Gondolom mindenki látott már megannyi szamuráj filmet, ha mást nem akkor az Utolsó Szamurájt. A legelső dolog ami eszünkbe jut ezekről a filmekről, az a karddal a kezében álló, marcona tekintetű harcos, aki az ellenfelét megpillantva, hangos kiai-al lendíti meg a fegyverét és szeli ketté azt. Természetesen ordítva... :) 

Azonban a szamurájoknak számos más fegyverük is akadt. Ezek közül talán a legkülönlegesebb a japán íj, a yumi, ami egyedi formájával, halálos pontosságával, egy teljesen más alapra fektette a küzdelmet, mint a szúró-vágó fegyverek. Az íj harcászati alkalmazása természetesen már a múlté, a többi küzdelmi módszerhez (jutsu-hoz) hasonlóan itt is megváltozott a gyakorlás célja, ami a többi harcművészethez hasonlóan az önfejlesztés lett. A japán íjászattal foglalkozó művészet neve Kyudo és szerencsére hazánkban is akadnak lelkes és elszánt követői.

A mostani cikk hátterét az adta, hogy a közelmúltban, Február 15-16-án a BME sportközpontban zajlott Matsuo Makinori Sensei vezetésével egy nemzetközi Kyudo találkozó, vagy ahogy az később kiderül: közös gyakorlás. A rendezvény egyik szervezőjével, Juhász Dávid barátommal készítettem egy interjút azzal kapcsolatban, hogy milyen volt a tábor, milyen a Kyudo úgy általában, milyen a hazai helyzete, illetve mi vitte őt rá arra, hogy elkezdje ezt az utat járni?

Mióta van Magyarországon ez a harcművészet? Körülbelül hányan űzitek? Van esetleg, aki más harcművészet mellett/helyett űzi?

A Kyudo Magyarországon a kilencvenes évek közepétől van jelen szervezetten. A Mézes testvérek kezdték Szombathelyen. Jelenleg ők vannak, a Baksai Józsefék és a Bukyukai Kyudojo, ahová én is tartozom. Ez utóbbi kettő Budapesten működik. Ezeken kívül akad még egy-két "magányos harcos" is az országban, akik időközönként megjelennek szemináriumokon, edzőtáborokban. Pontos számot nem tudok, de körülbelül negyven emberre saccolom azok számát, akik aránylag aktívan gyakorolnak az országban.

Ismerek olyat, aki Kendo és Aikido mellett íjászik és van aki Kenjutsu mellett űzi. Ezen kívül az egyik senpai pont az aikido-t hagyta ott és azóta csak kyudoval foglalkozik. Sejtéseim szerint szinte minden tagunk belekóstolt már élete során hosszabb-rövidebb időre valami más harcművészetbe is, ahogy az általában lenni szokott.

Mióta űzöd ezt a harcművészetet?

Nagyjából egy éve.

A történet úgy szól, hogy valamikor kétezerben lementem egy kyudo edzésre a Római partra. Akkoriban egy jó barátom oda járt művészeti iskolába és szólt, hogy menjünk le megnézni. Nagyon tetszett, de akkor még hiányzott belőlem az elszántság. Lusta voltam és szétszórt. Annyit azért már akkor is megértettem (valami csoda folytán), hogy ezt művelni csak rendszerben és elszántan lehet. Ez után eltelt tizenhárom év úgy, hogy minden évben eszembe jutott a kyudo és az, hogy el kéne kezdenem. Tavaly ért el egy olyan létállapot, amikor egész egyszerűen változtatnom kellett önmagamon, hisz nem volt folytatható az addigi életem, abban a formában, ahogy éltem és átéltem. Valami jelentős és fontos változás kellett. Így esett, hogy a kyudo lett az egyik generátora és a mérője ennek a változásnak.

Mennyire nehéz itthon megfelelő színvonalon gyakorolni/fejlődni?

A többi dojoról nem tudok nyilatkozni, de mi megpróbáljuk kihozni a maximumot. Vagyis a lehető legautentikusabb eszközöket beszerezni, és a legszigorúbban betartani a hagyományos formákat. Természetesen ez az egész jócskán elmarad a Japán viszonyoktól, ahol életvitel szerűen végzik a Kyudot és minden nap, a legnagyobb mesterektől tanulnak, de európai viszonylatban azt hiszem, jók vagyunk. Mivel vezetőink állandó érdeklődéssel és sosem lankadó szorgalommal gyűjtik az információkat és azt a lehető legjobban próbálják átadni, nincs okunk a panaszra. Ez az időközönként ide látogató mesterek visszajelzéseiből is észrevehető.

Tehát alapvetően, aki szorgalmas, alázatos és nyitott a Kyudo formáira és üzenetére, az itthon is képes fejlődni. Ezen kívül ott van pár jó könyv és a Youtube, ahonnan temérdek hasznos tudnivalót tud szerezni a mindenkori kyudoka. Ezek után csak gyakorolni és gyakorolni kell.

A mostani szemináriumot régóta szerveztétek és eleve nemzetközinek lett meghirdetve. Mit kell tudnunk a mesterről, aki tartotta? Kinek a meghívására érkezett hozzátok a sensei? Milyen arányban voltak a hazai és külföldi kyudokák? Mi volt a szeminárium tematikája, az eltért-e a megszokottól, illetve, hogy érzed miben mutatott újat/mást, mint amit idáig tapasztaltál? 

Makinori Matsuo Sensei már többször járt nálunk. Mint eddig mindig, az egyik alapító tagunk, aki egyébként Ausztriában él és egy bécsi dojoban gyakorol, hívta meg a senseit magukhoz, majd onnan érkezett hozzánk, Budapestre. Én most találkoztam vele először. A Heki To Ryu Kyudo-iskola legutolsó nagymesterének, Genshiro Inagaki Hanshinak tanítványa. A Nemzetközi Budo Egyetemen oktat Kyudo-t. Cirka harminc éves tapasztalattal rendelkezik és egy nagyon kedves és jó humorú embert ismertem meg benne. Vele kapcsolatban külön érdekesség, hogy ő a dojonk névadója. Ennek pontos történetét és etimológiai hátterét el is mesélte a nyitó rei-t követően.

A mostani rendezvény nem tekinthető hivatalosan szemináriumnak, inkább közös gyakorlásnak hívtuk, amit a sensei vezetett. A fele csapat magyar volt, de volt román, osztrák, brit és amerikai résztvevő is. És persze a négy tanítvány Japánból. A tematika nem volt kifejezetten formális. A négy Matsuo tanítvány megtette a ceremoniális nyitólövéseket (taihai) majd mindenki gyakorolni kezdett vagy a makiwara vagy a mato előtt. A sensei lelkiismeretesen és fáradságot nem sajnálva járkált fel s alá, hogy mindenkit ellásson pár fontos instrukcióval. Ezen kívül minden kyudoka, hármas csoportokba szerveződve egy taihai-t is bemutatott, amit a sensei szintén kijavított, ha kellett. A második napon rendeztünk egy mini csoportversenyt.

A mostani rendezvényen kívül én csak egy hasonlón voltam Szombathelyen, ahol Hans Pichlmayer tartott szemináriumot. Lényegét tekintve megegyezett a kettő, a kis versenyt és a taihai gyakorlást leszámítva.

Milyen gyakran vannak edzőtáboraitok? Ajánlott külsősöknek is beállni vagy ők inkább nézőként vegyenek részt?

Minden évben tartunk egy edzőtábort és lehetőség szerint valamilyen szemináriumot, amire meghívunk egy jelentősebb oktatót. A szemináriumokon szívesen látunk minden érdeklődőt, aki részt kíván venni vagy csak nézőként jönne. Az edzőtábor eléggé családias hangulatú, már csak azért is mert legutóbb például egy térben aludt mindenki. Ez kevésbé van külsősöknek kitalálva. Persze semmi sincs kőbe vésve, ráadásul én nem az egyesület hivatalos álláspontját képviselem, csak egy meglátás a részemről. Egyeztetés kérdése, azt hiszem. Ezeken kívül évente több alkalommal csinálunk bemutatót. Ezekre a bemutatókra szívesen látunk minden érdeklődőt, hisz mindig szoktunk lehetőséget biztosítani arra, hogy ki is lehessen próbálni Kyudot. Aki szeretne ezekről az alkalmakról értesülni, az egyszerűen lájkolja a blogomat a Facebookon vagy látogasson el rendszeresen a dojonk honlapjára.

Akkor most beszéljünk egy kicsit rólad és arról, hogyan csöppentél bele ebbe a különleges világba. Miért kezdtél el Kyudozni?

Ha egy mondatban kéne válaszolnom, akkor azt mondanám: szükségem volt a kyudora. A kérdés teljes igényű megválaszolásához azonban annál az Utamaro albumnál kell kezdenem, amit apám adott a kezembe, mikor tíz éves lehettem. Innentől datálom a Japán kultúra, azon belül is a vizuális kultúra iránti vonzódásomat. Azóta számtalan könyvet elolvastam, számtalan témakörben. A fametszetektől, a Japán költészet esztétikáján át, középkori Japán hétköznapjainak leírásáig. Próbálkoztam kalligráfiával, fametszéssel, kamon tervezéssel, teaszertartással és még számtalan dologgal. Jártam jó pár kiállításon, koncerten. Tervező grafikusként fontos inspirációs bázisomnak számít a Japán design és egyáltalán az a hozzáállás, amit ők képviselnek. Ezek mellett azonban, folyamatosan nőtt az igény bennem, hogy az életem részévé tegyem ennek a szemléletnek valamely megnyilvánulását, egy harcművészet formájában. Habitusomból adódóan nem vágytam arra, hogy essek-keljek, és izzadt embereket ölelgessek így a Judo, Aikido stb. szóba sem jöhetett nálam. Valami olyan kellett, amit egyedül, teljes körűen képes vagyok űzni. A Kyudo ilyen. Te kellesz hozzá, az íj és a cél. Ha ezek megvannak, képes vagy megalkuvás nélkül gyakorolni. Szeretek felöltözni gyakorló ruhába. Szeretem a nyílvesszőimet, hogy magam választottam ki őket, és hogy ennyire tökéletesek. Csodálom a yumi formáját, felületét, hangját. Az ideg gyanta illatát, a mato hangját, ahogy a papír átszakad. Életem kivonhatatlan összetevőjévé vált az a mozdulatsor, amit edzésről-edzésre próbálok tökéletesebben végrehajtani, annak biztos tudatában, hogy sosem fogom. Kedvelem az embereket a dojoban. Jó velük együtt gyakorolni és nézni, ahogy végrehajtják a Hassetsu-t. Szeretem a kezdő és záró Rei-t, mert keretezi az eseményt és kiemeli az amúgy mindenki életében keselyűként kőröző homogenitásból. Úgy mondják a kyudoban te magad vagy a cél. Örülök, hogy ezt az ösvényt járhatom.

Mit jelent számodra a Kyudo?

A Kyudo az egyik biztos pont. Tudom, hogy mindig is az lesz. Változatlan és végtelen.

Meggyőződésem, hogy az élet azért olyan rövid, mert nem a jelenben élünk. A Kyudo a jelen megélésének tökéletes gyakorlata. A folyamatos összpontosítás, a hassetsu újra és újra történő mantrázása nem engedi, hogy a múlton merengjek, vagy a jövőn rágódjak. Egy jól sikerült edzés másfél órája valódi és teljesen megélt idő.

Sokszor elkeserít, hogy bármi, amibe belekezdek, egyszer elkészül. Dizájnérként gyakran átélem ezt, hisz valamin dolgozom, aztán elengedem és elkezdek valami mást, amivel ugyanez történik. Ez egy élethosszig tartó, tulajdonképpen értelmetlen művelet. A Kyudo nem ilyen. Egyfolytában arra törekszem, törekszünk, hogy "kész legyen" vagyis, hogy végrehajtsam a tökéletes lövést, de ez sosem fog megtörténni. Ez különleges és fontos.

Mi az, amit szerinted a gyakorlás leginkább fejleszt? Miben érzed, hogy megváltoztál amióta gyakorolsz?

Sok mindent fejleszt szerintem, olyan dolgokat, amiben nem a Kyudo az egyetlen. Összpontosítási készséget, alázatot, hogy miként kell lenyugodni. Arra is megtanít, hogy minden egyszerűnek tűnő, kis dolog, valójában összetett és hatalmas. Fejleszti a kézügyességet, és az állóképességet is. Megtanít örülni a kis sikereknek… vagyis inkább úgy mondanám, hogy megváltoztatja a sikerorientáltság fokozatait. Magától értetődővé teszi azt, hogy a fegyveredről és az eszközeidről gondoskodnod kell… vagyis alapossá, rendszeretővé tesz.

Nem hiszem, hogy a Kyudo engem megváltoztatott volna. Nálam inkább valami összepasszolás vagy végzetes találkozás lehetett, ugyanis bennem ezek a dolgok már megvoltak. A Kyudo csak segített felszínre emelkedniük. Leporolta és tudatosította őket.

Kinek ajánlanád elsősorban a Kyudot?

Mindenkinek ajánlom, aki szeretne közelebb kerülni önmagához egy nagy múltú harcművészet által és nem rest folyamatosan gyakorolni. Annak, aki képes lenyugodni és összpontosítani és annak is, aki nem, de vágyik rá, hogy tudjon. Annak, aki inkább önmagát szeretné legyőzni és nem másokat, vagy legalább is gondolkodott már ezen. Amúgy meg, nem zárnék ki senkit a Kyudoból, mert hiszek benne, hogy bárkinek való és tud annyira erős tényező lenni, hogy bárkit megváltoztasson és felébressze benne az íjászt.

(Jó látni azt az odaadást és szenvedélyt amit a választott útja iránt érez. Úgy gondolom, hogy enélkül az érzés nélkül, bármi amit csinálunk az nem több mint puszta testgyakorlás és ez a mögöttes tartalom, az önmagunk korlátainak áthágására irányuló erőfeszítés az ami közös minden igazi harcművészetben. Igyekezni fogok a jövőben több olyan harcművészt bemutatni, akikben ott van ez a tűz, hogy közösen épüljünk a történeteikből.)