AikiMag

Az Aikido Magazin

Kagambiraki - az idei ajánlások

2014. január 14. 15:47 - Csák Gergely

Kezdjük a magyar vonatkozásokkal - öten kaptak 5. Dan fokozatot:

Karászi Sándor Karászi Sándor.jpg

Magyar Aikikai Aikido Kultúra Szövetség elnöke.

Niklai Norbert

Niklai Norbert.jpgNiklai Norbert 15 éves korában kezdett aikidózni Pécsett. Nobuyoshi Tamura Senseijel 1991-ben találkozott először Keszthelyen, azóta minden magyarországi kurzusán részt vett, majd később követte több külföldi országba is.

Az utóbbi 20 esztendőben olyan mesterek edzésein vett részt, mint Heinz Patt, Jaff Raji, Michael Narey, Nebi Vural, Giampietro Savegnago, Claude Pellerin, René VDB, Toshiro Suga, Takanori Kuribayashi, Yoji Fujimoto, Christian Tissier, Katsukai Asai, Yoshimitsu Yamada, Hiroshi Tada, Doshu (Moriteru Ueshiba) mégis mindig a Nobuyoshi Tamura Sensei által közvetített értékek mutatták számára a követendő példát, s tanításai maradtak a fókuszban.

Niklai Norbert a Nanzan Aikido Egyesület elnöke és Aikido technikai vezetője.

Niklai Norbert 15 éves korában kezdett aikidózni Pécsett. Nobuyoshi Tamura Senseijel 1991-ben találkozott először Keszthelyen, azóta minden magyarországi kurzusán részt vett, majd később követte több külföldi országba is.

Az utóbbi 20 esztendőben olyan mesterek edzésein vett részt, mint Heinz Patt, Jaff Raji, Michael Narey, Nebi Vural, Giampietro Savegnago, Claude Pellerin, René VDB, Toshiro Suga, Takanori Kuribayashi, Yoji Fujimoto, Christian Tissier, Katsukai Asai, Yoshimitsu Yamada, Hiroshi Tada, Doshu (Moriteru Ueshiba) mégis mindig a Nobuyoshi Tamura Sensei által közvetített értékek mutatták számára a követendő példát, s tanításai maradtak a fókuszban.

Niklai Norbert (4. dan Aikikai) jelenleg a Nanzan Aikido Egyesület elnöke és Aikido technikai vezetője.

- See more at: http://www.nanzan.hu/?page_id=1062#sthash.EW0ZgcWu.dpuf

Szeltner Zsolt

szeltner zsolt.jpg1990-ben kezdett aikidózni Horváth Józsefnél, majd később Szabó Balázsnál. Bemutatkozása szerint aikidóját a Japán Kobayashi Dojo hazánkba látogató oktatói alapozták meg, mellettük nagy hatással van aikido-szemléletére Matti Joensuu sensei.

Juhász Csaba 

juhasz csaba.jpg1989 októbere óta saját aikido-egyesület keretein belül tanít aikidót Sopronban. A Magyarországi Kobayashi Dojók Egyesületének (MKDE) egyik alapítója. Közgazdász. 1986-ban, Pápai Tamás vezetése alatt kezdett aikidót gyakorolni. Késõbb Budapesten Horváth József tanítványa volt.

Magyar László

Magyar_Laszlo.jpg1958-ban született, nős, felesége pedagógus, egy gyermeke van. 1987-ben kezdett aikidózni a székesfehérvári Sintai Aikido Egyesületben. 1993-ban nyitotta meg saját dojóját. 1996-ban részt vett a Magyar Kobayashi Dojók Egyesületének létrehozásában, egyik alapító tagja. 2001-től főállású aikido oktató. A Zentai Mitama Dojo vezetője, az MKDE elnökségének tagja.

Mindenkinek gratulálunk! 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aikimag.blog.hu/api/trackback/id/tr915758202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása