AikiMag

Az Aikido Magazin

1. Interjú Ellis Amdur-ral (4/7) - Harcművészeti utazás az aikidótól a koryu-ig

2013. június 25. 15:21 - ZalaváriNoémi

Ellis_1.jpgGuillaume Erard: Mit tartottál különösen érdekesnek az araki-ryu-ban?

Ellis Amdur: Eredeti célom az volt, hogy az aikido kiegészítéseként gyakorlok néhány régi harcművészetet, de nem csak hogy egyre jobban beleszerettem ebbe, hanem magam váltam araki-ryu-vá. A Ryu-nak [az iskolának] van személyisége és az araki-ryu-nak ez a rozsomák: egy mélységesen agresszív, alacsonyan a földön élő állat, aki minden szükségeset bevet ahhoz, hogy győzzön. Ez nem olyan, mint a Jigen-ryu, amiben az ember egy dühödt harcos. Ez a vad harcos olyasvalamit jelent, amit az emberek nem éretenek meg. Egy igazi vad harcosnak nem kaotikusak a támadásai. Ez egyfajta ősi erővel törnénő ütés képességét jelenti, ami az illető erejének 100%-os kiteljesedése, anélkül, hogy bármi visszatartaná. Háríthatsz, vagy akár vissza is vonulhatsz, de legtöbbször mint egy sólyom a 200 km/h-s sebeségével, hirtelen ütést mérsz az áldozatra. Azt el kell mondanom, hogy sok vonala van az Araki-ryu-nak, és amit én gyakorlok különbözik attól a modoros, illedelmes stílustól, amit a japán bemutatókon lehet látni.

Guillaume Erard: Úgy tűnik ez teljesen az aikidói eszmék ellentéte…

Ellis Amdur: A furcsa az, hogy sokkal vidámabb emberré váltam az araki-ryu-val mint az aikidóval. Van valami az araki-ryu-ban, ami megérint nagyon mélyen az idegrendszeremben, lelkemben: felhoz dolgokat, amiket el kell küldenem valahová.

Guillaume Erard: Azért hagytad tehát abba az aikidót, hogy több időt szánhass az araki-ryu-ra?

Ellis Amdur: Két évig és egy napig araki-ryu-ztam, amikor összetűztem az aikido tanítómmal, azt mondtam, hogy nem vagyok biztos benne, hogy az aikido működik. A tanítóm gyakran dojo yaburi-t csinált [dojóról dojóra járt, hogy kihívja a tanítókat és a rangosabb tanítványokat], tény, hogy egyáltalán nem volt népszerű, így azt ajánlotta, hogy én menjek el és teszteljem a tanítókat. Ahogy korábban már mondtam az aikidótanárom olyan volt nekem mint a bátyám, így nem akartam megtenni, amire kért. Gyakran gyakoroltunk együtt, és szabadstílusú dolgokat is belevittünk edzések után, amikor senki sem látott minket. Elkezdtem blokkolni a technikáit, és minden egyes alkalomal amikor ezt tettem, ő sikeresen eldobott engem, de judo-technikával. Úgy tűnt nekem, hogy a judo volt az ő lehetősége, amikor az aikido nem működött, így arra a következtetésre jutottam, hogy biztosan rossz harcművészetet gyakorlok. Pár évre a judonál kötöttem ki, de elsősorban a bírkózó elemekre koncentráltam, ami elválaszthatatlan az araki-ryu-tól. Most azt kell mondjam az utóbbi években a harcművészeti tanulmányaim során rájöttem, hogy az aikidóban szinte senkinek nem tanítják a harcművészet lényegét. Akiket láttam, inkább technika-orientált és kétségtelenül a tiszta aikido tanárai voltak. Sok technikai hiányosság van ebben a művészetben, így egyszerűen már nem akartam tovább folytatni.

Guillaume Erard: Mik voltak a reakciók amikor elmondtad, hogy kilépsz?

Ellis Amdur: Terry Dobson-t felzaklattam. Mi egyfajta apa-fiú kapcsolatban voltunk és ezért úgy tekintett rám, mint aki nem tud a nyomdokába lépni. Nem gondolom, hogy az aikido teljes. Az aikidóban nincs meg az a különlegesség, ami radikálisan megváltoztatja a személyiséget, hogy ne legyünk többé azok a „kűzdj vagy menekülj” elvű emberek.

Guillaume Erard: Tanítottál toda-ha buko-ryu-t is, hogyan kerültél ide?

Ellis Amdur: Két évvel az araki-ryu elkezdése óta az akkori feleségemmel szerettünk volna valamit együtt gyakorolni. Bemutattak Nitta Suzuyo sensei-nek, aki a toda-ha buko-ryu-t űzte. Ez az iskola a naginatára specializálódott, különösen a kagitsuki naginatára. Nitta sensei az elegancia, a méltóság és a kegyelem asszonya volt.

Guillaume Erard: A naginatát nem „kislányos” dolognak tartják Japánban? Mi tetszett meg ebben egy olyan nagy férfinek, mint te?

Ellis Amdur: Ha az araki-ryu olyan mint egy rozsomák, akkor a toda-ha buko-ryu egy doberman. Ez egy nagyon agresszív művészet. Nincs mód a visszavonulásra, amikor már támadsz, még akkor sem ha hátralépsz. A naginatát a nőkkel kapcsolják össze, ez egy történelmi furcsaság. Ez sokkal inkább egy erős férfi fegyvere. Az Edo korszakban ez a fegyver a bushi nők jelképévé vált, akik társadalmi szerepet vállaltak. Naginatával gyakorolni a kitartás fejlesztését jelentette.

Guillaume Erard: Jelentett különösebb erőfeszítést az, hogy két harcművészetet gyakoroltál egyszerre?

Ellis Amdur: Két ryu-t tanulni nagyon nehéz. Úgy gondolom, hogy a legtöbben, akik ezt csinálják technikafalánkok és könnyen lehet belőlük ryugyűjtő. Különböző katákat tanulnak, de semmi sem épül be a csontjaikba. Ryut gyakorolnak, de nem válnak ryuvá.
Elegem volt már az araki-ryu-ból. 12 év gyakorlás után már shihan-dai voltam [tanítósegéd] a toda-ha buko-ryu-ban. Tisztán emlékszem mennyire nehéz volt összehasonlítani az araki-ryu-val. A toda-ha buko-ryu a maga egyedi módján erőteljes. Emlékszem arra a pillanatra, amikor végül a toda-ha buko-ryu-val egybeolvadt az idegrendszerem, ez egy csodálatos felfedező pillanat volt. Ez egy olyan szint, ami talán minden harcművészetben megvan. Szó szerint egy másik emberré váltam, amikor ezeket a ryu-kat gyakoroltam.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aikimag.blog.hu/api/trackback/id/tr715377533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása