AikiMag

Az Aikido Magazin

Hogyan mossunk gít?

2014. március 30. 09:48 - Pető Richárd

Bizonyára közületek is sokakat foglalkoztat a keiko gi mosása, tisztán tartása. Mikor megvesszük az üzletben, külön felhívják rá a figyelmünket, hogy ne hipózzuk, ne fehérítsük, ne "főzzük" ki azt mosáskor, viszont akármit is csinál az ember, akkor is sárgul, főként azokon a területeken, ahol érintkezik a testünkkel, pláne ha még az átlagosnál jobban is izzadunk viselése közben.

Beszélgettem már erről a dojonkban pár emberrel és különböző praktikákat emlíetttek. Teljesen olyanok voltunk, mint egy háztartási óra tanulócsoportja az USA-ban. Van, aki csak nagyon ritkán mossa, viszont sokszor szellőzteti. Van, aki a mosóvízbe ecetet, vagy szódabikarbónát tesz, van aki a tiltások ellenére csak fehéríti a gít mosáskor. Egyesek szerint alá kell venni még pólót és úgy megelőzhető a sárgulás, mások szerint az étrenden kell változtatni és akkor nem színez annyira az izzadságunk. Ezzel csak az a bajom, hogy így is csurom "víz" a ruhám edzés után, ha még pólót is vennék alá, lehet, hogy a mentő vinne el minden alkalommal a dojoból.

gi.jpg

Van aki szerint nem szabad egyáltalán mosni és akkor teljesen mindegy milyen a színe, de egyetemes és működő megoldást még nem hallottam arra vonatkozólag, hogyan is lehet praktikusan tisztántartani az eredetileg fehérneműként viselt gít. Csak tudnám, hogy a pokróc keménységű felsőt; ami az aikidó sajátja is, hogy tudták a ruha alatt viselni a japánok.

A fejemben megszületett viszont a megoldás, sőt megoldások egész sora:

1.) Ne foglalkozzunk vele hogy néz ki, ha tiszta és minket nem zavar a sárgaság, akkor mást sem fog.

2.) Rövidebb időközönként vegyünk újat és tévesszük meg vele edzőtársainkat és instruktorainkat, hogy a miénk bezzeg sokkal "fehérebb". Ez nem túl etikus a bushidót nézve sem.

3.) Mossuk Perwollal és akkor nincs semmi probléma.

4.) Fessük be sárgára és teremtsünk új divatot a dojoban.

5.) Ültessünk be magunknak szintetikus bőrt, amit nem lehet átizzadni.

Persze ezek azért Monthy Python-i javaslatok, de próbáljuk nem túllihegni a dolgot, hiszen nem szépségverseny felkészítőre járunk, hanem harcművészetet tanulunk!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aikimag.blog.hu/api/trackback/id/tr685878674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása