AikiMag

Az Aikido Magazin

Aikido és a dinamikus gömb

2013. július 01. 10:00 - ZalaváriNoémi

"Hosszú idő után, mikor az aikidó felbukkant a homályból – mialatt csak viszonylag szűk körökben volt ismert –, az egyik legcsiszoltabb és legkifinomultabb harcművészetnek és – magasabb szinten – hatékony tannak tartották, mely az ember fizikai és mentális (szellemi) erejének fejlesztésére, teljessé tételére és kihasználására alkalmas.

Első pillantásra úgy tűnhet, hogy egy egyedi módszer önmagunk bármely támadási formával szembeni megvédésére. Ám alapos vizsgálat után, avagy közben kiderül, hogy nem csupán a japán Bujutsuból (harci művészetek) kifejlődött önvédelmi módszerről van szó, hanem egyúttal – és ez az, ami a tradicionális dódzsótól és edzőtermektől távol állókat vonzza – az Egység Megteremtésének Tudománya, a szellem és test erősítésének, az egyén fizikai és szellemi ereje egyesítésének útja, melyen haladva teljesebb emberré válhatunk. Maga a szó valójában a következőt jelenti: „Mentális, szellemi energia [ki] összhangjának, Harmóniájának [ai] a Módja, útja [do]”.
 
Ezt a különleges harcművészeti módszert Uyeshiba Morihei mester alapította Japánban. Ő „aikidó”-ként hivatkozott erre a kardvívásból, lándzsavívásból, jujutsuból, aikijutsu-ból és más ősi, szűkebb körben terjesztett harcművészeti formákból átvett gyakorlati önvédelmi mozdulatok kombinációjára. Már a kezdetektől hangsúlyozta a gondolatok és cselekedetek különleges központosítására törekvő gyakorlást, és a mentális energia, avagy a ki kiterjesztését, mely oly érdekessé teszi e művészetet.
 

Ez a különleges önvédelmi módszer egyformán hatékonyan működik egy vagy több ellenfél támadása ellen. De miért mondjuk, hogy az aikidó különleges? Majdnem minden harcművészet állíthatja magáról, hogy hatékony önvédelmi eszköz, és sokat közülük biztonságosan gyakorolhatnak öregek és fiatalok egyaránt. Miben különbözik az aikidó az összes többitől?

A különbség az alapvető motivációkban és a jellemző hatásokban rejlik, melyek meghatározzák a gyakorlását, és amelyekre a kezdetektől folyamatosan nagy hangsúlyt helyeznek.
Ezek a következőket foglalják magukba:
1. Az aikidó, tisztán gyakorlati alkalmazásában, önvédelmi művészet. Teljesen védekező-ellentámadó, és etikailag az indokolatlan támadások elleni védekezést szolgálja. Az aikidóban nincs támadás. Amikor egy, a művészet bizonyos fokát elért aikidoka technikákat alkalmaz, nem okoz komoly sérülést a támadónak.
 
2. Kapcsolata állandó a hara-val, vagyis az ember „Központjával” (azaz a súlypontja), mint az energia koncentrálódásának középpontjával; kapcsolata meghatározó a ki-vel, a „Belső Energiával”, azaz a felhasználásra kerülő energia egy sajátos formájával. Érdekes, hogy ezeket a koncepciókat a harcművészetek viszonylag zárt világán kívül is alkalmazni lehet.
 
3. Egyedi stratégiával (mozgások, helyváltoztatások, technikák) rendelkezik, melyben nagy hangsúly kerül a körkörösségre vagy „gömbszerűségre”.
 

 Az aikido és a dinamikus gömb több mint 1200 illusztrációjával teljes körű betekintést nyújt e hatékony harcművészet gyakorlatába. A szerzők bemutatják a harcművészet történelmét és elméletét valamint az alapvető védekezéseket."

 

 

Forrás: Kato: Aikido és a dinamikus gömb

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aikimag.blog.hu/api/trackback/id/tr495383142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása