Tegnap este, hazafelé azon gondolkoztam, hogy mitől lesz valaki jó az aikidóban és mitől nem. Nagyon egyszerű dolgok ezek: semmi megfejthetetlen nincs bennük.

Szerintem a legelső és a legfontosabb dolog: szeretni kell az aikidót. Amit az ember szeret, ahhoz ragaszkodik, visszatér hozzá, megpróbálja jobban megismerni - vagyis, motivált. A motiváció a legfontosabb az aikidóban.

Ha valaki nem szereti csinálni, hat ökrös szekérrel se lehet elvontatni egy edzésre. (Ha nem szereted, minek csinálod? - a faék egyszerűségű kérdésre sokan képtelenek válaszolni...) Az aikido nagyon sokat változott az utóbbi száz évben és beilleszkedett az emberek mindennapjaiba. Sok aikido mesternek - néha nekem is - meglehetősen nehéz elfogadni, hogy ez az általunk igen nagyra tartott harcművészet mostanra csak egy lehetőség a sok sport közül.

Mindezek miatt, nekünk, oktatóknak a legfontosabb feladatunk, hogy megszerettessük az aikidót az emberekkel. 

Szóval, ha az ember fejlődni szeretne ebben a harcművészetben, legelőször is, szeretnie kell csinálni.

A többi nagyrészt már magától jön: el kell menni az edzésekre és odafigyelni, amit a középen bohóckodó, mókás-szoknyás fickó (csaj) mond és mutat. És aztán le kell tudni utánozni, pontosan.

Tehát: kitartás kell az edzésre járáshoz, ami nem nagy feladat, ha már megszeretted. Legyél ott minél több edzésen, legyél ott minél több edzőtáboron, nézz meg mindenkit! - ez az én javaslatom. (Ha meg nem szereted, akkor hagyd abba - ne vesztegesd rá az idődet.)

Ha már idáig eljutottál, az már jó. A következő tanácsom: koncentrálj! Bármennyire is szórakoztató és lazító elfoglaltság lehet az aikido, igenis, agymunka és izommunka. Vagyis: elme- és testfejlesztés. Amihez koncentráció, odafigyelés szükségeltetik. Az válik a legjobb aikidóssá, aki minél több információt képes befogadni minél rövidebb idő alatt és ezt azon melegében reprodukálni tudja, ill. nem felejti el később sem.

Iszonyatosan nagy a tudásanyag, amit el kell sajátítani, évekbe telik, míg az ember azt mondhatja magáról: tudok annyit, hogy tudjam, menni minden van még, amit nem tudok. (Most raknák ide egy szmájlit, csak tudod, ez egy japán harcművészettel foglalkozó blog: szigor van és vasfegyelem.)

Fontos az is, hogy a befogadott információkat, amik néha homlokegyenest különbözőek különböző mesterektől, szintetizálni tudd magadban. Mindegyik mester művész, akár bevallja, akár nem. Így igen nehéz azt mondani, hogy valakinek jó a művészete, valakinek nem jó, hiszen a művészet szubjektív. Legfeljebb: nem tetszik. (Nekem Picasso néha nem tetszik. Vessetek meg érte.)

Tehát, amikor megszerettük az aikidót (első lépés) és járunk évek óta (második lépés) és járunk különböző mesterekhez edzőtáborokba (harmadik), nagyon tudunk koncentrálni, figyelni és tanulni (negyedik), akkor már csak annyi a dolgunk, hogy megpróbáljuk összerakni magunkban a kapott információkat és azt valami kerek egésszé összerakni (ötödik). 

Ekkor elmondhatjuk magunkról, hogy jók vagyunk az aikidónak az egyik ágában - ami hozzánk a legközelebb áll.

Most, hogy kezedben a recept, nincs más dolgod, mint edzésre járni, ill. edzőtáborba járni - indulás!