AikiMag

Az Aikido Magazin

Késharc - veszélyesebb mint gondolnánk

2014. március 10. 09:46 - Povázsai Laci

A hideg fegyverek fejlődése folyamán azok mérete és súlya egyre kisebb lett, míg napjainkra a kés lett a legszélesebb körben rendszeresített és használt szúró/vágó fegyver a világ hadseregeiben. Természetesen a hétköznapi életben is megtalálható ez a fegyver/szerszám és ha megnézzük a bűnügyi statisztikákat, akkor kiderül, hogy lényegesen több ember esik áldozatául késsel elkövetett támadásnak mint mondjuk lőfegyveresnek.

Mindez elég egyszerű okból történik: a kés bárki számára elérhető és nem kell magasan képzett harcosnak lenni hozzá, hogy valakit összeszurkáljunk vele. Ezt elég jól bizonyítják a Youtube-on található videók, amiket csak erős idegzetűeknek javaslok megtekinteni.

Az a helyzet, hogy a kés egy nagyon gyors fegyver. Nem kell gondolkodni a használatához, igazán komoly erő sem kell hozzá, hogy valakiben kárt tegyünk vele és sok esetben már a látványa is elég ahhoz, hogy lefagyjunk tőle. Dan Inosanto mester (Bruce Lee egyik tanítványa) igen hatásosan mutatja be, hogy még egy pisztollyal felfegyverzett embernek is nagyon nehéz védekeznie, ha késsel támadnak rá:


Szomorú apropója a cikknek a hétvégén Kínában történt tömeges kés támadás aminek idáig 27 áldozata van. 

Harcművészként mindenkinek megfordul a fejében, hogy mit lehetne egy ilyen helyzetben tenni? A legtöbb késharccal foglalkozó stílus szerint, ha (csak) fenyegetnek minket, akkor a legjobb dolog, ha együtt működünk -  inkább bánják az értékeink sem mint a testi épségünk. 

Viszont gyakorolni érdemes. Saját tapasztalatból mondom, hogy nagyon meglepődtem amikor aikidosként először vettem részt késharc szemináriumon. Hihetetlen, hogy mennyire stresszel az ember, ha nem a jól megszokott, komótos és kiszámítható aikidos anyagot gyakorolja, hanem egy kicsit "életszagúbban" jönnek a támadások. Nem mellesleg nagyon javítja az ilyen edzés a reflexeket és megtanít minket, hogy ne vegyünk félvállról semmilyen mozdulatot. Persze ettől nem leszünk kommandósok!

Ti szoktatok késsel gyakorolni?

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://aikimag.blog.hu/api/trackback/id/tr615841118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fluffer 2014.03.11. 07:35:37

Egyszer láttam panantukan/kali edzést, na, amit azok leműveltek késsel, nézni is jó volt.

belekotty 2014.03.11. 09:20:57

"Saját tapasztalatból mondom, hogy nagyon meglepődtem amikor aikidosként először vettem részt késharc szemináriumon. Hihetetlen, hogy mennyire stresszel az ember, ha nem a jól megszokott, komótos és kiszámítható aikidos anyagot gyakorolja, hanem egy kicsit "életszagúbban" jönnek a támadások."

- Korrekt.

Povázsai Laci 2014.03.11. 09:48:24

A Kali az tényleg fantasztikus mozgás anyaggal bír. Bár személy szerint nem voltam még Kali edzésen, az instruktor aki szokott nekünk tartani késes edzést az Kalizott régebben és pár drillt végigvettünk. A legjobb az egészben, hogy a kezdők is élvezték a gyakorlást!

AikiDani 2014.03.11. 15:28:00

Szerintem éles helyzetben ritka, hogy képzett késesek támadjanak az emberre, akik még ráadásul meg is akarják ölni.
A legtöbbször inkább csak arra használják, hogy kockázat és erőfeszítés nélkül megszerezzenek bizonyos erőforrásokat (pl. pénzt). Nem tudják és/vagy nem is akarják használni, ráadásul a kés még elbizakodottá is tehet.
Egy aikidós barátom bátyját a Nyugatiban próbálta be két késes csöves. Simán lenyomta őket, pedig semmilyen harcművészetet nem gyakorol. Egyszerűen két szakadt csöves volt, késsel.
Rory Miller: Konfliktus és erőszak c. könyve szerintem eléggé helyén kezeli a kérdést. Ajánlom mindenkinek, szerintem kötelező olvasmány.
Késsel edzeni szerintem hasznos, érzékenyebbé tesz, különösen, ha fémből van. Már egy sima vajkenő késnél is sokkal nagyobb a koncentráció, a pontosság és az odafigyelés. Ráadásul még olcsóbb is, mint a tanto :)

Povázsai Laci 2014.03.11. 15:34:13

Nekem a műanyag kétélű taktikai kés "imitáció" jött be a legjobban (nem lilul tőle annyira az ember mint a tanto-tól), de tény, hogy a fém az más tészta teljesen :)

Támadás esetén a lélekjelenlét biztos, hogy fontosabb mint a technikai tudás...
süti beállítások módosítása