Nemrég kaptam egy telefonhívást egy olyan fickótól, aki régebben (nagyon régen) karatézott és most szeretné folytatni. Természetes, hogy ahogy jött a karrier és a feleség, meg a gyerekek, a karate a háttérbe szorult. De most újra belecsapna a lecsóba.
"Persze, miért ne? Semmi gond, csak gyere el a dojóba, amikor edzésünk van. Vehetsz fel tréningruhát is, ha már a régi edzőruhádba nem férnél bele" - mondtam neki.
Bár nekem nem volt gondom, neki volt. "Ó, de... felvehetem a kék övemet?"
"Tessék?" - lefagytam. Jól hallottam vajon? Az a pasas, aki több, mint tíz éve nem edzett, úgy szeretne eljönni az első edzésére, hogy kék övet visel.
Pont úgy, mintha az igazi képességei nem lennének olyan fontosak, mint a megszerzett fokozata.
"Khm... nos... természetesen azt veszel fel, amit akarsz" - válaszoltam tétován. "Feltételezem, emlékszel mindenre a kék öves anyagból, természetesen."
Hallottam, ahogy elvörösödik a vonal másik végén.
Ennyit arról, hogy legyen kedves az ember. Igazából azt kellett volna mondanom: "Héj, tudod mit? Jobb ötletem van: vedd fel a fekete övemet. Kicsit viseletes, de ez csak még kúlabb így. Ugyan rá van írva, hogy "Jesse", de nyugodtan kapard le. Bár mi a fenének, akár vegyél magadnak egy arany színű övet, arany csíkokkal, építs bele lézerágyúkat és viseld inkább azt!"
Az edzésre aztán magával hozta a feleségét is, szóval valami férfidolog lehetett az ügy mögött. Akárhogy is, van egy kis gond ezzel az egésszel. Számos régi karatés tér vissza az edzésre, felvéve a régi, izzadt övét. Barna övesek, fekete övesek is.
A probléma méghozzá az, hogy az emberek azt hiszik, hogy a karate öv a örökös szimbóluma a képességeinek, amit valaha elnyert és az az övé marad mindörökké. Pont olyan, hogy "Ki meri megkérdőjelezni a rangomat?!"
Én merem.
Mert nem örökké a tiéd. Folyton változik.
A te fekete öved (barna, kék zöld, hupilila) pontosan olyan, mint Usain Bolt három olimpiai aranya, ami valszeg egy ölötzőszekrényben, egy pár büdös zokni alatt hever: megváltoztatható.
Bolt úr, bár lehet, hogy tartja a 100, a 200 és a 4*100 méteres világrekordot futásban, de elvesztette az utolsó versenyét. Elvesztette.
Képzeld el, ha ez a futó most felhívná az olimpiai bizottságot azzal, hogy "viselhesse a régi medáljait" a következő Olimpiai játékokon. De nem fogja. Mert tudja, hogy nem örökké az övé az érmek.
A fekete öv, vagy bármilyen másik öv, vagy a rang pontosan olyan, mint az olimpiai érem. Évekig keményen edzel, fellépsz a pástra, megteszed, ami tőled telik, vérzel és elnyered (vagy vesztesz - a szerk.) Annak a szintnek a megítélése ez, amit éppen akkor nyújtottál ( a vizsgán, vagy az olimpiai versenyen), ami a múltban volt. A most meg most van. Rajtad múlik, hogy a szintedet meg tudod-e tartani.
Amikor azt hiszed, hogy a karate-öv (aikido-öv - a szerk.) statikus, odanőtt a hasadhoz, akkor pont olyan vagy, mint azok a nyugdíjazott veteránok, akik a Becsületrenddel a mellkasukon járkálnak egy katonai felvonuláson, csapkodva az öreg bajtársak vállát.
Mindenki látja a medált és mindenki tudja, mit jelent. Egy régi kitüntetés. Az ősz hajú tiszt azért viseli, hogy mindenkit emlékeztessen, hogy "kötelességén felül" teljesítette feladatát és megvan benne a potenciál, hogy ismét megtegye, amennyiben szükséges. De nem kell bizonyítania újra. Számára nincs többé háború és neki nem kell harcolnia.
De nekünk kell, folyamatosan.
Hiszen pontosan annyira vagy jó, mint az utolsó technikád. Ha pedig az én dojómban edzel, a technika jobban mutatja a szintedet, mint az öv, ami rajtad fityeg.
(Vagy esetleg összetéveszted a dojót egy katonai parádéval.)
Az okinawai "nagymesterek" (10. dan, meg ilyesmik), akik őrültként (tényleg őrültként!) edzenek, sosem fognak olyan nyam-nyam mondatokat mondani, hogy "nem mutatom meg ezt a technikát, mert halálos/nem vagy rá kész/nem fizetsz eleget/a csillagok nem állnak úgy". Ezek rendszeresen tartanak bemutatókat, edzőtáborokat bárhol és szívesen nyomnak le veled ezer Shiko-dachi ütést, csak a móka kedvéért. A legtöbbjük pedig "csak" 65-75 éves. Röviden: ők mindig megfelelnek az övszínüknek.
Hasonlítsd őket össze azokkal a nyugati, tizedik danos "nagymesterekkel", akik sosem nyomtak le egy katát sem teljes sebességgel, vagy akár egyetlen önvédelmi mozdulatot, amióta megvan a fekete övük. Ami harminc éve megvan.
Igazából, büszkén járkálnak körbe és megpróbálják a 30 évvel ezelőtti önmagukat megjeleníteni.
De hagyjuk ezeket a Nagy Öregeket, és hadd meséljek tovább egy srácról, aki nagyon mély benyomást tett bennem és akit nevezzünk mondjuk, Tednek.
Idejött hozzám egy óra előtt és engedélyt kér - most figyelj nagyon -, hogy a barna övét viselhesse - a fekete helyett. Úgy érezte, hogy "nem tudja megtestesíteni a fekete öves standardot többé", ezért arra kért, hadd minősítse magát vissza, legalább időlegesen, amíg úgy érzi, hogy képességei visszatértek.
Miután megkerestem az állkapcsomat, megmondtam neki, hogy tényleg nem kell ezt tennie.Letette a vizsgát, az a célja, hogy minden edzésen jobb legyen és egészen a fekete öves szintig tolja a határait, megmutatva az igazi képességeit. Bizonyosan néhány tanár sértőnek találná, hogy a tanítványai csak úgy "lefokozzák magukat", mert, ugyebár, ez azt is jelenti, hogy rosszul döntöttek, amikor megadták a fekete övet.
De Ted nem érzett ilyesmit. Majd' egy hónapig viselte a barna övet. Ne mondd nekem, hogy ez nem egy újfajta hozzáállás és követendő. Igazából, Ted pontosan megtestesíti azt a hozzáállást, amit a kéköves fickó sosem fog megérteni.
Az övszíned nem örök érvényű. Folyton változik. És jobb lesz, ha felkészíted magad, hogy visszaadd néha - tökmindegy a bőröd színe, a korod, a nemed, vagy a rangod.
“Az őszinteség az első fejezet a bölcsesség könyvében.” -Thomas Jefferson
