AikiMag

Az Aikido Magazin

Az uke több mint támadó

2013. augusztus 28. 10:00 - ZalaváriNoémi

 

"Az Aikido gyakorlásához partner szükséges. Néhángyakuhanmikatatedori2.jpgy gyakorlatot lehet ugyan egyedül is végezni, amellyel erőnket fejlesztjük, illetve technikai tudásunkat csiszoljuk, de a jó gyakorlás kulcsa az uke, és a nage interakciójában rejlik. Néhányan helytelenül az uke és a nage definícióit "támadónak" és "védekezőnek" egyszerűsítik le. Ez a fajta leegyszerűsítés félrevezető a nage, illetve uke szerep mibenlétének és fontosságának megértésében.

Helyesen, a nage jelentése "az, aki a gyakorlatot végrehajtja", az uke jelentése pedig "az, aki az erőt befogadja". Ha valaki támadó illetve védekező jelentésben gondolkozik, akkor úgy fogja tekinteni a nagét, akit megtámadnak, és a technikát végrehajtja, mint a fontosabbik résztvevőt, az ukét pedig, mintha ő csak a testét a nage rendelkezésére bocsátaná, hogy az gyakorolhasson rajta. Semmi sincs távolabb az igazságtól.

Az ukemi az "ukeség" művészete, és a nage gyakorlásának minősége mindig attól függ, hogy az uke milyen fokon sajátította el ezt a művészetet. Az ukemi abból áll, hogy (1) az uke mindig olyan helyzetet teremt, amelyben az adott technika végrehajtható, (2) mindig korrekt módon reagál a nage mozdulataira, és végül (3) megfelelően fogadja a dobást vagy a leszorítást a gyakorlat végén. Röviden, az ukénak kell megteremtenie azokat a feltételeket, amelyek között a nage tanulni tud. Ha az ukénak nincs semmi fogalma a technika hatásairól, ha nem elég rugalmas, nem tud megfelelően reagálni a nage mozdulataira, vagy fél és ügyetlenül esik, a nage nem fog tudni kellő hatékonysággal tanulni.

Gyakorlás közben a partnereknek mindig felváltva kell az uke illetve a nage szerepét játszaniuk. Nem szabad az uke szerepben eltöltött időt pusztán a nageként való gyakorlások között eltelt haszontalan időnek felfogni, ellenkezőleg, ez egy olyan lehetőség, amely fontosságában egyenrangú, talán még fontosabb, mint a nage gyakorlása.

Valójában a kiváló ukék a technikák végrehajtásában is kiválóak lesznek, mivel nem csak elméjükön, hanem testükön keresztül is képesek befogadni azt a tudást, hogy milyen érzést nyújt egy megfelelően végrehajtott technika. A jó ukemi kifejlesztése a legrövidebb út az Aikido sikeres gyakorlásához.

A jó ukeminak sok összetevője van. Az első a musubi. A partnerek között jó fizikai és intuitív kapcsolatnak kell lennie. Ha a gyakorlók nem elég érzékenyek egymás mozdulataira és szándékaira, akadályozzák egymást a gyakorlásban, és veszélyeztetik egymás és maguk testi épségét. A jó uke nem készül fel a partner egyes mozdulataira, hanem érzékelését és észlelését olyan szintre fejleszti, ahol a reakciók ösztönösek és intuitívak, nem pedig csupán fizikai manipulációtól függnek. Az ukemivel saját testi épségünk megóvását tanuljuk; állandóan rugalmasnak és ébernek kell lennünk. Bármilyen szögből tudni kell zuhanni, a legváratlanabb pillanatban is. Az ilyen jártasság vezet el a haladó technikák elsajátításához. Bokkennel vagy joval a kézben is tudni kell esni. A fegyveres gyakorlás tartalmaz olyan technikákat, melyek során az egyik fél lefegyverzi a másikat. Ezek közül több tartalmaz dobásokat, amelyekre felkészültnek kell lenni.

Bár a nagénak tudatában kell lennie az ukéja korlátainak, és tartózkodnia kell a szükségtelen durvaságtól, mégis elvárhat az uke szintjének megfelelő jártasságot az esések és a zuhanások terén.

Ha valaki rosszabb uke mint nage, valószínűleg hátráltatni fogja partnereit. Nem beszélve arról, hogy ebben az esetben túl nagy felelőség hárul a nagéra, az uke testi épségének megóvása érdekében, különösen nehezebb technikák végrehajtásánál. Emellett saját gyakorlásunk is kárt szenved, mivel sohasem fogjuk tudni a haladóbb technikákat teljes intenzitással gyakorolni.

Ukénak lenni nem azt jelenti, hogy mi vagyunk a vesztes fél. Nem más ez, mint a kommunikáció, az érzékelés és testi épségünk megvédésének tanulmányozása. Sőt mi több, saját magunk és körülményeink fölötti uralmunk megőrzésének eszköze. Az ukeminek ez az oldala elsősorban magas szintű gyakorlásnál válik szembetűnővé, amikor a gyakorlás túlmegy az egy támadás egy dobás szinten, és többemberes támadások, illetve kontra technikák szerepelnek. A nage iránti érzékenység és nyitottság, amely lehetővé teszi, hogy jó ukék legyünk, arra is képessé tesz, hogy meglássuk a nage technikájának gyenge pontjait és észrevegyük, hol nyitott a partner. Ha jó ukék vagyunk, képesek leszünk kihasználni ezeket a lehetőségeket, kikerülni a helyzetből, vagy akár megkontrázni a technikát. Ha azonban nem tanultuk meg jól az uke szerepét, nem leszünk képesek eléggé megtartani egyensúlyunkat és kontrollunkat, hogy bármelyiket is megtehessük.

A jó ukemi elsajátítása, természetesen hosszú időt és sok gyakorlást igényel. A kezdőket szép lassan kell megismertetni az ukemi lényegével. Miután megismerkednek az irimi és tenkan mozdulatokkal, megkezdődik a gurulások és zuhanások gyakorlása. Ez a bázis technikák gyakorlásának megkezdése előtt történik. A bázis technikákat katák, formagyakorlatok formájában kezdik tanulni. A katák megadják a tanulóknak azt az alapot, amellyel megkezdődhet a különböző mozdulatok működésének feltárása és tanulmányozása, és ezek végrehajtásának tökéletesítése. El kell sajátítani a formákat, mielőtt kreatívabb módokon alkalmazhatnánk az Aikido mozgásanyagát, és hajlékonyabbá válnánk mint ukék.

A jiyuwaza, amelyben spontán módon kell reagálni különböző támadásokra és dobásokra, csak a haladó tanulók gyakorlásának képezi részét. Gyakorlás közben sose felejtsük, hogy a spontán és kreatív technikák elsajátításának kulcsa a jó ukemiben keresendő.

Amikor uchideshi voltam, gyakran megszidtak a nem megfelelő ukemi miatt. Emlékeim alapján a következőképpen tudom összefoglalni O Sensei megjegyzéseit.

1. Soha ne próbáld meg előre kitalálni mi jöhet. A túlságosan számítgató elme csak összezavarja, és visszafogja a test reakcióit. Ennek hatására az ukemid erőltetetté válik, ami megnyilvánul a technikák gyakorlásánál is, és ez hátráltatja a fejlődést.

2. Figyeld meg a partnered mozgását és ragadd meg a szándékát. Ez is része az ukemi gyakorlásnak.

3. Sohase felejtsd el az ukemi gyakorlás kapcsolatát a hétköznapi élettel. Minden kiemelkedő ember, aki valami értékeset elér a hétköznapi életben, kell, hogy hasznosítsa az ukemi elveit. Az ember élete útján sok nehézséggel találkozik. Sikert azok érnek el, akik nehézségeiket az ukemi rugalmasságával és szellemi nyitottságával oldják meg. Azok, akik természetellenes módon, erőltetve próbálják az ukemit végrehajtani a gyakorlás közben, nem fognak pozitív eredményt látni életükben.

4. Egyszerű bölcsesség arra törekedni, hogy céljainkat sérülés nélkül érjük el, mind a dojoban, mind a hétköznapi életben.

5. Nyitott és rugalmas szellem, hajlékony test, szerénység, és őszinteség - ezek a legfontosabb összetevői az ukemi művészetének. Nélkülük az ukemi gyakorlás sikertelen lesz. Ukemi nélkül pedig a waza gyakorlás sohasem lesz eredményes

Fontolják meg O Sensei szavait, amelyek az ukemi hétköznapi érvényességére vonatkoznak. Az ukemi táplálja azt a képességünket, hogy megérezzük azt,  ami következik, hogy felmérjük a körülményeket, és gyorsan reagáljunk. Csakúgy, mint azok, akik túlságosan előre számítanak, mikor ukemiznak, gyakran képtelenek meglátni a technika irányát.  Azok, akik túlzottan számítóak az életben, gyakran nem fogják fel, mi történik körülöttük. Nincs meg a megfelelő rugalmasságuk, hogy az élet nehézségire reagáljanak, mert nem látják őket egészen addig, amíg szemtől szembe nem kerülnek velük. A jó ukemi gyakorlás lehetővé teszi számunkra, hogy a jövőt valóban előre lássuk, hiszen az előrelátásunk megfigyelésen és intuíción alapszik, nem pedig olyan önkényes döntésen, amelyet bizonyosság nélkül hozunk. A jó ukemi annak a halásznak a bölcsességét testesíti meg, aki hosszú tapasztalatának köszönhetően, előre látja milyen lesz az időjárás.

Az ukemi gyakorlásának rendkívüli gyakorlati haszna van, hiszen erősíti a testet és növeli a hajlékonyságot. Sőt, minél természetesebbé válik számunkra az ukemi, annál élvezetesebb lesz a gyakorlás. Emlékszem O Sensei humorára, melegségére és arra, mennyire élvezte a gyakorlást. Az, hogy a gyakorlást élvezzük, nem feltétlenül akadályozza a koncentrálást; lehetünk lazák, de ugyanakkor komolyak. Nem lehet eléggé hangsúlyozni az ukemi gyakorlás fontosságát és hozzájárulását az Aikido gyakorlásunkhoz és egész életünkhöz."

 

Forrás: Saotome Mitsugi: Ukemi, Fejezet a szerző Principles of Aikido című könyvéből. Fordította: Gollob Szabolcs

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aikimag.blog.hu/api/trackback/id/tr495477170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása