AikiMag

Az Aikido Magazin

A kölcsönös tiszteletlenség jegyében: a dobozugrók

2015. február 18. 08:26 - Csák Gergely

Rosszindulatú pletykák terjednek róluk, a legtöbbjére rá is szolgáltak. 

dobozraugras.jpgA dobozugrók ott vannak mindenhol. Állítólag nem fizettek idáig a terembérlésért. Állítólag kitúrták a thaiwandósokat mellőlünk. Állítólag. Tudni senki nem tud semmit. 

Azt már kezdjük megszokni, hogy a judós gyerkőcök teljes lelki nyugalommal sétálgatnak át az edzésünkön - ha valakit éppen oda dobnak, hát a gyereket biztos úgy viszi le a lendület a tatamiról, mint a kuglibábut. Sérülésveszélyes.

Az anyja nem szól rá, az edzője nem szól rá, én hiába szólok rá ötvenötödszörre: csak átsétál. Kértem szépen, üvöltöttem velük: nem ért semmit. 

Megszoktuk, kezeljük valahogy. 

Ellenben, hogy a dobozugrók = üvöltözés, óbégatás, kakofónia, azt nem lehet megszokni. Hogy a fitness-labdákat folyamatosan átdobják hozzánk (egy függöny választ el bennünket egymástól). Hogy alpári stílusban szólnak vissza. Hogy beszólnak bárkinek. Hogy le-fel járkálnak a tatamira / - ról, amit mi meg felmosunk edzés előtt. 

(Mellékszál: senki nem mossa fel a tatamit. Megvették milliókért, azt hagyják megrohadni. Estére olyan koszos, hogy a felmosóvíz fekete, amikor kiöntjük. Miért?)

Mostanra, három-négy hónap után sikerült elérni, hogy ne baszkodják oda a súlyokat a vadonás új tatamihoz. Ne értsetek félre, nem az én tatamin, nem én ruháztam bele több milliót: egyszerűen sajnálom nézni. Mert mi is edzünk rajta. Mert sokba került. Mert érték. 

Ezek szarnak bele. 

De vajon, kérdem én, miért tűri el ezt a BHSE vezetése?

Ezek mindenbe szarnak, egyvalamit kivéve: hogy kerek legyen a seggük és kerek legyen a bicepszük. (Mellékszál 2: ha valaki keményen edz bármilyen harcművészetet, ugyanolyan szép teste lesz tőle. Csak fejlődik egy kicsit a koordinációja és remélhetőleg a jelleme is. Ehhez nem kell dobozt ugrani.)

Látom az itt edző harcművészek szemében a felháborodást. Morognak, pletykálnak, reklamálnak, de nem érnek el semmit: a dobozugrás (isten tudja, hogy kerül egy judo-terembe) mindenhol ott van, minden kis szabad helyre beette magát, mindenhol üvölt, harsány, zavar. 

"Azt még elfogadom, hogy ez itt nem egy tradicionális budo-terem, mert vannak itt más sportok is - mondta tegnap este az egyik, általam nagyra becsült aikidós-kolléga -, de a minimális, szakmai, edzőtermi szabályokat se tartják be." 

Legközelebb éles kardot viszek be a terembe és ki fogom lyukasztani azokat a labdákat, amiket átdobnak hozzánk. A tűréshatáromon vagyok tőlük, ahogy a többiek is. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aikimag.blog.hu/api/trackback/id/tr697182463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása