AikiMag

Az Aikido Magazin

Fehér Kard FILMest a Nyugalom-Sziget-en

2015. november 27. 09:46 - Pető Richárd

Idén december 8-án egy olyan filmet tűzünk műsorunkra, melynek főszereplője látássérültként, fekete övig küzdötte fel magát az Aikidóban. S hogy milyen gyakorlati haszna volt belőle? Németh Vilmost kevésbé érdekelték a technikák látványának lenyűgöző volta, vagy a harmónikus mozgás, csupán az önvédelem..

Sok danostól hallottam, hogy a kezdő a fekete övtől kezdődik, minthogy akkor érti meg igazán a gyakorlója miről is szól az aikidó. Németh Vilmossal is valahogy így alakult, hiszen a dan fokozat megszerzése után, más harcművészetek felé is fordulva dolgozta ki a Fehér Kardnak nevezett, kimondottan önvédelmi rendszert, melyben összeolvad az Aikido,  thai-box, az MMA, a kung-fu, a judo és még ki tudja milyen küzdősportok. Mindezt azért, hogy lumpen elemek az aluljárókban se neki, se sorstársainak ne szedjék többé el minden pénzét és hagyják jól helyben. Ha költői túlzással szeretnék élni ez lehetne napjaink Jeet-Kune-Do-ja, bízzunk benne, hogy Vilmosnak is lesznek olyan lehetőségei, mint a Bruce Lee-nek voltak.

feher_kard_image.jpg

Aikidót gyakorlóként tudhatod, hogy sokszor még nekünk látóknak, és hallóknak is hatalmas erőfeszítést, odafigyelést és koncentrációt igényel az egyes technikák elsajátítása, mivel a tanulási folyamat nagy része utánzásból áll. A mestered bemutatja a technikát, te pedig megpróbálod utána csinálni, és sok-sok gyakorlással ki is hozol valami hasonlót belőle. Ha nyitott harcművésznek tartod magad, esetleg az önvédelem érdekel vagy “csak” egy tartalmas filmet szeretnél látni, és jól érezni magad, gyere el és nézd meg velünk december 8-án, kedden este 18.00 órától a Fehér Kardot a Nyugalom-Sziget Közösségi Térben, a XI. kerület Orlay utca 3-ban.

Külön öröm számunkra, hogy a vetítés után vendégünk lesz Németh Vilmos, a Fehér Kard alapítója.

A részvétel díjtalan, de a hozzájárulásotokat, amiből hasonlóan értékes filmeket tudunk a még műsorra tűzni, szívesen fogadjuk.

Kérjük, hogy e-mailes regisztrációddal erősítsd meg részvételi szándékod a nyuszikucko@gmail.com e-mail címen, legkésőbb 2015. december 6-ig.

A helyszín adta méretek és ülőhely kapacitásunk miatt a jelentkezéseket csak bizonyos létszámig tudjuk fogadni, amiért megértéseteket kérjük.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aikimag.blog.hu/api/trackback/id/tr718116872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása