AikiMag

Az Aikido Magazin

Hogy viselkedjen a harcművész?

2014. április 16. 15:47 - Povázsai Laci

Miért kezdünk el harcművészetet gyakorolni? Annyi minden közül miért pont ezt az elfoglaltságot választjuk? A legtöbb ember akit megkérdeztem ezzel kapcsolatban azt mondja, hogy szeretnék valamit mozogni, mert el vagyok lustulva (ez megér majd egy külön cikket!). Na de arra ott van egy halom olyan edzésforma (aerobic, fitness, kettlebell meg ezernyi más) ami kifejezetten arra lett kitalálva, hogy jöjjünk jobb formába. Aztán jön a másik nagy indok: a harmónia. Kicsit el van koptatva szerintem ez a szó, mindenesetre sokan mondják, hogy vágynak rá és meg akarják tapasztalni. Akkor miért nem jóga? Miért nem meditáció? Miért nem a természetben űzhető sportok? Végül jön a meg akarom védeni magamat, hogy ne kelljen félve járnom az utcán. Akkor miért nem önvédelem? Krav Maga, Systema, sorolhatnám. Miért fordulunk a harcművészet, azon belül is az aikidó felé?

Azt hiszem a fenti okok valamilyen arányú egyvelege az ami ebbe az irányba elindít. Aztán elkezdünk gyakorolni, telnek az évek és rajta maradunk. Sőt, egyre többet gyakorlunk, egyre többfajta partnerrel, egyre többfajta stílusban próbálva ki magunkat. Keresünk valamit. Elsőre nem nyilvánvaló, de magunkat keressük. A gyakorlás élménye szoros párhuzamban van az életünkkel. Kudarcok, örömök és konfliktusok, konfliktus kezelések hosszú sorát éljük át. Az aikidó egy nagyon meghatározhatatlan valami. Nemrég vagyok csak az AikiMag kötelékében, de ez alatt a rövid idő alatt is látszik a kommentekből, hogy nagyon eltérően viszonyulunk a választott utunkhoz. Mást keresünk benne? Vagy csak máshogy keresünk benne? Esetleg úgy érezzük mi már megtaláltunk valamit és görcsösen ragaszkodunk a felfedezett Nagy Dologhoz és ferde szemmel nézzük azokat akiknek más a véleménye? Ezekre a kérdésekre most nem keresném a választ, mert túlmutat rajtam.

Én úgy gondolom, hogy a harcművészetek elsődleges célja az önfejlesztés. A dojo egy labor, ahol folyamatosan kísérletezünk. Miért kell kísérletezni, ha már egyszer valaki kitalálta azt amit csinálunk? Miért nem elég ha másoljuk, bebiflázzuk aztán igyekszünk a legjobb tudásunk szerint visszaadni amit látunk? Mert azok nem mi leszünk, azért. Akkor meg minek ez az egész dojo, mester, hajlongás, távolból jött hagyományok stb.? Kamu az egész?

Szerintem az attitűd a lényeg. Amikor először betesszük a lábunkat egy dojóba és meghajolunk egymás felé, már ezt gyakoroljuk. Ez a legfontosabb dolog, amit el kell sajátítanunk és ha elsajátítjuk, akkor rengeteget fogunk belőle profitálni. Akár még meg is változtathatjuk magunkat, azt ahogy élünk, azt ahogyan a dolgokat szemléljük, azt ahogyan másokhoz viszonyulunk.

Mi a helyes attitűd? Alapvetően négy fajta viselkedési formát szokás megkülönböztetni (itt most idézem a Wikipedia-t):

Személyes interakcióban, azaz szemtől szemben:

  1. Passzív: Passzív ember viselkedésére az jellemző, hogy kerüli a problémás helyzeteket. A kommunikáció elől kitér, visszafogottan viselkedik.
  2. Asszertív: Az asszertív, vagy más szóval a kellő határozottságú és öntudatú emberre az jellemző, hogy környezetével összhangban igyekszik elérni céljait. Van önbizalma, határozott, szemkontaktust tart, erőt nem alkalmaz, együttműködő.
  3. Agresszív: Az agresszív ember gyakran mérges, elvörösödik, felfújja magát, szuggesztív tekintetű. Általában erőteljesen gesztikulál, hangos, a véleményét tényként közli, ténynek állítja be.
  4. Manipulatív: A manipulatív ember próbálja rejteni érzelmeit, gondolatait, gyakran a környezetét utánozza, igyekszik a legsikeresebbnek tűnő társát utánozni, a többieket pedig megtéveszteni, saját sikere érdekében.

Ezek közül a legnehezebb és egyben legcélravezetőbb az asszertív viselkedés. Úgy gondolom, hogy bárki aki harcművészetet gyakorol az (jó esetben) ebbe az irányba kell, hogy fejlődjön. De ezért tenni kell. Nem elég, ha bemegyünk és utánozunk. Nem jó, ha bemegyünk és okoskodunk, másoknak betartva próbálunk kompenzálni. Nem jó, ha simulunk, bevágódunk a senseinél és a sempaioknál aztán kijátsszuk a "ne dobj, csak guruljunk" kártyát.

Az asszertivitás azt jelenti, hogy határozottak vagyunk, merünk támadni, megfelelő pontossággal és lendülettel és odaadjuk a testünket a gyakorlás során a társainknak, hogy gyakoroljanak rajta. Keressük a kihívásokat, de nem akadályozzuk más munkáját, nem okozunk fájdalmat. Jelen vagyunk. Tartalma van annak amit csinálunk, nem csak lemozgunk valamit amit láttunk, hogy kilóra meglegyen.

Ha ezt meg tudjuk valósítani, de legalábbis törekszünk rá, akkor az emberi kapcsolataink is más minőségűek lesznek. Emelt fővel leszünk képesek járni, vállalni fogjuk (de nem keresni) a konfliktusainkat és igyekszünk a kölcsönösség elvét figyelembe véve megoldani azokat.

Ez a nagyszerű a harcművészetben. Azon túl, hogy edzünk, közösségben vagyunk, kikapcsolódunk az edzőtáborokban, megtanuljuk, hogy kik vagyunk és hogyan érvényesüljünk. A tatamin, vagy azon kívül.

Nektek mi a véleményetek? 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://aikimag.blog.hu/api/trackback/id/tr986042290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Povázsai Laci 2014.04.23. 12:50:03

Maximálisan egyetértek!
süti beállítások módosítása