AikiMag

Az Aikido Magazin

Szamuráj kódex

2013. július 10. 10:00 - ZalaváriNoémi

Samurai_by_lubliner.jpg
"A szamurájok 7 fő erénye:


1. Bátorság

2. Okosság

3. Tisztesség

4. Hűség

5. Ügyesség

6. Önuralom

7. Önzetlenség

 

 



A szamuráj szó eredeti jelentése „oltalmazó, szolgáló”,aki bátran védte és hűen szolgálta azt a közösséget, ahová tartozott. A szamurájok olyan nemesi családok voltak, ahol férfiak és nők is szamurájokká válhattak, a gyerekkoruktól kapott folyamatos fizikai, szellemi és művészeti képzés során.

Filozófiájuk (zen) szerint örömmel, lelki nyugalommal és harmóniával végezték dolgukat, félelem, harag és nyugtalanság nélkül. Nem állítottak felesleges korlátokat, gátakat magukban hagyták, hogy a mélyen lévő „Igazi Önvalójuk” energiája szabadon áramoljon és energiát adjon. Nem rágódtak a múlton és nem aggódtak a jövőn, hanem a „most” iránt voltak elkötelezve, akarattal és határozottsággal váltak a legjobb harcosokká.

Szabályaikat, erkölcsi, filozófiai, gyakorlati feladataikat az úgynevezett Szamuráj-Kódex (Bushido) foglalta össze, melyhez minden igazi szamuráj tartotta magát. Ebben hét fő erényt neveznek meg, mely alapján a szamurájok állandóan fejlesztették lelki, szellemi és fizikai létüket. Olyan harcosokká váltak, akik pozitív szemlélettel, kellő önbizalommal, a célkitűzésüket folyamatosan szem előtt tartva cselekedtek és élték mindennapjaikat.

1. Bátorság
Félelemmentesen, harci szellemtől eltelve küzdeni

2. Okosság
Intelligencia, tudományos képzettség, értelmes gondolkodás, éleslátás.

3. Tisztesség
Őszinteség, becsületesség, feddhetetlenség, udvariasság, család, idősek tisztelete, tisztelet megadása és elvárása.

4. Ügyesség
Folyamatos fizikai-technikai képzés, szellemi frissesség.

5. Hűség
Lojalitás, kitartás jóban rosszban a család, a társak, a közösség mellett.

6. Önuralom
Állandó fegyelmezettség, a fájdalom, fáradtság elrejtése, mentális és fizikai fegyelem. A gondolkodás egyszerűsége, a szellem feszessége és önmaga irányítása.

7. Önzetlenség
Együttérzés, többiekkel törődés, jóindulat, a művészetek, a szépség értékelése. A harcosoknak gyöngéd oldaluk is van, a művészet pedig ajtó az élet megbecsülése és megértése felé."

 

Forrás: Budai Budo Centrum: Szamuráj kódex

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aikimag.blog.hu/api/trackback/id/tr215390020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása