AikiMag

Az Aikido Magazin

Interjú Chiba mesterrel

2013. november 08. 10:02 - ZalaváriNoémi

Kazuo-Chiba-Sensei.gif1998 augusztusában Raymond Kwok részt vett T. K. Chiba shihan (8. danos mester) szemináriumán Dél-Franciaországban, Mejannes-ban. Raymond beszélgetett a mesterrel az aikidóról és az ezzel kapcsolatos dolgokról.
Az interjú kivonata 1999-ben jelent meg a Kuala Lumpur YMCA Aikido Club Magazine számában.

Raymond Kwok: Shinan, 1958 februárjában léptél be a Hombu Dojóba mint uchi-deshi. Mi befolyásolta a döntésedet, hogy aikidózni kezdj?   

Chiba: Ez egy nagyon hosszú történet. Az aikido előtt, tanultam egy kis judót és karatét. Mindkét művészet elégedetlenné és boldogtalanná tett, ezért elkezdtem keresni valami mást. 18 éves voltam ekkor, miután leérettségiztem a középiskolában. Egy nap kezembe került egy aikidós könyv a helyi könyves boltban, amelyiket legelőször publikáltak Japánban.

Raymond Kwok: “Budo”?

Chiba: Nem, “AIKIDO”.  Az első oldalon volt egy kis kép O-sensei-ről, megláttam a képet és azonnal felismertem, hogy ő a mesterem, akit kerestem. Persze még nem találkoztam vele. Fogalmam sem volt milyen az aikido. Soha sem láttam még őt. Soha sem hallottam róla azelőtt. Eldöntöttem, hogy elmegyek megnézni őt. Így történt. Tulajdonképpen nem érdekelt, hogy mi az az aikido, O-Sensei fényképe ragadott magával. Ennyi az egész.

Raymond Kwok: Shinan, amikor a Hombu Dojóban voltál, kik voltak a kortársaid?

Chiba: Az első Tamura Sensei, Yamada Sensei volt, aztán Kanai, Sugano, Kurita Új-Mexikóból. Később Saotome, Tohei Akira. Ennyi, azt hiszem.

Raymond Kwok: Shinan, milyen volt az élet uchi-deshi-ként abban az időben?

Chiba: Semmi más nem volt csak edzés, reggeltől éjszakáig.

Raymond Kwok: 3-4, 5-6 óra?

Chiba: Több annál, egész nap. Ötször egy héten, de a szabadidőnkben is gyakoroltunk, és gondot fordítottunk a magán- és csoportos órákra is.

Raymond Kwok: Természetesen a mester nagyon fiatal volt akkor: fárasztó volt az edzés?

Chiba
: Ó, nagyon fárasztó, kimerült voltam.  Japán még a háború okozta pusztításokból kezdett felépülni; a gazdaság még lassú volt és az embereknek nehéz időszak volt ez, egyszerű ételünk volt, nem sok; rizs és leves…

Raymond Kwok: Szóval Kokoro tartotta benned a lelket?

Chiba: Igen, igen, nagyon is. Nem volt szándékomban hivatásos tanárrá válni. Úgy gondolom többé kevésbé mindenki ugyanolyan volt. Mindenki szerette a művészetet, az edzést, de senki sem gondolt arra, hogy tanár legyen.

Raymond Kwok: Nemrég olvastam az Aiki Journal-ban egy interjút Sugano Shihan-nal, amelyben azt mondja, hogy az élet uchi-deshi-ként ma sokkal könnyebb, mint azokban az időkben, amikor minden órán részt kellett venni. Most néhány uchi-deshi azt mondja „Nem, túl fáradt vagyok.”, „Most nem akarom csinálni.”. Mi erről a véleménye?

Chiba: Őszintén szólva nem tudom milyen az életstílus manapság, szóval nem tudom összehasonlítani. Az edzéseink mellett igazgatnunk és tisztán kellett tartanunk a dojót, gondoskodnunk kellett a mester családjáról, segíteni O-Senseinek bevásárolni, mosni; mindenben. Az összes háztartási feladat az uchi-deshi kezében volt. Nem helyes összehasonlítani a mai és a mi időnk deshi-jét. Teljesen más a helyzet. Abban az időben az uchi-deshi együtt élt a mesterrel, most külön élnek. A mai uchi-deshi-ket nem helyes uchi-deshi-knek hívni. Az uchi-deshi házat, tanítványt, együtt élést jelent.

Raymond Kwok: Amikor a Shinan a Hombu Dojóban volt, O-Senseitől eltekintve ki volt a tanára?

Chiba: A közvetlen tanárunk Ueshiba Kisshomaru volt (a jelenlegi Doshu), aztán Koichi Tohei, Hombu fő oktatója, és más tanárok Tada Sensei, Arikawa Sensei, mind shihan volt.

Raymond Kwok: És Osawa mester?

Chiba: Osawa mester is, így igaz.

Raymond Kwok: Jól ismert, hogy a mester híres az energikus technikáiról, ez egy bizonyos tanár hatásának köszönhető?

Chiba
: Rólam beszélsz? (nevet) Nem. Mindegyik tanár hatott rám, akiket említettem.

Raymond Kwok: Shinan, a tanításaid magában foglalják a jo és a ken használatát, különösen magasabb szinten.

Chiba: Igen.

Raymond Kwok: A Hombu dojóban tulajdonképpen többé már nem használnak fegyvereket. Szóval kinek a hatására tanít jo- és ken-technikákat?

Chiba: Közvetlenül O-Sensei hatására. O-Sensei sokszor használt jo-t és bokken-t, különösen mikor utazásaira kísértem. Az uchi-deshi-k mindig követték őt; én egy voltam közülük, és ott volt Tamura mester is. Tanulmányoznod kellett a fegyveres technikákat, mert ukézned kellett neki. Nem volt választásod. Saito mester is így tett; vele élt évekig Iwama-ban.

Raymond Kwok: Azt hallottam, hogy O-Sensei sohasem tanította a fegyverek használatát. Így nagyon nehéz volt elsajátítaniuk és megérteniük?

Chiba: Nagyon nehéz.

Raymond Kwok: A mester fegyveres technikáira hatással volt az Iwama-stílus?

Chiba: Nem igazán, a tapasztalataim O-Sensei-től származnak. Úgy gondolom ezek különböznek Saito mesterétől. Először is, O-Sensei nem volt túl fiatal, amikor a tanítványa lettem. Már 70-en túl járt. Ez a fokozat különbözött attól, amikor Saito mester elkezdte tanulni az aikidót tőle. Természetesen következetesen tanulmányozom a fegyveres technikákat, így az ötleteim és tapasztalataim meglátszanak benne.

Raymond Kwok: Magának tulajdonítják a Fukushidoin rendszer bevezetését a tanításaiba. Tudna erről mesélni valamit?

Chiba: Ez a Hombu Dojo nemzetközi szabályozásán alapszik. A tanároknak két kategóriájuk van: a Shidoin 1. kyutól, a Shihan-ok pedig a danos vizsgákat tartják.

Raymond Kwok: Néhány uchi-deshi O-Sensei idejéből azt mondta, hogy amikor O-Sensei tanított, mondott dolgokat, amiket nehéz volt megérteni. Tapasztalta ezt?

Chiba: Igen, tapasztaltam.

Raymond Kwok: Van valamilyen személyes története O-Senseiről, amit megosztanál velünk?

Chiba: Mindenek előtt arra emlékszem, hogy milyen gyönyörű volt; az egész testfelépítése, testtartása, az ahogy sétált, ahogy ült, tökéletesen egyensúlyban volt. Vele utaztam a tanítási kirándulásain. Taxival kellett mennünk a vonatállomásig. Meg kellett vennem a jegyeket, de ő nem várt, kiszállt a taxiból és csak besétált az állomásra jegy nélkül; a járása olyan gyönyörű volt.  Jegy nélkül be tudott lépni az állomásra, senki nem mondott semmit. Nekem meg kellett vennem a jegyet, ez időbe telt. Majd utol kellett érnem. Két kezemben az ő és a saját táskám volt. A fegyvereket a táskában cipeltem. Valahogy meg kellett oldanom, hogy segítsek neki; egy kezemben tartottam a táskát. Amikor lépcsőhöz ért tolnom kellett őt felfele, vagy oda kellett adnom a jobb vállamat, hogy azt fogva lassan lejöjjön. Sosem várt. Amikor utaztunk mindig szomszédos szobában voltunk. Ő aludt a fő szobában én a mellette lévőben, a kettő között ajtó volt. Idős volt, így biztosan felkelt, hogy mosdóba menjen. Amikor átjött a szobádba és te aludtál, akkor vége volt: soha többet nem alkalmazott téged, mert a harcművészet értelmében már halott voltál. Képes volt megölni téged, így mindig ébernek kellett lenned, nem aludhattál.

Raymond Kwok: Nem tudtál aludni?

Chiba:  Nem volt alvás az első 3 évben, mert amikor felkelt, ki kellett nyitnod az ajtót és elkísérni a mosdóba, segíteni neki, megmosni a kezét és visszavezetni az ágyba. Aztán visszamehettél aludni, már ha tudtál aludni a napi edzés után. A mindennapi edzés, utazás vonattal további két héten keresztül egyre fáradtabbá és kimerültté tett.

Raymond Kwok: Mi volt akkor ha ő felébredt és te nem tudtad?

Chiba: Ezt sohasem fogadta el. Ezt tudtuk. Harcművészetet tanultunk, nem engedhettük meg magunknak, hogy aludjunk, amikor valaki belépett a szobánkba.

Raymond Kwok: Shihan-ként a Zanshin állapotában kell lenned mindig?

Chiba: Ó, igen, ő sohasem viccelt. Nincs szóbeli kommunikáció tanár és tanítvány között a japán rendszerben. Nem beszélek hozzá, ő nem beszél hozzám. A leghosszabb utazás 2-5 hét volt, semmi beszéd. 2 hét teljes csendben, kivéve, hogy „Kérek egy teát”. Nagyon szigorú a tanár-tanítvány kapcsolat. Akkor ilyen idők voltak Japánban. Még azt is mondtuk, „Ne lépj az árnyékába!”. „Ne aludj úgy, hogy a lábfejed a tanárod irányába mutat”. Nagy szigor volt.

Raymond Kwok: Shihan, ez a kérdés talán kicsit személyes.  A Shihan híres a nagy erejéről. Tény, hogy mielőtt idejöttem sokat hallottam a Shihan-ról. Beszélgettem pár emberrel és azt mondták, hogy ha az ember nem elég óvatos, akkor eltörheti a karját, és ezért nagyon félnek a Shihantól. Mondana valamit erről?

Chiba: Nem tudom. Fogalmazzunk így: amikor tanítvány voltam a Hombu Dojóban nem voltunk sokan, a legnagyobb csoport 20 fős volt. A legtöbben, akik a Hombu Dojóban edzettek, edzett, jó harcművészek voltak. O-Sensei hírneve miatt jöttek, tőle akartak aikidót tanulni. Harcosok voltak. Mindenki szenvedélyesen kereste az utat. Azt gyakoroltuk, hogyan okozzunk sérülést az embereken, nem volt kompromisszum. O-Sensei nagyon mérges volt a bemutatókon, ha a Shihan-ok nagy körkörös mozdulatokat tettek, megállította ezeket a mozdulatokat és nagyon dühös lett. Nagyon nehéz volt O-Sensei jelenlétében teljesíteni egy bemutatón. Így azt csináltuk, hogy elvittük őt egy külön szobába és ott tartottuk, édességekkel kínáltuk. Nagyon szerette az édességet. Japán édességek, két-három fiatal, csinos nő gyönyörű ruhákban rávette, hogy múlassa az időt, így nem képtelen volt megnézni, mi folyik a dojóban. Ugyanis nagyon kínos volt, amikor bemutató közepén leállította az egészet; többször előfordult.
                                 
Raymond Kwok: Azt hallottam, hogy O-Sensei késői éveiben, amikor dobta az embereket, akkor néhányan nem érezték, hogy eldobják őket, nem volt semmi erőfeszítés benne.

Chiba: Igen, így volt. Amikor valaki eléri a tökéletességet, akkor az ilyen érzés. Nem mindenki képes rá. Az ukéje voltam évekig, de soha sem éreztem fájdalmat.

Raymond Kwok: Soha?

Chiba: Soha. Bármelyik technika amit elvégzett rajtam, nikkyo, shiho nage, kotegaeshi: egyáltalán nem fájt.

Raymond Kwok: Miért van ez?

Chiba: Tökéletesség. Elveszíted az egyensúlyodat, de nincs fájdalom. Bármely testrészét megérintetted „Bumm!” becsapódtál. A „csi”-jét képes volt bármelyik testrészébe koncentrálni egy pillanat alatt. Az erő, amit használsz visszatér hozzád, így saját magadat dobod el! (nevet)

Raymond:  Tehát, ő különleges volt?

Chiba: Különleges.

Raymond Kwok: Utolsó kérdésem: mi a titka a Shihan erejének?
                          
Chiba: Szenvedély a művészet iránt. (nevet) Hosszú évekig álmatlan éjszakáim voltak a technikákon való gondolkodás miatt. Néha egy vízió jelent meg a fejemben és felkeltettem a feleségemet, hogy az ukém legyen.

 

 

 


Forrás: FACE to FACE with Chiba Sensei

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aikimag.blog.hu/api/trackback/id/tr385595630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása