AikiMag

Az Aikido Magazin

1. Interjú Ellis Amdur-ral (2/7) - Harcművészerti utazás az aikidótól a koryu-ig

2013. május 21. 13:41 - ZalaváriNoémi


Amdur_knee-pin.jpgGuillaume Erard: Yamada Sensei volt az, aki publikálta azt a misztikus energiáról szóló hirdetést?

 Ellis Amdur: Nem, az csak egy mulatságos könyv hirdetése volt. Yamada Sensei jellegzetes karakter, de sosem csinálna olyat (nevet). Mindenesetre utánaérdeklődtem és kiderült, hogy körülbelül egy hónap múlva egy hasonló csoport nyílik New Haven-ben.

A tanár Bob Barrett volt, aki támogatta a Thai hadsereg korábbi kapitányát, Samboon Tongarom-t, aki egy brilliáns fickó volt: tornázott, judózott, és úszó edző is volt. Egy hihetetlenül erős és képzett gyakorló volt, aki adományt adott a seregtől az Egyesült Államokban tanult és tanított harcművészet számára. Miután Tongarom visszatért Thaiföldre, Bob keresett valaki mást, akihez csatlakozhatott. Abban az időben az iskolát New Haven Aikikai-nak hívták. Yamada Sensei odaküldte Terry Dobson-t és Harvey Konigsberg-t, hogy rendszeresen tanítson. Ez az a hely, ahol elkezdtem az aikidót.

Guillaume Erard: Ezután elmentél Terry Dobson-hoz tanulni, igaz?

Ellis Amdur: Befejeztem az iskolát New York-ban és egy ideig közel laktam a Bond Street-i dojójához. Minden nap elmentem Yamada Sensei dojójába. Bárhová elmetnem, ahol hagytak gyakorolni, de Terry olyan volt nekem, mint egy mentor.

Guillaume Erard: Milyen volt Terry Dobson és miért döntöttél úgy, hogy nála tanulsz?

Ellis Amdur: Terry Dobson egészen rendkívüli férfi volt. Nagydarab fickó volt, a tatamin sokat hülyéskedett, és furcsa dolgokat csinált. Tanult egy kis xingyi-t a híres Wang Shu Chin-nel és tulajdonképpen ő volt Hatsumi Masaaki első nemjapán tanítványa, de igazából az aikido technikái korlátozottak voltak. Főleg shihonagét és irmininagét csinált, bár nagyon egyedi módon, amit beleépítettem a saját aikidómba. Az ikkyót és a nikyót is szerette. Nagyon egyszerű dolgokat csinált, de amiben igazán jó volt, az a képesség, hogy el tudott lazítani és feszültség nélkül dobni saját súlyát. Ez egészen csodálatos volt. Ugyanakkor provokatív ember volt. Emlékszem egy napra, amikor Japánba jött 1977 körül. Volt ott egy nagy francia csoport. Ők Hombu-ban edzettek, nagyon „jellegzetesek” és pontosak igyekeztek lenni, mondván, hogy ez az egyetlen helyes módja a dolgoknak. Elmentünk Osawa Sensei órájára, majd szabadon gyakoroltunk. Az emberek kíváncsiak voltak Terryre, mert ismerték a történetét, egy amerikai uchi-deshi volt, még ha úgy is nézett ki, mint egy nagy, kövér, bozontos motoros. Mialatt mi dolgoztunk, ő mindenféle sutemi wazát improvizált és más ostobaságot. Eközben a francia fickók nézték őt és sugdolóztak, úgy néztek ki mint egy csapat töprengő tyúk a tatami túloldalán. Terry hirtelen benyúlt a keikogi-jébe, elővette az izzadt törölközőjét és az arcomba dobta a technika közepén! Az emebrek fel voltak háborodta, ott voltunk az Aikikaiban és ez az ember úgy viselkedik, mint egy szörnyeteg. (nevet). Terry ilyen volt a tatamin, nagyon vicces volt és ezzel fel tudta rázni az előítéleteteket.

Guillaume Erard: Nem tudtam, hogy visszajött az Aikikaiba miután először elhagyta.

Ellis Amdur: Igen, tudod, a politikai ostobaságok sosem szűntek meg. Csak az első International Aikido Federation Congress [Nemzetközi Aikido Szövetségi Kongresszus] után jött vissza. Megpróbált egy bizonyosfokú függetlenséget szerezni az amerikai aikido számára, és feltételezem, hogy diplomáciai szerepe is volt, mivel ekkor Saotome Sensei nem volt az Aikikai-ban. Így mentek a dolgok.

Guillaume Erard: Ez emlékeztet engem egy másik úttörő, André Nocquet problémás helyzetére, amikor visszatért Európába.

Ellis Amdur: Terry nem keresett több elismerést, de fel volt háborodva, amiért úgy tekintettek rá, aki az aikidót nem megfelően terjeszti. Ellentétben azzal, hogy csípős megjegyzései és hibái voltak, úgy érezte az aikido képes átalakítani az emberi gondolkodást a világban. Kicsit aggódott, hogy amit aikidóként megismert az csak egy másik földi harcművészet, mint egy pénzt csináló vállalkozás, vagy csak egy látszatólagos harci gyakorlás.

Tulajdonképpen Terry nem volt érett. Reménytelen helyzetben volt, amikor elkezdte az az aikidót. Vidéken élt, egy kis faluban, titkos viszonya volt egy farmer feleségével, és teljesen ki volt közösítve. Egyik hétvégén elment Tokióba azzal az elhatározással, hogy ha nem talál semmilyen okot amiért élhetne, visszatér a faluba és megöli magát. Egy udon kocsin ült (ami egy mobil kereskedő, aki búzalisztből készült tésztát árusít), amikor egy papírrepülőt fújt a szél a lábához. Felvette és az állt benne– angolul!!! – hogy egy aikidobemutató lesz Yokohamában. Korábban egy kicsit judózott. Elment a bemutatóra, amit Yamada sensei tartott, és követte őt vissza az Aikikaiba, mint egy kóbor kutya. Rövidre fogva a történetet: amikor megkérte, hogy hadd lehessen uchi-deshi (a dojoban lakó tanítvány), Yamada sensei ellenezte, de Tamura sensei kiállt érte és aztán O-Sensei egyszerűen annyit mondott: „Azt akarom, hogy itt legyen.”.

 

 

Az interjút eredetileg Guillaume Erardkészítette.

 

Forrás: Guillaume Erard: Interview with Ellis Amdur part 1 - Martial Journey from Aikido to koryu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aikimag.blog.hu/api/trackback/id/tr135309031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása