Ez a különleges önvédelmi módszer egyformán hatékonyan működik egy vagy több ellenfél támadása ellen. De miért mondjuk, hogy az aikidó különleges? Majdnem minden harcművészet állíthatja magáról, hogy hatékony önvédelmi eszköz, és sokat közülük biztonságosan gyakorolhatnak öregek és fiatalok egyaránt. Miben különbözik az aikidó az összes többitől?

 Az aikido és a dinamikus gömb több mint 1200 illusztrációjával teljes körű betekintést nyújt e hatékony harcművészet gyakorlatába. A szerzők bemutatják a harcművészet történelmét és elméletét valamint az alapvető védekezéseket."

Forrás: Kato: Aikido és a dinamikus gömb

Guillaume Erard: Mivel az aikido egy shin-budo [modern harcművészet] úgy gondolod, hogy a fő eleme a gyakorlásnak az emberi lelken való munka, ellentétben az araki-ryu-val, ami egy koryu: ami nem változtatja meg a karaktert, de sokkal hatékonyabb?

Ellis Amdur: Először is, a legtöbb koryu-ban vannak harci technikák az új konfucianizmuson alapulva és gyakran mély munkát jelentenek az emberi lélekre. A gyakorlatok az ezoterikus buddhizmusból és taoizmusból erednek. Sok shin-budo-ban beszéddel igyekeznek elérni az emberi lélek fejlődését, egy jellegzetes, könnyen érthető módszer nélkül, amivel el lehetne érni ezt. Inkább azt mondják: „Gyakorolj többet!”. Ezen túl, bármi meg tud változtatni. Az igazi koryu-ban, amikor teszel valamit, a felelősség a te kezedbe kerül, hogy megsebezz másokat: lehetőséged van megölni valakit, vagy meghalni valaki által. Ez a legtöbb shin-budo-tól különböző módon változtatja meg a lelked.
Például az iai-ban, amikor úgy vágsz, hogy az tulajdonképpen nem igazi vágás, akkor hazudsz a testednek – ellentétben azzal, amikor valóban vágsz – ez hatással van a szellemedre, lelkedre. Most ha valaki azt állítja: „Amit csinálok, annak nincs harci értéke, mindenesetre szeretek így mozdulni, mert ettől egy meditatív helyzetbe kerülök, ami egy jobb emberré tesz.” – nem vitatkozom vele. De ha valaki azt állítja, hogy hatékony módszerrel használja a kardot, miközben egyáltalán nem igazi a támadás: egy része tudja a hazugságot.

Guillaume Erard: Bár hivatalosan befejezted az aikidót, egészen sokat írsz róla, nemde?

Ellis Amdur: Egyrészt az az erkölcsi visszatükröződés, ami úgy tűnik testet öltött az aikidóban, sosem hagyott nyugodni. Továbbá nemrég visszatértem az aikidóhoz, mert érdekel amit Ueshiba Morihei csinál, különösen a belső erő fejlesztése. Az aikido megrontása, annak az eltávolítása, amitől az aikido igazán erőteljes, egyfajta hazugsággá teszi az egészet. Ez problémát jelent azoknak, akik az aikidót gyakorolják.
Volt egy belső tanterv, bár O-sensei nem fejezte ki ezt a tantervet túl nyíltan. Ez annak az őszinteségnek az elérését jelenti, ami lehetővé teszi, hogy minden pillanatban megtudd, milyen erőteljes is vagy.
Őszintén szólva ugyan ezért szeretem a bokszot. A fiam profi bokszoló, épp most nyert meg egy küzdelmet egy héttel ezelőtt, a születésnapomon. Elegánsan veszíteni minden bizonnyal tekintélyt jelent, de győzni felemelő érzés. A bokszban nem tudsz hazudni magadnak. Az életed nincs egyensúlyban, de tudod, hogy hol vagy, milyen keményen edzettél stb. A fiam számos alkalommal veszített, kétszer kiütéssel, de rendkívül elegánsan tudta kezelni. Láttam őt a barátnőjével: hihetetlenül udvarias vele és egy igazi régimódi úriember. Azt gondoltam Amerikában, hogy a boksz teszi ezt: úriemberré tesz. A ringben nem függhetsz a másiktól, vagy bármi mástól, kivéve ha meg akar sebezni. Minden amit tehetsz, hogy megpróbálod megvédeni magad, és visszatámadni. Ez nagyon őszinte.
Ez a dolog a shin-budo-ban: a jó emberek valószínűleg jobbak lesznek az aikidóval, az átlagos emberek átlagosak maradnak, a kellemetlen emberek kellemetlenek maradnak. Gonosz, sértett embereknek, akik kárt akarnak okozni másokat, tökéletes arénájuk lesz erre. Ezt látom a shin-budo-ban.

