Korábban már megosztottunk egy videót az aikido és a systema viszonyáról. Sok hasonlóság van a két stílus között, amit azonnal meg lehet érezni, ha aikidosként kipróbálunk egy systema edzést. Olyat azonban még nem láttam, amikor egy magas fokozatú aikido mester oktat systemát. Pedig van, ráadásul Budapesten lesz nemsokára egy szeminárium ahol ki is próbálhatjuk. Ebből az apropóból készítettem egy interjút Kati Dániellel, a rendezvény szervezőjével.

A Systema egy viszonylag szűk körben elterjedt stílus. Hogyan jutott el hozzád és mikor voltál először szemináriumon?

A systemával először az Aikido Journalt böngészve találkoztam. Megtetszett ez az “orosz aikido féleség”, a mozgás, a lazaság és a szabadság. O-sensei azt mondta, hogy az aikido legmagasabb szintje a takemusu aiki, amikor spontán hozol létre az adott helyzetnek megfelelő tökéletes technikákat. Vladimir Vasiliev mozgása nekem mindig ezt juttatja eszembe. Nézegettem videókat, olvastam cikkeket, de sokáig csak felszínes érdeklődés szinten foglalkoztatott a dolog. Az első szeminárium, amin részt vettem, a tavalyi volt, amit rögtön én is szerveztem. Így leírva ez elég nagy ugrásnak tűnik, ugye? :)

Viszonylag rövid ideje található meg a Systema hazánkban, de már most sok a különböző szervezet/gyakorló csoport, akik valamilyen külföldi instruktor égisze alatt végzik a munkájukat. Hogyan találtátok meg Dragisa Josic mestert?

Közhelynek számít, hogy az aikidohoz nem kell fizikailag erősnek lenni, mert mindig a támadáshoz alkalmazkodik. Én mégis azt tapasztaltam, hogy fokozattól, gyakorlással eltöltött évek számától és nagymestertől függetlenül rengeteg merev, nyers erőt használó emberrel találkozni a táborokon, magyarokkal és külföldiekkel egyaránt. Az is gyakori, hogy valaki csak addig laza, amíg az uke pont úgy mozog, ahogy az elvárható, ettől eltérő esetben pedig izomból dolgozik. Persze ugyanúgy rengeteg valóban ügyes, laza emberrel is találkozni, de ha egy harcművészet különlegessége éppen az, hogy nem kell hozzá erő, akkor alapvetően azt várná az ember, hogy magasabb fokozatnál már arányaiban több olyan emberrel találkozzon, aki nem erőlködik. Hogy ez miért van, arra akkor döbbentem rá, amikor tanítani kezdtem pár évvel ezelőtt. Rájöttem, hogy hiába gyakorlok lassan tíz éve, hiába voltam rengeteg, különböző stílusú mester által tartott szemináriumon, nincsen olyan igazán hatékony pedagógiai eszköz a kezemben, amivel lazábbá tehetném az embereket. Csak nagyon lassan tudtam haladni ennek a fontos alapelvnek (amiben nekem is sokat kell még fejlődnöm) az átadásával. A systema videókon viszont azt láttam, hogy az emberek szinte mindig lazán dolgoznak.

A következő esemény, ami ebbe az irányba vitt, egy Maekawa Nobuo senseijel történt beszélgetésem volt az egyik magyarországi szemináriumának szünetében. Arról beszélt, hogy ha találok egy mestert, aki tud valamit, amit én is tudni akarok, akkor tanuljak tőle. A stílus nem számít, a képesség számít. Ez nagyon mély nyomot hagyott bennem.

Egy hónap múlva kiderült, hogy Maekawa sensei svájci tanítványa systemát is tanul az ottani Aikido mesterétől, és hogy nyitott lenne egy magyarországi szemináriumra. Ő volt Dragisa Jocic. Megnéztem pár videót, beszéltem a mesteremmel, Szeltner Zsolttal, és belevágtam a szervezésbe.

Nekem az eddigi systema szemináriumokon feltűnt, hogy sok az aikidós, amin azért nem lepődtem meg. Mégis örömmel láttam, hogy a systema instruktor aki hozzátok látogat, valójában egy 6. Danos aikido mester. A videók alapján ő a klasszikus Ryabko/Vasiliev vonalat képviseli. Mikor kezdett el systema-val foglalkozni és mennyiben más az ő szemináriuma, mint egy "nem aikidós" systema instruktoré?

Mivel a systema egy teljesen szabad, kreatív rendszer, bármi, amit előtte tanultál egyértelmű nyomot hagy a stílusodon. Ez Dragisa esetén sincs másképp. Ő 1998-ban kezdett systemával foglalkozni, ezzel a Ryabko/Vasiliev vonal egyik vezető instruktorának számít. Ekkor már több mint 25 éve foglalkozott aikidóval, Hiroshi Tada sensei tanítványaként - tőle kapta a 6. danját is. Nagyon nyitott és őszinte, bármilyen aikidóval és dystemával kapcsolatos kérdésre szívesen válaszol. Az első táborban sok olyan dologgal foglalkoztunk, ami vagy új megvilágításba helyezte az sikido alapelveit (lazaság, kibillentés, légzés), vagy olyan területekre fókuszáltunk, ami az aikidóban ritkán kerül elő (lábhasználat, rúgások, földmunka, ütések).

Aikidósként mi volt az, ami leginkább megfogott és/vagy meglepett a gyakorlások során?

Rengeteg ilyen dolog van, most csak hármat emelnék ki ezek közül.

Az első a légzés és ennek szerepe az egészségmegőrzésben és a gyakorlás során. Számomra mindig nehéz volt megérteni a légzési erő (kokyu) koncepcióját az aikidóban. Itt egyszerű, könnyen tanulható, az ellazultságot, kitartást növelő gyakorlatokkal találkoztam, amelyek fokozatosan nehezednek, egészülnek ki magasabb szintű gyakorlatokkal és visznek el elképesztően magas szintekre.

A második a pedagógia. Érződik, hogy az oktatási rendszert úgy alkották meg, hogy minél hamarabb minél magasabb szintre juss. Engem leginkább az érdekelt, hogyan tehetném lazábbá a tanítványaimat (és magamat). Egyszerűen elképesztő, hogy olyan emberek, akiken eddig csak egy-egy végrehajtás erejéig tudtam valamit lazítani, egy ilyen módszerrel felépített edzés végére, határozottan lazábbak, kreatívabbak lesznek, és a tartásuk is sokat javul. És ehhez nem kell sok tapasztalat, csak meg kell érteni a pedagógiai módszertant, amivel az adott cél elérhető, és aminek segítségével együtt fejlődhetek a tanítványaimmal.

A harmadik az ütések. Én sosem szerettem az atemit, mert nem szerettem másoknak rossz érzést, fájdalmat okozni. Sokszor tapasztaltam, hogy bizonyos mesterek az atemivel büntetik a “rossz” ukemit, ami szintén nem tetszik. A Systema része az ütés, és az ütések befogadása, így a szemináriumon szinte mindenki kapott Dragisától, nem is kicsiket. Senkinek nem lett egy kék foltja sem, és ezek az ütések egyáltalán nem fájtak, illetve nem úgy, ahogy egy ütés fájni szokott (Ahogy az egyik tanítványom fogalmazott: “Jól fáj”). Az aikido előtt rövid ideig Kyokushin karatéztam, tudom, milyen, ha megütik, megrúgják az embert. Ez teljesen más. Nem merevvé tesz, hanem ellazít (még akkor is, ha éppen fáj). Láttál már olyat, hogy valaki kap egy nagyot, teljesen kibillen, aztán elmosolyodik? Itt ez sokszor megtörtént. Igazából az ütés lényege nem az, hogy romboljon, hogy fájjon, hanem hogy kibillentsen. Szóval egy ütés, ami ellazít és kibillent: szerintem ilyen az ideális atemi.

Tavaly rendeztétek az első szemináriumot. Milyenek voltak a tapasztalatok mind szervezőként, mind résztvevőként?

Mind szervezőként, mind résztvevőként nagyon pozitív tapasztalat volt számomra a tábor. Dragisa egy nagyon nyílt, őszinte, pozitív ember. Egyik este egy étterembe mentünk, ahol borzasztóan sokáig vártunk az ételre, a pincérek egyértelműen elfelejtették a rendelésünket, láthatóan hazudoztak, amikor újra és újra rákérdeztünk, hogy mikor számíthatunk a vacsoránkra, és még az eső is eleredt. Én bevallom elég ideges voltam, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe kerültünk, de Dragisa végig teljesen nyugodt, sőt vidám maradt.

Mekkora arányban vettek részt külsősök (nem aikidósok) a rendezvényen?

A résztvevők nagy része aikidós volt, de jöttek Tai Chi, Kick Box és Systema gyakorlók is.

Nemsokára lesz a következő edzőtábor. Mi lesz a tematikája?

Igen, közeledik a dátum, április 12-13. Izgalmas lesz! Bizonyos alapelvek (légzés, ellazultság, kreativitás) folyamatosan végigkísérik a gyakorlatokat, témától függetlenül. Többek között fogunk foglalkozni azzal, hogyan maradjunk nyugodtak stresszhelyzetben, továbbá ütésekkel és a jo szabad és kreatív használatával is.

Milyen gyakran lehet Dragisa mester látogatására számítani a jövőben?

Először szeretném rendszeressé tenni ezt a tavaszi tábort, aztán majd meglátjuk :)

Végül mondj pár szót magadról és arról, hogy mivel fogott meg téged a harcművészet, miért tartod fontosnak, hogy más stílusokkal is megismerkedjen az ember fia?

Elég átlagos történet :) Mindig is gyenge fizikumú voltam, és szerettem volna erős lenni, ezért kezdtem harcművészetekkel foglalkozni. Először Kyokushin Karatéval próbálkoztam, de hamar rájöttem, hogy az én testalkatommal sosem leszek jó kyós. Nem nyújtott megoldást arra a kérdésre, hogy mit csináljak, ha valaki nagyobb és erősebb. Egy év szünet után találkoztam az aikidóval, és nagyon hamar beleszerettem. Egy hónap gyakorlás után, 20 évesen azt mondtam édesanyámnak: “Anya, én tudom mivel akarok foglalkozni, aikidót szeretnék tanítani.” Legyintett rá, de eltelt tizenegy év, és tanítok.

Hogy miért fontos, hogy más stílusokkal is megismerkedjünk? Igazából szerintem nem feltétlenül fontos :) Az a lényeg, hogy ne legyenek illúzióink azzal kapcsolatban, amit csinálunk. Mindnek vannak előnyei és hátrányai. Más stílusba akkor érdemes belevágni, ha hiányérzetünk van. El akarunk mélyedni a kard rejtelmeiben? Elkezdhetünk Kenjutsut tanulni. A rúgások érdekelnek? Belevághatunk a Karatéba. A földharc izgat? Ott a Judo vagy Brazil Ju-Jitsu. Ami miatt szerintem a Systema jó választás az aikido mellett, hogy minden megnyilvánulási formája (fegyveres munka, rúgások, talajmunka stb.) az aikidóban is fontos alapelveket (kibillentés, alkalmazkodás, ellazultság) használja.