Folytatjuk a pénteki cikkünket, amiben megszólaltattuk Janik Zsoltot, aki kempósoknak tartott aikido-órát nemrég. Ezúttal Lengyel Tamás kempo shihant és Czár Sándor karate senseit kérdeztük a szemináriumról.
Miért Zsoltot kértétek meg, hogy tartson nektek edzést?
L.T.: Czár Sándor barátom és edző kollégám mutatta, be Zsolt senseit és javasolta, hogy egy kicsit ássuk bele magunkat ennek a gyönyörű és tradicionális irányzatnak a rejtelmeibe.
C.S.: Zsolt senseihez járok aikido edzésekre tavaly szeptember óta, és mivel emberileg és szakmailag is maximálisan elégedett vagyok Vele egyértelmű volt, hogy Rá esett a választás, mikor szóba jött egy ilyen esetleges szeminárium lehetősége.
Kattints a "tovább"-gombra, hogy elolvashasd az egész bejegyzést!
Milyen volt részt venni a szemináriumon?
L.T.: Számomra nagyon tanulságos és érdekes volt. A mi önvédelmünkben megtalálható sok hasonló mozdulat és technika itt visszaköszönt, egy kissé más értelmezésben. Ezt jó volt látni egy eltérő köntösbe bújtatva és egy teljesen a védekezésre összpontosított mozgás-értelmezéssel felvértezve.
C.S.: Mint az előbbiekben már említettem, hogy a kyokushin mellett járok kb. 2 éve aikidó edzésekre is, nekem nem volt idegen a légkör. Mikor elkezdtem szervezni a dolgot, eleinte kicsit féltem, hogy milyen lesz összehozni egy teljesen eltérő filozófiájú harcművészetet a kempóval és a kyo-val, mivel tudom, hogy mind a kettőt szakmai berkekben brutálisnak tartják szemben az aikidóval, aminek már a neve is (harmónia útja) homlokegyenest mást sugall. De a félelmem alaptalan volt, mert igazán jó, mondhatni baráti hangulatban telt el a közel két óra. Észre sem vettük az idő múlását. Úgy szóltak ránk, hogy lassan el kellene hagyni a termet. Meg is egyeztünk, hogy hamarosan ismét sort kerítünk egy hasonlóra. Zsolt sensei hasonlóan vélekedhetett a dologról, mivel a szeminárium végén meghívta Tomi shihant, hogy Ő is tartson egy kempo/kyo edzést az aikidósoknak.
Számotokra miben más az aikidó megközelítése a harchoz, mint a kempóé?
L.T.: Huhhh, teljesen!!! De ez így természetes. Míg a kempo erőteljesen támadó, agresszív, megsemmisítő technikákra alapszik, addig az aikido egy lágy, védekező és kicsit csúnyán megfogalmazva ’passzív’ befejező technikákra épített harcművészet. De itt a jó példa a Jin-Jang elméletre… Cél a védekezés, de a két irányzat teljesen eltérő módon, hasonló, vagy ugyanolyan technikákkal éri el a célját.
C.S.: Mivel a kyo filozófiája és versenyszabályzata a full contact szemléleten alapszik ezért a művelői edzéseken arra törekednek, hogy a testfelületük minél nagyobb részét annyira felkeményítsék, hogy az ütéseket és rúgások okozta fájdalmakat minél jobban elviseljék. Ugyan ez vonatkozik szerintem a kempóra is. Az aikidós ezzel szemben, ha lehet megpróbálja elkerülni a fájdalmat, és az ellenfelét is úgy próbálja legyőzni, harcképtelenné tenni, hogy annak is a legkevesebb fájdalmat és sérülést okozza. Viszont szerintem éles utcai helyzetben (ne kerüljön rá sor) az aikido technikák alkalmazása sokkal veszélyesebb, mint a karate használata. Itt arra gondolok, hogy pl. egy gyomorszájra bevitt KO értékű technikát az elszenvedője néhány perc alatt „kihever”, ellenben egy komolyabb ízületi sérülés végigkísérheti egész életén az illetőt.
Hol találkoznak a lágy és a kemény stílusok?