Guillaume Erard: Ez azt jelenti, hogy a koryu-ban, ahol nincs meg a tisztelet, az egyéniség finomítása csak egy mellékterméke az őszinte gyakorlásnak?

Ellis Amdur: Manapság a legtöbb japán edzés pusztán hobbi. Az egyik legnagyobb problémája a koryu-nak az, hogy felfoghatatlanná vált a kulturális vagyon, a mukei bunkazai, mert ez azt jelenti, hogy egy élő régiség vagy. [A japán kormány számos tudományágat, mint a drámát, zenét és kézműves technikát történelmi és művészi értéknek ismert el.] Mit kezdesz az élő antikvitással? Bemutatod, és az olyan értékes lesz, amilyen; nem javíthatod. Ha megjavítok egy régi eltört csészét: ihatok belőle, de elpusztítottam egy millió dolláros régiséget.

Sok koryu eltorzult több száz év múltán. Egyik sem csinálja pontosan azt, amit több száz évvel ezelőtt. Látom az eltorzulásokat egyetlen generáción belül. A koryu-ban azt állítják, hogy ennek nem kellett volna megtörténnie. Ezeknek az eltorzulásoknak a többsége nem szándékos, nem tudatos.

Forrás: Guillaume Erard: Interview with Ellis Amdur part 1 - Martial Journey from Aikido to koryu

Guillaume Erard: Mit tartottál különösen érdekesnek az araki-ryu-ban?

Ellis Amdur: Eredeti célom az volt, hogy az aikido kiegészítéseként gyakorlok néhány régi harcművészetet, de nem csak hogy egyre jobban beleszerettem ebbe, hanem magam váltam araki-ryu-vá. A Ryu-nak [az iskolának] van személyisége és az araki-ryu-nak ez a rozsomák: egy mélységesen agresszív, alacsonyan a földön élő állat, aki minden szükségeset bevet ahhoz, hogy győzzön. Ez nem olyan, mint a Jigen-ryu, amiben az ember egy dühödt harcos. Ez a vad harcos olyasvalamit jelent, amit az emberek nem éretenek meg. Egy igazi vad harcosnak nem kaotikusak a támadásai. Ez egyfajta ősi erővel törnénő ütés képességét jelenti, ami az illető erejének 100%-os kiteljesedése, anélkül, hogy bármi visszatartaná. Háríthatsz, vagy akár vissza is vonulhatsz, de legtöbbször mint egy sólyom a 200 km/h-s sebeségével, hirtelen ütést mérsz az áldozatra. Azt el kell mondanom, hogy sok vonala van az Araki-ryu-nak, és amit én gyakorlok különbözik attól a modoros, illedelmes stílustól, amit a japán bemutatókon lehet látni.

Guillaume Erard: Úgy tűnik ez teljesen az aikidói eszmék ellentéte…

Ellis Amdur: A furcsa az, hogy sokkal vidámabb emberré váltam az araki-ryu-val mint az aikidóval. Van valami az araki-ryu-ban, ami megérint nagyon mélyen az idegrendszeremben, lelkemben: felhoz dolgokat, amiket el kell küldenem valahová.

Guillaume Erard: Azért hagytad tehát abba az aikidót, hogy több időt szánhass az araki-ryu-ra?

