Amikor először hallottam a Fehér Kard című dokumentumfilmről, akkor azt gondoltam ez valami átverés. Vakon aikidózni? Ráadásul dan fokozatot elérni belőle és tanítani is? Ilyen nincs, hiszen, sok látónak is nagyon nagy nehézséget okoz a különböző technikák elsajátítása, nem hogy egy vak ember számára. Aztán elkezdtem nézni a Németh Vilmossal készült HBO dokumentumfilmet és rájöttem, hogy ez nem lehet kamu. S elkezdtem emlékeztetni magam arra, hogy az előítéletek nem vezetnek előre, hiába van benne az előtag.

Olvasd el a teljes cikket a "Tovább"-gombra kattintva!

Németh Vilmos látóként született, de egy ritka öröklődő betegség miatt fiatalkorára teljesen elvesztette a látását és meg kellett tanulnia ezzel együtt élni. Azt gondolnánk, hogy a XXI. századra ez már nem olyan nagy gond, de a film során elmondja, hogy mind saját magának hozzászokni a gondolathoz, mind pedig a látok intrikáival, támadásaival megbirkózni, elég sok volt számára. Elmondta, hogy aluljárókban, vagy nyílt utcán nem egyszer támadták meg, és vették el tőle minden értékét, verték meg.

Ekkor – mint mindenki – valami megoldást keresett a problémára és talált is egy kifejezetten vakok számára szóló aikidó kurzust. Hogy miért éppen aikidót, ki tudja, ez bukkant fel számára először a „láthatáron”. Speciális, kézvezetési technikával tanulta hosszú időn keresztül az aikidó rejtelmeit, mígnem eljutott a fekete övig. Ekkor elhatározta, hogy ő maga is oktatni fogja a stílust sorstársai, sőt kifejezetten nők számára. Kemény, következetes, ám ugyanakkor megértő és barátságos mester hírében áll. Nála senki nem tudja jobban mit jelent gyakorlatilag profitálni egy harcművészetből.

Az igazsághoz hozzátartozik azonban az is, hogy már rég túllépett az aikidó keretein és stílusát keveri az MMA-val, Kung-fu-val és judóval is. Tehát próbálja minél inkább önvédelmi rendszerré tenni. Jobb híján egyelőre Fehér Kard rendszernek hívja a saját rendszerét és az életét is felteszi ennek kidolgozására és tanítására.

Nem tudom mennyire reklámfogás, mennyire nem, de a film végén bemutatnak egy kísérleti eljárást, amivel valamennyire vissza lehetne állítani a látását, ám akkor nem folytathatná tovább az aikidót és emiatt lemond a műtétről. Ha mindez igaz, akkor nagyon szép példája ez annak, hogy nem jelent mindent a számunkra természetes látó életmód, sokszor a másoknak nyújtott segítség többet ad egy ember életébe, mint az, hogy a szemével látja-e mi történik körülötte.

Mindenkinek ajánlom e dokumentumfilmet. Aikidósoknak egyértelműen kötelező, a többi harcművészeti ág gyakorlójának pedig nagyon ajánlott.