglepődtem rajta, nem azért, mert nem hallottam ezt nap, mint nap és ezáltal ne lettem volna vele tisztában, hanem mert eddigi életemben még soha nem tapasztaltam meg, amit múlt héten a háziorvosom mondott. Közölte, hogy szerencsés vagyok, hogy csak némi izomfájdalom, kis szédülés, időnkénti hidegérzet és felkelés utáni hátfájás kíséri a bennem bujkáló vírus tevékenységét. Nem akartam neki mondani, hogy ez nem szerencse, hanem aikido kérdése.

egeszseges aikido.jpg

 

Nektek, akik még kételkedtek a "papolásban" és lustaságotok inkább a nem hiszem el oldalon tart titeket, azt tudom mondani, hogy próbáljatok ki bármilyen sportot, - persze elsősorban az aikidót - ne adjátok fel első adandó alkalommal és magatok is rácsodálkozhattok az igazságra.

Higyjétek el, sosem gondoltam volna, hogy az én számból - illetve billentyűzetemből - ilyen sorok fognak valaha is elhangzani, s "mégis mozog a Föld".

Kívánni csak azt kívánom: bárcsak korábban ébredtem volna!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://aikimag.blog.hu/api/trackback/id/tr165824434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kőhalmi Szabó Zsolt 2014.03.04. 21:48:21

Furcsa házasság.Köztem és az aikido között.Szeretem is meg nem is,ez olyan -se veled se nélküled-kapcsolat.Többet akarok,bunyót,erőszakot,test test elleni harcot,önvédelmet.Elmegyek más stílusokban ki próbálom magam. Minek??? Mindent meg kapok az aikidótol, ha jól figyelek.Fegyveres képzést,puszta kezes harcot,ütést rúgást.Adhatok atemit,rúghatok.De ha nem hallgatok,csak lázongok,akkor nem hallom ,és nem látom az aikido lényegét.A mozgás örömét,a békét,nyugalmat,lazaságot,önismeretet,ha saját magam kontrollálom ismerem ,akkor a körülöttem lévő világot is kontrollálom és ismerem.46 éves vagyok és azt mondom 7 év aikido után (és talán minden sportra érvényes)ADDIG CSINÁLD AMEDDIG JÓL ÉRZED MAGAD BENNE és még egy kicsit.Probály meg ebből az érzésből is másnak át adni...
süti beállítások módosítása