Szerencsétlenkedtünk. Nincs erre jobb szó. Összehívtunk egy találkozót a Hajógyári-sziget déli bejárójához, ahol nem engedtek be bennünket autóval, sőt, a biztonsági őr köszönés nélkül ránk horkant, hogy "Hovahova?!"

Félénken motyogtuk, hogy a gyereknapra mennénk. Nem mertük bevallani, hogy illegálisan tüzet fogunk gyújtani a Hajógyári-szigeten és bográcsozni szeretnénk.

Valaki rohanjon a rendőrökért és a közteresekért, manapság ez úgyis dívik. Manapság a Törvény és a Rend uralkodik Budapest utcáin, kutyát sétáltatni is csak behúzott nyakkal merek. De ez nem ide tartozik. 

Aztán megint szerencsétlenkedtünk, mert nem találtunk egy megfelelő helyet, ami elég messze van a gyereknaptól, de nem kell hozzá sokat gyalogolni. Lentebb, Pető Richárd kollégám tollából ezt a részt nagyon kedvesen megírva elolvashatjátok.

Kattints a "Tovább"-gombra, hogy elolvashasd az egész bejegyzést!

Bennem kezdett felmenni a pumpa, a hátunkon több kiló bepácolt zöldség és hús, több liter üdítő és sör és háromnegyed óra után is ott álltunk a semmi közepén, micsoda szervezés ez kérem!

Végül, ahol voltunk, ledobtuk a zsákokat, tüzet raktunk és főzni kezdtünk. Itt kellett volna a fegyveres edzést elkezdeni, de néhányan nagy sóhajjal ledobták magukat is a pokrócokra és nekiálltak a sörüknek.

Minden veszve volt.

A lovak közé dobtam a gyeplőt.

Van ilyen.

Végül mindent megettünk, dr. Lajtrik borzalmasan nehéz és fingatós bográcsgulyását is, aztán a szúnyogoktól hajtva hazahéveztünk.

(CS.G.)

Olvassuk most mindezt Pető Richárd tollából:

Csák Gergely meghívásában az óbudai Hajógyári Szigeten „Orsizáson és sütögetésen” vehettem részt a Zumm Aikido jeles tagjaival. Még mielőtt bárki rosszra gondolna, az Orsizás csapatépítést jelent, nem pedig egyéb programot.

Az esemény előtt napon Gergő elküldte nekem a térképet hol is találkozunk és még hozzátette kardot vigyek. Én balga vissza is kérdeztem, hogy ugye nyársra gondolt, mire rávágta, hogy nem, bokkenre. Megörültem a válasznak, hiszen az áprilisi jásdi Misogi-s keiko óta nem igazán volt a kezemben bokken, szombat hajnalt kivéve, mikor Yanával próbáltunk szemléltetni egy védéstechnikai bakit Botond számára.

A találkozó helye és időpontja az óbudai Hajógyári Sziget Szentlélek térhez közeli bejárata volt 15 órakor. Átkoztam picit magamat, amiért kissé megkésve indultam el a helyszínre, nem számolva az Etele úti felbontással, illetve azzal sem, hogy a 41-es villamos épp az orrom előtt indul majd el. Ennek ellenére 14.50-re már ott voltam az említett bejáratnál, lassan szivárogtak is a Zumm Aikidó számomra ismerős és ismeretlen tagjai is.

Kissé sok időbe telt mire el is döntöttük, illetve meg is találtuk, pontosan hol is legyen a sütögetés színhelye, de mintegy 1-1,5 óra járkálás, egyeztetés és keresgélés után sikerült pontot tenni az i-re. Ez azért volt felettébb kényelmetlen, mert sokunk táskájában több kilónyi enni és innivaló lapult.

Lajtrik Attila, avagy; ahogy a többiek hívják Lajtrik doktor, még bográccsal, marha és disznó hússal, babbal, és a babgulyás többi hozzávalójával, grillráccsal is készült. Szerencsére ő családjával, kocsival jött a találkozóra, így nem kellett minden cuccot kézben cipelni hosszas tépelődésünk közepette.

Miután felvertük a tábort, előkerültek a dobozos sörök és mindenféle italok, üdítők... és annyira elharapódzott a jó hangulat, hogy sajnos a bokkenes gyakorlásnak nem tudtunk teret szorítani. Mondjuk jobb is volt így, mintha sok-sok zúzott sebbel, kiütött szemekkel, levágott fülekkel távoztunk volna a Hajógyári-szigetről.

Meg kell mondjam, a Sziget Fesztivál kivételével még nem jártam a szigeten és kissé fura volt a sok elhagyatott és használatban levő épület, a standok és színpadok nélküli utak, tisztások, de azért egy-egy helyszínt be tudtam azonosítani korábbi emlékképeimben kutatva.

Miután mindenki megsütögette a saját maga által hozott szalonnákat, grillkolbászokat, virsliket és jól el is fogyasztotta őket, jött a felkiáltás, hogy a babgulyás készen van, és aki nem eszik belőle, az áruló. Erre nem lehetett nemet mondani, szóval szokásos kajabevitelünk többszörösét sikerült elraktároznunk aznap.

Mivel este 8 óra körül megkezdődött a szúnyogok intenzív támadása, ezért fogtuk sátorfánkat, és elindultunk a K-híd kijárata fele, ahol Fruzsina még ellátott minket némi utánpótlás sörrel, melyeket elfogyasztva a társaság kitalálta, hogy még ne fejezzük be az alkalmat, menjünk el egy az Astoriánál levő kitűnő vendéglátó ipari helyiségbe, ahol eszmecserénket tovább tudjuk folytatni kellemes környezetben, szúnyogok nélkül. Jó páran még részt vettünk a nap e lezáró részén is, és hogy-hogy nem egy idő után a szó az aikidó szépségeire és nehéz, ám mindenképpen érdemes útjára terelődött. Lévén ketten kezdőként, ketten már hakamásként vettünk részt a párbeszédben, így ittuk haladó társaink szavait és erősítettük őket heves bólogatással és méltatással. Persze senki ne képzelje, hogy ez amolyan kötelező egyetértés volt, hanem színtiszta meggyőződésbeli.

Nem tudom ki hogyan érezte magát, de én örülök, hogy ott lehettem, részt vehettem ezen a jeles eseményen, és tovább fokozódott bennem az elképzelés, miszerint „illa berek, nádak, erek, az aikidósok jó emberek”.