Ellis Amdur: Két évig és egy napig araki-ryu-ztam, amikor összetűztem az aikido tanítómmal, azt mondtam, hogy nem vagyok biztos benne, hogy az aikido működik. A tanítóm gyakran dojo yaburi-t csinált [dojóról dojóra járt, hogy kihívja a tanítókat és a rangosabb tanítványokat], tény, hogy egyáltalán nem volt népszerű, így azt ajánlotta, hogy én menjek el és teszteljem a tanítókat. Ahogy korábban már mondtam az aikidótanárom olyan volt nekem mint a bátyám, így nem akartam megtenni, amire kért. Gyakran gyakoroltunk együtt, és szabadstílusú dolgokat is belevittünk edzések után, amikor senki sem látott minket. Elkezdtem blokkolni a technikáit, és minden egyes alkalomal amikor ezt tettem, ő sikeresen eldobott engem, de judo-technikával. Úgy tűnt nekem, hogy a judo volt az ő lehetősége, amikor az aikido nem működött, így arra a következtetésre jutottam, hogy biztosan rossz harcművészetet gyakorlok. Pár évre a judonál kötöttem ki, de elsősorban a bírkózó elemekre koncentráltam, ami elválaszthatatlan az araki-ryu-tól. Most azt kell mondjam az utóbbi években a harcművészeti tanulmányaim során rájöttem, hogy az aikidóban szinte senkinek nem tanítják a harcművészet lényegét. Akiket láttam, inkább technika-orientált és kétségtelenül a tiszta aikido tanárai voltak. Sok technikai hiányosság van ebben a művészetben, így egyszerűen már nem akartam tovább folytatni.

Guillaume Erard: Mik voltak a reakciók amikor elmondtad, hogy kilépsz?

Ellis Amdur: Terry Dobson-t felzaklattam. Mi egyfajta apa-fiú kapcsolatban voltunk és ezért úgy tekintett rám, mint aki nem tud a nyomdokába lépni. Nem gondolom, hogy az aikido teljes. Az aikidóban nincs meg az a különlegesség, ami radikálisan megváltoztatja a személyiséget, hogy ne legyünk többé azok a „kűzdj vagy menekülj” elvű emberek.

Guillaume Erard: Tanítottál toda-ha buko-ryu-t is, hogyan kerültél ide?

Ellis Amdur: Két évvel az araki-ryu elkezdése óta az akkori feleségemmel szerettünk volna valamit együtt gyakorolni. Bemutattak Nitta Suzuyo sensei-nek, aki a toda-ha buko-ryu-t űzte. Ez az iskola a naginatára specializálódott, különösen a kagitsuki naginatára. Nitta sensei az elegancia, a méltóság és a kegyelem asszonya volt.

Guillaume Erard: A naginatát nem „kislányos” dolognak tartják Japánban? Mi tetszett meg ebben egy olyan nagy férfinek, mint te?

Ellis Amdur: Ha az araki-ryu olyan mint egy rozsomák, akkor a toda-ha buko-ryu egy doberman. Ez egy nagyon agresszív művészet. Nincs mód a visszavonulásra, amikor már támadsz, még akkor sem ha hátralépsz. A naginatát a nőkkel kapcsolják össze, ez egy történelmi furcsaság. Ez sokkal inkább egy erős férfi fegyvere. Az Edo korszakban ez a fegyver a bushi nők jelképévé vált, akik társadalmi szerepet vállaltak. Naginatával gyakorolni a kitartás fejlesztését jelentette.

Guillaume Erard: Jelentett különösebb erőfeszítést az, hogy két harcművészetet gyakoroltál egyszerre?

Ellis Amdur: Két ryu-t tanulni nagyon nehéz. Úgy gondolom, hogy a legtöbben, akik ezt csinálják technikafalánkok és könnyen lehet belőlük ryugyűjtő. Különböző katákat tanulnak, de semmi sem épül be a csontjaikba. Ryut gyakorolnak, de nem válnak ryuvá.
Elegem volt már az araki-ryu-ból. 12 év gyakorlás után már shihan-dai voltam [tanítósegéd] a toda-ha buko-ryu-ban. Tisztán emlékszem mennyire nehéz volt összehasonlítani az araki-ryu-val. A toda-ha buko-ryu a maga egyedi módján erőteljes. Emlékszem arra a pillanatra, amikor végül a toda-ha buko-ryu-val egybeolvadt az idegrendszerem, ez egy csodálatos felfedező pillanat volt. Ez egy olyan szint, ami talán minden harcművészetben megvan. Szó szerint egy másik emberré váltam, amikor ezeket a ryu-kat gyakoroltam.