L.T.: Mindenképpen a bázistechnikáknál. Példa: csuklófeszítés - nem lehet két féle képen csinálni. mint ahogy az egyenes ütés, vagy rúgás mechanikája is egy féle lehet csak. Viszont a cél a változó ebben a ’matekban’. Megütöm, vagy megállítom a technikával?
C.S.: Szerintem minden stílusban megvan a lágyság és a keménység is egyszerre. Az egyik nem létezik a másik nélkül. Gondoljunk csak itt is a Yin-Yang elméletre, ami több ezer éve megállja a helyét, még akkor is, ha sokan úgymond „hülyeségnek” tartják az egészet. Pedig nagyon is igaz a dolog. Minden relatív és nézőpont kérdése. Ha nem lenne keménység, akkor a lágyság fogalma is értelmét veszítené és fordítva. Egy lágy stílust gyakorló harcművész is tud kemény lenni, és nagyon komoly sérülést okozni, ha a körülmények arra kényszerítik. Mint fentiekben is említettem.
Mi az ami közös a technikákban és magukban a gyakorlatokban. (ha van ilyen)?
L.T.: Szinte minden, Zsolt sensei által bemutatott, technikát használunk. Csak egy csöppet más értelmezéssel és talán mondhatom, nem olyan kifinomultan, mint ahogy azt Ő és az aikido teszik.
C.S.: A kemény stílust képviselő harcművész is képes egy bizonyos szint után arra, hogy a teljes erővel végrehajtott technikát maximálisan kontrollálja, azaz az utolsó pillanatban visszafogja az ütéseket, rúgásokat, így a legkisebb sérülést sem okozva partnerének. De ehhez hosszú évek gyakorlása szükséges.
Miért tartjátok fontosnak, hogy más stílusban is kipróbáljátok magatokat illetve a tanítványaitokat?
L.T.: Erre nagyon egyszerű a válasz: Az ember mindig keresse a kihívásokat abban, amit szeret és mindig akarja többé és jobbá tenni!
C.S.: Ahogy a kínai mondás is tartja: „Mindenki felé fordulj alázattal, mert nem tudhatod, hogy az illető később a tanítványod lesz vagy a mestered.” Mindenből és mindenkitől lehet tanul. Minden stílusból lehet újat meríteni. Azért kezdtem el az aikidót gyakorolni, mert hiányoltam a karatéban az esések tanulását. Úgy gondolom egy harcművészetnek akármilyen stílusról is legyen szó, ez lenne az alapja. Nagyon lehangoló tud lenni az, amikor valamilyen technika következtében a földre kerülünk és mivel nem tanultunk meg esni, jól megütjük magunkat és fájdalommal az arcon fogcsikorgatva állunk fel. Ezt a saját példámból tudom. Ezért úgy gondolom, amit az egyik helyen nem tanulsz, vagy tanítanak meg, azt máshol kell megtenni.
Mit jelent számotokra a stílus?
L.T.: Mivel 6 évesen kezdtem a kempo-t, nekem az életemet.
C.S.: Nekem mindent. Ami nem azt jelenti, hogy csak egy létezhet. Amíg shotokan edzésekre jártam kinevettem volna azt, aki azt mondja, hogy egyszer még a kyo karatéban is fekete öves leszek. Ugyan így tettem volna 3-4 évvel ezelőtt, ha azt mondja valaki, hogy egyszer aikidózni fogok. Tomi shihan is mondta már nekem, hogy leszel te még kempós is. Azt is megmosolyogtam, de már óvatosabban, mert tudom, hogy a sors kiszámíthatatlan és nem tudni mit hoz.
Most ott tartok, hogy sem a kyo-t, sem az aikidót önszántamból fel nem adnám. A kettő számomra nagyon jól kiegészíti egymást. Számomra a kyo már nemcsak egy sport, hanem egy életforma is. 51 éves múltam és 1-2 megfázást, húzódást és ficamot leszámítva beteg hála Istennek még nem voltam. Úgy gondolom ez egyrészt ennek köszönhető. Persze valószínűleg az Égiek is vigyáznak rám. Ha valamilyen oknál fogva 1-2 hétig nem tudok edzésre menni fizikai fájdalommal jár a hiánya.
A fényképeket Szappanos Bálint készítette. www.szappi.hu
Janik Zsolt dojoja: http://aikidodojo.hu/
Lengyel Tamás dojoja: http://www.kurayfatkempo.hu/
