Idén tavasszal vettem részt először Masuda Manabu sensei edzőtáborán, mindössze pár hónapnyi aikidózással a hátam mögött. Mikor megláttam őt mozogni a tatamin, az első gondolatom az volt, hogy talán most kéne abbahagyni ezt az egészet, mert én képtelen leszek valaha is bármi olyasmit végrehajtani, ami legalább távolról aikidóra emlékeztet. Végül persze maradtam, mert a dojóban hamar megtanultam, hogy mindig akkor járok jól, ha a nehezebb utat választom.

Így aztán augusztus 9-én, szombaton hajnali ötkor ahelyett, hogy a másik oldalamra fordultam volna, mint minden épeszű ember, felkeltem, kocsiba ültem, összeszedtem a lányokat a dojóból, és nekivágtunk a Pécsre vezető útnak, hogy időben odaérjünk a 10 órai edzésre. Az edzőtábor augusztus 7-e és 10-e között került megrendezésre, de az egyelőre meg sem fordult a fejemben, hogy mind a négy napra leutazzak, tudtam, az állóképességem még nem elég jó ahhoz, hogy érdemben végigcsináljam mind a hét edzést.

A tábor előkészítése egyébként példaértékű volt. Az 5. születésnapját ünneplő pécsi Takuma Dojo tagjai Balogh Gábor irányításával mindent megtettek a zavartalan lebonyolítás érdekében: egy külön holnapon, illetve a facebookon is naprakészen ellátták a résztvevőket minden információval, az e-mailes kommunikáció is gördülékenyen zajlott. A helyszínre sem lehetett panasz, egy épületkomplexumon belül volt a szállás, az edzőterem, az étkezés, de kb. negyedórányi buszozással a belváros is elérhető volt. A szervezők észrevehetően igyekeztek a költségeket alacsonyan tartani, hogy minél több ember számára legyen elérhető a részvétel. A szállás a maga kategóriájában teljesen korrekt volt: egy középiskolai kollégium egyszerű, de tiszta helyiségekkel és segítőkész személyzettel. Egyszóval a szervezést a regisztrációtól a tábor lezárásáig segítőkészség és profizmus jellemezte.

Mi is szerencsésen odaértünk, és örömmel köszöntöttük az ismerős arcokat. Jóllehet az addigi kellemes nyári meleg fokozatosan kánikulába váltott, a forróság ellenére az első edzés remek hangulatban telt. Most éreztem meg igazán, mennyire megérte egész nyáron szorgalmasan járni edzésre, a hat héttel korábbi székesfehérvári edzőtáborhoz képest határozottan jobban bírtam a gyűrődést.

Kattints a "Tovább"-gombra és olvasd végig a bejegyzést!

Ha nekem azt mondja valaki ez előtt pár évvel, hogy egyszer egy teremnyi karatésnak tartok majd edzést, azt minimum megmosolygom, pedig eljött az ideje ennek is: Tiszaszentimrei Réti István nagymester meghívásának eleget téve Áy János barátommal közösen egy 6 órás szemináriumot tartottunk a Ré Zen Do aktuális nyári edzőtáborában.

Kanyarodjunk kicsit vissza az első gondolatomhoz: korábban nem hittem volna, hogy egyszer ilyen megtiszteltetésben lesz részem. De miért is? Mi ebben akkora nagy dolog, hogy hasonszőrű emberek összejönnek, és azt csinálják amit szeretnek? Ha így nézzük, akkor szinte semmi. Viszont a mindennapi életünkben mindig nagy kihívást jelent nekivágni az ismeretlennek, kipróbálni valami újat, kockáztatni, hogy esetleg valami nem úgy fog összejönni, ahogy szeretnénk, bénázni fogunk, stb. Ezek azok a dolgok, amelyek miatt én sem hittem volna korábban, hogy egy ilyen eseményen fogok részt venni, ráadásul instruktorként.

Kattinst a "Tovább"-gombra a folytatásért!

Na, most megtörtént. Mármint, a vicc.

Ha úgy gondolod, hogy nincs rosszabb annál, mikor a repülőúton végig egy kölök rugdossa az ülésed háttámláját mögötted, akkor még nem utaztál együtt egy csapat szumóssal.

A Hakkaku sumo csapatról készült képeket a Twitteren találtuk, elég szórakoztató már az is, ahogy repülőre ülnek.

Augusztustól látható a mozikban a Yasmine, mely a Brunei Szultánság első női rendezője által készített film. A sztorija nagyon egyszerű: egy lányról szól, aki silat bajnok szeretne lenni.

Bruneiről tudni kell, hogy a mozi a legizgalmasabb szórakozások egyike, hiszen ebben a kis muszlim közösségben, ha valaki nem vásárol, vezet, vagy eszik, akkor csak a mozira számíthat.

A Yasmine a mintegy 406 000 fős Brunei történetében az első nagy költségvetésű, világszerte forgalmazott akciófilm.

Siti Kamaluddin rendezőnő szerint nagyon izgalmas projekt első nagyjátékfilmet forgatni, filmezéshez nem szokott szereplőkkel, stábbal. Mindenki élvezi, ahogy a kis részek végül hogy állnak össze egy egész estés produkcióvá.

A főszereplő, a 20 éves színész tanuló Liyana Yu, aki az előző évet a hollywood-i módszereknek megfelelően azzal töltötte, hogy teljesen bele tudjon helyezkedni a főhős életébe. Mióta kimaradt az iskolából csak a Yasmine névre hallgat, valamint napi 5 órát gyakorol Chan Man Ching silat mesterel azért, hogy hitelesen tudja alakítani a vásznon a silat bajnokot.

A dzsungelben és mangrove erdőkben játszódó film egyedülálló ötvözetét képezi a természet- és az akció filmeknek, melyet maga a Brunei Szultánság is támogatott 120 000 dollárral, mondván így bátorítják a helyieket, hogy ők is lépjenek Kamaluddin rendezőnő cipőjébe.

Egyébként, aki nem tudná, a silatot egész Dél-Kelet Ázsiában űzik. Hat alap támadástechnikára épül, és mind puszta kézzel, mind fegyverrel – bot, kard és lándzsa – gyakorolják. A régi időkben nagyon népszerű volt, de újabban a futball, karate, vagy hapkido annak ellenére megelőzik népszerűségben, hogy a történelem folyamán a silat segített a Brunei Szultánságnak megvédeni magát a betolakodóktól. Gyakorlói folyamatosan lobbiznak a Nyári Olimpiai Játékokba való bekerüléséért.

Kíváncsian várjuk a premiert, és reméljük legalább olyan jó lesz, mint a köré épített marketing kampány.