AikiMag

Az Aikido Magazin

Halj meg minden egyes nappal

2014. május 10. 07:51 - Pető Richárd

"A szamuráj útja a halálban keresendő. Az elkerülhetetlen halálon való meditálást minden nap el kell végezni. Minden nap, mikor a test és az elme nyugalomban van, meditálni kell azon, hogy nyilak, puskák, lándzsák és kardok tépik szét azt, vagy elragadnak a hullámok, beledobnak minket egy nagy tűz közepébe, agyonüt a villám, halálra ráz egy nagy földrengés, ezer méter magas szikláról esünk le, betegségben halunk meg, vagy seppukut követünk el mesterünk halálakor. És mindennap kétség nélkül kell magunkat halottnak tekinteni. Ez a szamuráj útjának lényege."

Hagakure

meditation.jpg

Legelső meditációmkor számoltam a levegővételeimet. Úgy olvastam így kell kezdeni. Mivel a meditáció, mint minden más egy tanult képesség. Először pedig nehéz egyszerre másra koncentrálni, mint a számolásra. Nem egyszerű, legalábbis számomra nem volt az. De egyre jobb lettem benne.

A szamurájok a saját halálukon meditáltak. Minden reggel és minden este. Elképzelték magukat, ahogy megölik őket az ellenségeik, vagy más módon halnak meg.

Ez teljesen érthető számomra. Ha a szamuráj már halott volt, akkor miért félt volna a halálától? Félelem nélkül szállhattak harcba. Ami pedig még fontosabb, hogy ennek a révén élhettek meg minden pillanatot a legteljesebben, a legtökéletesebben. Ez egyszerű, ám mégis zseniális mód rádöbbenni arra, hogy a pillanatok az életünkben törékenyek.

Egy nap csak úgy belecsúsztam a halálomon való meditációba. Már régóta tudtam erről a szamuráj útról. Egy nap, amikor késznek éreztem magam rá, csak egyszerűen elkezdtem. Kardot és lándzsát használok és szamuráj harcmodort. Van valami, ami a megdicsteleníti a napjaink modern fegyvereitől, okos bombáitól való halált. És az azzal összekapcsolódó történelem, amit próbálok véghezvinni, a szamurájok ősi halálmódja egyszerűen jobban passzol.

Szóval ott vagyok és harcolok, mindennap, szamurájok ellen. Bátor vagyok a legvégéig. A kardom alkalomadtán szúr, de minden esetben megölnek. Megkíméllek a részletektől, de sokszor nagyon brutálisan halok meg.

Ez segített vakmerőnek lennem. Ma reggel is négy támadó szamuráj ölt meg és most prezentálnom kell egy csoport ember előtt az irodában. És idegesnek kellene lennem?

Mi van, ami a halálnál is rosszabb? Számomra… semmi. Tehát ha nem félek attól… mi mástól félhetnék?

Ismét meditáltam ma reggel. Három szamuráj jött be a szobába, ahol ültem. Lassan körbevettek. A maszkjaik ijesztőek voltak. De én már nem ijedek meg. Közelebb jöttek és előhúztam mindkét kardomat. Készen álltam. Erre edzettem. Miyamoto Musashi azt hirdeti, hogy egy vagy tíz embert megölni alapjában véve ugyanaz. Tudtam, hogy elbírok velük. Egyel egyszerre. Az első jobbról jött és a kardjaink találkoztak. Hangos volt, erőszakos és agresszív.

Valamit találtam magamban ma. Egy másfajta dühöt éreztem, a dühöt, amit ki kellett engednem. Pontos voltam. Egyszerre egyel küzdöttem, de ugyanabban az időben. A testük lehanyatlott egymás után. Megtisztítottam kardomat a vérüktől és a hullájukon keresztül indultam munkába. Nem néztem vissza.

Nem ma, ma jobb voltam, mint ők. Ma nem haltam meg.

Forrás: Urban Samurai - Die Everyday

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aikimag.blog.hu/api/trackback/id/tr166132957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása