AikiMag

Az Aikido Magazin

Kritika: 47 ronin

2013. december 31. 15:57 - Csák Gergely

Valószínűleg nagy hiba volt Carl Rinschre bízni a filmet. A férfi, aki eddig csak rövidfilmeket rendezett és most először ült igazi, nagy filmben a rendezői székben, nem találta meg az arányokat a 47 roninnál. 

Adva van egy remek történet, amit Hollywood még nem filmesített meg - ejj, de jó. 

Vannak benne szamurájok, hősök, gonoszok, varázslat, boszorkányság - csudás.

Kardozós jelenetek, intrikálós jelenetek, háború, szörnyek a Japán mítoszokból - mi kell még?

Kellett volna valaki, aki mindezt átlátja, ismeri és remek arányérzékkel feltálalja. Vagy legalább megnéz előtte egy szamurájfilmet.

Carl nem ezt tette és elbukott. Dőlhet a kardjába.

Carl ugyanis remekül felmondja a leckét az amerikai nézőknek - mi a bushido, mit csinál a szamuráj, stb. Karakterei azonban két dimenziósak - nincs mögöttük semmi. Hiába néz Keanu a szép őzike szemeivel gyámoltalanul a csini japán hercegkisasszonyra, hiába a titokzatos háttérvilág, hiába a fasza kardozós jelenetek - a film tele van olyan mondatokkal, amiket egy szamuráj, nemhogy egy szamuráj, egy japán ember sose mondana ki.

47 ronin.jpgA párbeszédek manírosak, pont olyanok, ahogy egy átlagos buta amerikai néző elképzelné őket. Tele vannak sziruppal, érzelgősséggel, a nyál bő folyamban távozik a vászonról. Ami egy szamuráj-akciófilm esetében nem túl szerencsés.

A történet (mert az van - nem lehet lemondani róla) kicsit lebutított, a 47 ronin nem bujkál évekig, nem csinál semmi olyat, ami bemutatná, hogy ők mit csinálnak, miután a gazdájuk meghalt, hanem üldögélnek egy folyóparton és bután néznek. Csak úgy.

Keanu, a "félvér", mindebbe kicsit belerőszakoltan érkezik, indítékai félig-meddig érthetők, még maga az egyik "tengu" is hangosan csodálkozik rajta, mi a fenét akar még az emberek világában - de nyilván azért kell, hogy a természetfeletti Japánt is belevehessék a filmbe. A forgatókönyvíró szerint nyilván a 47 ronin száraz története kevéske volt, muszáj volt sárkányt és mágiát is bevetni az egészbe.

Nagy kár, mert a lényegi részek pont a nagy cukormáz alatt elsikkadtak.

Szóval, az arányok elborultak, mindez pedig pocsékba vágta a filmet - nyálas, érzelgős hollywoodi borzalom született, amin a csatajelenetek és a korrekt fegyveres technikák javítanak kissé.

Japán-mániásoknak kötelező, a többiek kerüljék el messze. Csalódás.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aikimag.blog.hu/api/trackback/id/tr525719004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása