AikiMag

Az Aikido Magazin

"Kerestem azt a harcművészetet, ami passzolna hozzám"

2014. szeptember 13. 16:00 - Csák Gergely

Monostory Miklós küldte el nekünk a saját történetét az aikidóval kapcsolatban, reagálva "A kezdőlét szörnyű bénázásai és rettegései - aikido és egyebek" című cikkünkre. Neked is van rossz aikidós élményed, vagy kellemes? Küldd el nekünk a gergely.csak kukac gmail.com-ra!

Gyerekkoromban – úgy 12-14 évesen – cselgáncsozni jártam. Megismertetett a tatamival, az esésekkel, a dojo etikettjével. Jól is éreztem magam, egészen addig, amíg el nem kezdték erőltetni a versenyzést. Attól fogva lassanként egyre ritkábban jártam edzésre, míg végül egyáltalán nem.

A középiskolában belekóstoltam a shotokan karatéba, azt szintén élveztem; ami végül eltántorított, az a katák sorozata volt. Visszagondolva, a magyarázat hiánya lehetett az, ami miatt hiányérzetem akkorára nőtt, hogy végül abbahagytam. Évekkel később, Tótisz András egy könyve hozta el a fényt, mutatta meg, hogy mi a kata szerepe a harcművészetekben.

Hosszú szünet következett, addig maradt az evezés a Dunán – szervezett kereteken kívül, l'art pour l'art. Közben – ha nem is túlzott erőfeszítésekkel – kerestem azt a harcművészetet, ami passzolna hozzám, így jutottam el az aikidóig. A kilencvenes évek elején még nem sokat lehetett róla hallani; szinte csak pletyka szinten terjedt a léte, annyit tudtam róla, hogy az „ellent nem állás művészeteként” emlegetik, meg hogy a támadó energiáját fordítja vissza. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy felkeltse érdeklődésemet. Talán az aikido is úgy gondolta, hogy tesz velem egy próbát, mert pont ekkor jelent meg egy újsághirdetés, hogy aikido edzések indulnak.

Nem lehetett kihagyni, a szezon első edzésén ott voltam, melegítőben, pólóban. Máig sem tudom, vajon jó volt-e, avagy nem, de edzőtársaim túlnyomó része kezdő volt, velem egyszerre ismerkedtek az aikido külső szemlélő számára különös mozdulataival. A judo adta alapok jó segítséget nyújtottak az ukemi elsajátításához, nem féltem sem gurulni, sem belezuhanni egy dobásba. Annál inkább tartottam attól, hogy sosem leszek képes úgy összehangolni kezeim és lábaim mozgását, hogy abból valahogy is jól működő technika legyen.

Kissé irigykedve, ugyanakkor némi csodálattal néztem mesterem és egy-két évvel előttem járó társaim mozgását, igyekeztem lekövetni mozdulataikat. A rendszeres gyakorlás hozott eredményt: egyszer csak azon kaptam magam, hogy míg árgus szemekkel figyelem a mesterem által bemutatott technikát, figyelmemet már nem elsősorban arra fordítom, hogy mit csinál, hanem arra, hogyan csinálja.

Hamarosan elkövetkezett az az idő is, amikor új élményként ért, hogy én mutatom meg az újonnan csatlakozottaknak, hogyan gurulunk, hogyan lépünk, hová helyezzék lábukat egy-egy technika során, hogyan mozdítsák csípőjüket... Mindeközben magam is oldalra pislantva figyelem tapasztaltabb társaimat, vagy a mestert, ahogy körbejárba igazgatja a pontatlan mozdulatokat.

Ez a kettősség – amit a szintek különbségének nevezek – a mai napig megmaradt. A kyu-fokozatokban előrehaladva egyre több társamnak tudok segíteni a forma elsajátításában, míg engem a tapasztaltabb aikidokák segítenek a mind pontosabb mozgásban és technikák formán túli megértésében.

Szólj hozzá!
Címkék: edzés aikido

A bejegyzés trackback címe:

https://aikimag.blog.hu/api/trackback/id/tr406684959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása