A szamurájok egyik legrégebbi szokása volt, az ellenség lemetszett fejeinek gyűjtése. Úgy tartották, hogy a szamuráj hősiességének ez a legnagyobb bizonyítéka. A hadifoglyok fejét is levágták, vagy kegyelmet is kaphattak akkor, ha felesküdtek a győztes parancsnoknak. Volt még egy lehetőségük az életben maradásra. Az, ha szerzetesnek álltak. A foglyokért való váltságdíj fizetése, illetve a rabszolgaság Japánban nagyon ritkán fordult elő. Nagyobb csaták után több tucat levágott fejet halmoztak fel, a parancsnok táborhelyén.  Csak egy példa. A Vada Josimori féle 1213-as lázadáskor 234 harcost fejeztek le, és tették közszemlére a Katasze folyónál.

A szokás az volt, hogy azon szamurájok fejét akik igen híresek voltak, mielőtt mutogatták volna szépe megtisztítottál, és megfésülték a haját. Ez a szamurájok asszonyainak feladata volt. Háború idején a fejek tisztítását, még a küszöbönálló vereség ellenére is mindig megcsinálták. Erre azért is volt szükség, mert a fejek tisztítása, a harcosok iránti tisztelet jele volt. Azt jelképezte, hogy a győztes képes felülkerekedni a vitéz ellenségen. Ha valamelyik harcos a levágott fejekkel bizonyította hősiességét, urától nagyobb jutalmat kapott. A szamurájoknál rendkívül fontos volt az urukért való akár halálig tartó küzdelem. Érdemeikért pedig jutalmat kaptak. A levágott fejek bemutatása volt ennek a szokásnak az egyik legdrámaibb megnyilvánulása.

( Stephen Turnbull: Szamurájok )