"Annyi poént nyomtak fel a Facebookra mostanság a Szürke 50 árnyalatáról, hogy elképzeltem, milyen lenne a könyv, ha nem a szexről, hanem az aikidóról szólna..." - írta Mátyás Edit, amkikor elküldte nekem ezt a kis fricskát. Én jót kacagtam a poénokon. 

Átkoztam Katát, amiért rám lőcsölte ezt a feladatot, de hát tartoztam neki. Nosza nekivágtam. Életemben először megyek aikido edzésre. Hallottam a mesterről, állítólag oda van érte az egész világ. Ott vagyok. A dojo előtt. Oké, cucc itt van, meg a feljegyzések, hogy mi az, hogy tatami, meg ilyenek, talán nem lesz baj.  Egy szőke csaj megy be előttem.  Követem őt. Átöltözök, be megyek a dojoba leülök a sor végére. Úristen, itt mindenki szőke. A fehér övesek is. Mindenkin tökéletesen áll a gí, ööö igen, ez van a cetlin, nem köntös, gí. Mint a gá a libáknál, csak í-vel.  Az enyém meg ferde, meg az övem is rosszul van megkötve. Gyorsan kibontom a hatalmas fehér masnit, és csomót kötök rá. Mire felnézek, már bejött a mester. Magabiztosan a terem közepére megy,  leül, meghajol.  Nézem őt. Ő hát a híres Szürke Szilárd. A világ ura! Szürke körülötte minden, ő maga is. Szürke a tatami, szürke a hakamája, szürke  a szeme, szürke a gí a nyakánál.

Rögtön kiszúr engem a szürke szemével, majd int, hogy menjek oda hozzá. Miközben a többiek melegíteni kezdenek, én odabotladozok. Kérdőn néz rám. A szemével.

Rosszindulatú pletykák terjednek róluk, a legtöbbjére rá is szolgáltak. 

A dobozugrók ott vannak mindenhol. Állítólag nem fizettek idáig a terembérlésért. Állítólag kitúrták a thaiwandósokat mellőlünk. Állítólag. Tudni senki nem tud semmit. 

Azt már kezdjük megszokni, hogy a judós gyerkőcök teljes lelki nyugalommal sétálgatnak át az edzésünkön - ha valakit éppen oda dobnak, hát a gyereket biztos úgy viszi le a lendület a tatamiról, mint a kuglibábut. Sérülésveszélyes.

Az anyja nem szól rá, az edzője nem szól rá, én hiába szólok rá ötvenötödszörre: csak átsétál. Kértem szépen, üvöltöttem velük: nem ért semmit. 

Megszoktuk, kezeljük valahogy. 

Ellenben, hogy a dobozugrók = üvöltözés, óbégatás, kakofónia, azt nem lehet megszokni. Hogy a fitness-labdákat folyamatosan átdobják hozzánk (egy függöny választ el bennünket egymástól). Hogy alpári stílusban szólnak vissza. Hogy beszólnak bárkinek. Hogy le-fel járkálnak a tatamira / - ról, amit mi meg felmosunk edzés előtt. 

(Mellékszál: senki nem mossa fel a tatamit. Megvették milliókért, azt hagyják megrohadni. Estére olyan koszos, hogy a felmosóvíz fekete, amikor kiöntjük. Miért?)

Mostanra, három-négy hónap után sikerült elérni, hogy ne baszkodják oda a súlyokat a vadonás új tatamihoz. Ne értsetek félre, nem az én tatamin, nem én ruháztam bele több milliót: egyszerűen sajnálom nézni. Mert mi is edzünk rajta. Mert sokba került. Mert érték. 

Ezek szarnak bele. 

De vajon, kérdem én, miért tűri el ezt a BHSE vezetése?

Ezek mindenbe szarnak, egyvalamit kivéve: hogy kerek legyen a seggük és kerek legyen a bicepszük. (Mellékszál 2: ha valaki keményen edz bármilyen harcművészetet, ugyanolyan szép teste lesz tőle. Csak fejlődik egy kicsit a koordinációja és remélhetőleg a jelleme is. Ehhez nem kell dobozt ugrani.)

Látom az itt edző harcművészek szemében a felháborodást. Morognak, pletykálnak, reklamálnak, de nem érnek el semmit: a dobozugrás (isten tudja, hogy kerül egy judo-terembe) mindenhol ott van, minden kis szabad helyre beette magát, mindenhol üvölt, harsány, zavar. 

"Azt még elfogadom, hogy ez itt nem egy tradicionális budo-terem, mert vannak itt más sportok is - mondta tegnap este az egyik, általam nagyra becsült aikidós-kolléga -, de a minimális, szakmai, edzőtermi szabályokat se tartják be." 

Legközelebb éles kardot viszek be a terembe és ki fogom lyukasztani azokat a labdákat, amiket átdobnak hozzánk. A tűréshatáromon vagyok tőlük, ahogy a többiek is. 

A március nekünk tele lesz jobbnál jobb programokkal, csak egy gond van: kinek bírja ezt a pénztárcája?

Nézzük március elejétől:

Március 7-8.: Pascal Guillemin, Belgrád (FB-esemény);

Március 13-15.: Takanori Kuribayashi sihan Budapesten (Facebook-event) és 24 órás aikido-maraton Ungváron (FB-esemény), ez utóbbin én is tartok egy edzést;

Március 28-29: Donovan Waite sihan Sopronban (FB event) és Bruno Gonzalez Budapesten (FB event) egyszerre! 

Korábban nagy port kavart egy írásom a hazai aikido-szövetségekről - azért én is be kell valljam, szükség lenne legalább egy olyan egyeztető fórumra, ahol az edzőtábor-szervezők összeülnek és egyeztetnek előre... mert áprilisban nem tudok egyetlen hazai edzőtáborról sem (Christian Tissier húsvéti edzőtábora eddig kevés magyart mozgatott meg, pedig ...) , márciusban viszont majd' minden hétvégém foglalt. Persze, tudom, a mesterek időbeosztásához kell igazodni elsősorban, de a szervezők biztosan látták, hogy egy-egy programot már hónapok óta hirdetnek... 

Szeretem az edzőtáborokat. Tényleg.  Ha sok van belőlük. Ha sűrűn vannak. De mikor ugyanarra az időpontra két tábort is szerveznek, ahol  úgymond a  megjelenésem kötelező, na az már kicsit sok.

A tatabányai Renseikan Dojo, ahová edzeni járok, január 30-ra szervezett egy baráti edzőtábort Balogh Gábor 4 danos mester vezetésével. A Zumm aikidósok, ahová szintén edzeni járok, ők is 30-val kívánták megnyitni az edzőtábor szezont Karl Ruben  és Csák Gergely vezetésével tartandó  Berlin/Budapest baráti edzőtáborral.

Természetesen mindkettőre  elmentem. Délelőtt Tatabánya, délután Pest, ahová bevallom az utolsó pillanatban estem be.

Gábor Pécsről jött el hozzánk, jelenleg 4 danos mester, valaha ő is a Renseikan dojoban volt tanítvány. Mint az lenni szokott, ilyenkor  a megszokottól eltérő technikák kerülnek bemutatásra, néhány danvizsgára készülő edzőtársamra való tekintettel sok danvizsgára vonatkozó fontos információ hangzott el, ennek jegyében gyakoroltunk. Mindez nekünk, kezdőbbek számára is ugyanolyan hasznos volt, mint azoknak, akik már a fekete övesség küszöbén állnak. A közös ebédet ezúttal kihagyva indultam Pestre, a Zummosok táborába.