A múlt csütörtöki Misogi edzésen, melyet Nagy Gyula sempai vezetett le ismét a júliusi kyu vizsgára készültünk.

Volt némi vetődés technikai gyakorlat. Amikor gyaku hamniban fogtam rá a tori kezére akkor még egész jó is volt a kivitelezés, ám viszont mikor aihanmiban megtettem ugyanezt, olyat estem a hátam közepére, hogy egy ideig csak arra tudtam gondolni mikor kapok megint levegőt. Persze a tompítás is kimaradt, minthogy mire észbe kaptam már a hátamra csattantam a tatamin.

Ezután jött az ude kime nage, ami a mi szintünkön nem olyan egyszerű, mint azt egy 3 danos sempai látja, így Gyula is megizzadt picit a magyarázásban. Azt kell mondjam, ahhoz képest, ahogy az ukemi részek szoktak menni, most egész tűrhetően sikerült megcsinálnom az uke részt.

Még mindig a bemelegítés részeként végeztünk néhány gyaku hamni katatedori kokyu ho-t, melyben az volt a nehéz, amikor rá kellett bíznom magam a legalább 40 kg-val könnyebb torira, hogy tartson meg, amíg én hídban lógok a kezén. az már csak hab volt a tortán, hogy toriként az ukera merőlegesen kábé negyedszerre, kitartó magyarázatok eredményeként sikerült csak rendesen beállnom a billentés előtt.

A gyakorlatok sorát az aihamni katatedori uchi kaiten nageval kezdtük, ahol ismét figyelmeztettek, hogy túl nagyokat lépek és belelépek az uke "hatósugarába", így bármikor ki tudja ütni, vagy elvágni a lában, A tanulság, hogy nem mindenki akkora mint én, így adott ukehez viszonyítottan kell a lépéseket mérnem.

Amikor ezzel már sikerült valahogy megbarátkozni, akkor következett ennek az ura változata, ami picit összezavarta a processzorokat. Nem olyan könnyű ukeként fordulásból yoko ukemizni, toriként pedig megtalálni azt a pontot, ahol nem a  saját lábunkra gurítjuk ki az ukét.

Amiről azt hittem, hogy megy, mint az ágybavizelés elég sok fejtörést okozott. A kotegaieshi kivitelezésén ugyanis elég sokat kellett gondolkoznom, ami 8 hónap után azért szerintem nincs annyira rendben, pláne, hogy ez nem a legbonyolultabb technika azok közül, amiket tanultunk. Épp aktuláis párom, Laci látta is, ahogy a kis fogaskerekek mozogtak a gyakorlat végrehajtása közben. A technika végi leszorítást, meg ahányszor megmutatják mindig azt hiszem, hogy a legközelebbi edzésen is menni fog és mindig meglepődök, hogy nem annyira. Itt arról a típusról beszélek, ahol suwari wazaba leülsz az uke mellé és a karját befogod a két térded közés, átveszed a kezed és ránehezedve az uke feje felé mozdulva csavarod picit a csuklóját.

Majd gyakoroltuk picit a folyamatosan végrehajott techikákat is leszorítás nélkül. Először aihamni katatedori iriminage omote, aztán ura, majd aihamni katatedori ikkyo omote és ura, végül pedig aihamni katatedori kotegaieshi omote és ura, természetesen felváltva ukeként és toriként is.

Elnézve több csoporttársam kivitelezését egy-egy gyakorlatnál, ha épp arra kerül a sor, hogy be kell mutatni elgondolkoztam, hogy kívülről nézve nem biztos, hogy olyan folyamatosnak, körívesnek és szépen végrehajtottnak látszik az, amit csinálok, pláne nem annyira, ahogy belülről érzem. Ezt a feltevésemet Gyula az edzés végén meg is erősítette, hogy sok apró nüanszra és a technikák kivitelezésének szépségére kell még jobban odafigyelnünk. Eeszembe jutott, hogy egy nagy tükörfalat kellene beszerelni a dojoba, ahogy az például a balerináknál van és akkor folyamatosan figyelhenténk azt, hogy ne csak belülről tűnjön szépnek a végrehajtás, hanem kívülről is. Másrészről viszont nem tudom mennyire elvárható 8 hónap után, hogy mindent szépen és precízen hajtsunk végre.

Amit a többi edzésről hiányolni szoktam az az edzés végi hosszabb nyújtás, most nem maradt ki. Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem nyújtunk, ám általában suwari waza kokyu ho-t vagy haisin undo-t csinálunk, és például a lábizmokat ritkán nyújtjuk ki. Ugyanakkor tudatában vagyok annak is, hogy egy edzés csak 1,5 órás és abba nem lehet mindent beleszorítani.