A hongkongi rendező legújabb filmjét, A nagymester című, nagyszabású harcművészeti alkotást holnaptól játsszák a magyar mozik. Önkorlátozásról, kungfuról és a gyermekkori emlékekről beszéltett vele a Magyar Narancs.
magyarnarancs.hu: A nagymester legalább annyira történelmi eposz Kínáról, mint valós mese Ip Man harcművész életéről.
Wong Kar-wai: Akár azt a címet is viselhetné a film, hogy Volt egyszer egy kungfuország. Ennek a sportnak az aranykorát írom le, a nagymesterek világát abból a célból, hogy új perspektívát kapjanak a nézők Kínáról, a harcművészetről, az önismeret útjáról.
magyarnarancs.hu: Ezért helyezte a pofonok helyett inkább a létfilozófiára a hangsúlyt?
WK: Hogyne, hiszen a kungfu nemcsak „fegyver”, hanem viselkedési kódex. Azt hiszem, ez az első film ennek a harcművészetnek az igazi értékeiről, rituáléjáról, filozófiájáról: szerénység, bizalom, nagylelkűség, a tapasztalatok átadása, az elődök tisztelete… Arról, ahogy az embereknek gondolkodniuk és viszonyulniuk kellene egymáshoz. Nem akartam leragadni a technikai oldalánál, a metafizikai hátterét is fel akartam fedni.
magyarnarancs.hu: Mit ért ezalatt?
WK: Téves módon csak sportnak tekintik ma a kungfut, valamiféle jógának. Eredetileg önvédelmi és támadó fegyver volt, amivel bizony ölni is lehetett. A kungfuharcosok a régi hagyomány szerint tudatosan kezelték ezt, és nagyon óvatosan bántak a hatalmukkal. Ezért van szó annyiszor a filmben is a szerénységről, az önkorlátozásról, a fegyelemről.
magyarnarancs.hu: A saját életében is törekszik a kungfu szellemiségének követésére?
Folytatás a magyarnarancs.hu-n!
