Pár napja edzés előtt a tatami mellett ücsörögve vártuk, hogy az előttünk lévő csapat juudou edzésének vége legyen. Ez alkalommal már meg sem lepődtem azon, hogy az edzők milyen stílusban beszélnek tanítványaikkal. Mikor először hallottam, csak pislogni tudtam. Nem is azzal van a probléma, hogy a mester hangosabban beszél, vagy esetenként kiabál. Nyilván ha nagy a terem amiben az edzés folyik, akkor néha ez elkerülhetetlen.
A probléma szerintem azzal van, amilyen stílusban beszélnek a gyerekekkel. Nem hinném, hogy célra vezető, ha a mester folyton ordítozik, és szidja a tanítványait. Én nem juudouzom. Nem vagyok mestere juudounak, karatenak, aikidounak, és sorolhatnám még...
Bár nem tudom az ő szemszögükből nézni a dolgot, ha nem is harcművészetet, de japán nyelvet tanítottam már én is. Persze lehet azt mondani, hogy a kettő igen távol áll egymástól, nem lehet őket egy lapon emlegetni. De szerintem egy dolog biztos. Az emberek nagyobb része szívesebben tanul olyan mestertől/tanártól aki nem lesz minden elkövetett hibánál ideges, és nem kritizálja a tanítványa értelmi képességeit...időnként egy-egy dicsérő szó pedig tanulásra, és gyakorlásra lelkesíti az embert.
Mikor japánt tanítottam, nem beszéltem ingerülten, akkor sem, ha huszadszorra sem sikerült megértetnem mondjuk egy nyelvtant, és a tanítványom, huszonegyedszer is megkérdezte. Addig mondtam, amíg meg nem értette. Tudom, hogy lényeges különbségek vannak. Míg én egyszerre egy emberrel foglalkoztam egy szobában ülve, addig ezeknek a mestereknek 15-20 fiatalt kell tanítaniuk, irányítaniuk, és vigyázni a testi épségükre. Elég nagy felelősség. Biztos így egyszerűbb rendet tartani az edzéseken. Gondolom sokan vannak azok, akik kifejezetten szeretik, ha a mesterük ilyen stílusban tartja az edzéseket. Nekem már attól rossz érzésem támad minden alkalommal, ha csak hallgatom őket. Lehet, hogy bennem van a hiba. Biztos az a baj, hogy túl érzékeny vagyok.
Valószínű erre sokan azt mondanák, hogy nincs igazam. Ha nem tetszik ez a stílus ne tanuljak harcművészetet...
Tény, hogy kezdő vagyok. Nem járok még olyan régen edzésekre, de még egyszer sem hallottam a mesteremet ordítozni (biztos ő is tud, ha akar). Nem hallottam, hogy lehülyézett volna bárkit is, csak azért, mert hibát vétett. Nem láttam még türelmetlennek, vagy idegesnek. Pedig biztos vagyok benne, hogy neki is vannak rosszabb napjai. Képes sokadszorra is megmutatni egy mozdulatot, és közben nem tesz megjegyzéseket az értelmi képességeinkre. Megdicsér, ha valamit jól csinálunk, és ez sokkal jobban doppingolja az embert mint az állandó feszült légkör. Pedig neki is rendet kell tartania, és vigyáznia kell ránk. Szerintem ez ordítozás nélkül is megy. Nyugodtabb légkörben jobban érzem magam ,és jobban is tanulok, nem görcsölök annyit, az edzés után pedig elégedetten megyek haza. Lehet, hogy tévedek. Lehet, hogy nem az a jó edzés, ahogy én szeretem. De én mégis inkább erre a stílusra szavazok.
