Nagy reményekkel és kíváncsisággal érkeztem harmadmagammal július 2-án Donovan Waite Shihan fonyódi edzőtáborába. Az eseménynek a fonyódi Mátyás Király Gimnázium igen impozáns, makoveczi kidolgozottsággal felépített, fagerendás aulája adott otthont, illetve a szállás, étkezés is az iskola területén belül volt. Mivel talán mi érkeztünk az elsők között a tatamik lerakásának folyamatában is segédkezhettünk. Nem kis fejtörést okozott kitalálni a többfajta tatami összeillesztésének rendszerét, hogy minél kevésbé csússzon szét az edzések alatt. Sajnos ez csak félig meddig sikerült.

Az edzések

Már elöljáróban felkészítettek rá, hogy az edzőtáborban az edzések nem olyanok, mint a dojóban. Hosszabbak és más jellegűek is, hiszen nem csak kezdők gyakorlunk, hanem az aikidó minden szintjén levő résztvevővel kell együtt dolgozni, ráadásul, amikor még gí nélkül is meleg van, akkor gí alatt rendesen izzad az ember. Egy-egy edzés alatt több liter folyadékot veszített mindenki, amit aztán igyekezett igen hamar pótolni is, ki ilyen, ki olyan formában. A szerdai, csütörtöki és péntek délelőtti alkalmat HBSE instruktorok tartották és talán éppen akkor volt egy kis 31 lépéses kata, mikor a legtöbben voltunk, már Donovan Shihan érkezésére várva, így csattantak is időnként egymásnak a jok.

Mivel nem én vagyok a legjobb fizikumú a megjelent aikidósok közül – sőt, valahol talán a hátsó mezőnyben kullogok – így Donovan Waite shihan két és fél órás egy huzamban tartott, kaitenekkel, esésekkel, gurulásokkal teletűzdelt edzését igen nehezen dolgozta fel a szervezetem. Már az első fél órás nyújtás után patakzott rólam a víz, a második óra után pedig már a koncentráló képességemet is próbára tette a meleg és a levegő hiánya. Hiába tanultam meg egy módszert a légzés normális szintre való visszaállítására, két óra után már semmi nem javította a zihálásomat.

Szerencsére a 3, vagy közel három órás edzések között volt 5-8 perc ivó szünet, mikor egy-egy másfél literes palack víz tartalmát majdnem teljes egészében magamhoz is vettem.

Donovan Waite Shihan

A fekete, jamaicai származású, Angliában született és nevelkedett, majd 20-as évei körül Amerikába költözött mester nagyon nagy arc, még ha ezt egy mesterről nem is illik mondani. Olyan laza, mint én még álmomban sem, úgy csinálja az angol spárgát, mintha csak a reggeli kávéját inná meg, olyan hajlékony, hogy csak néztem és már akkor szikrákat szórt a szemem, mikor felénél jártam a hajlásban, mint ahol ő tartott. Az én spárgám a nagyterpesz, az ő nagyterpesze az már majdnem spárga. Persze 45 év folyamatos aikidó tanulás és oktatás után nem csoda ez. Fel sem tudom fogni, hogy 45 éve aikidózik, hiszen én még csak 35 éve élek ezen a Földön, de ez most mellékes. Ugyan interjút nem sikerült készítenem vele, egyrészt tutyimutyiságom miatt, másrészt halogató taktikám végett. Úgy gondoltam lesz időm megkérni, hogy az utolsó edzés után álljon kötélnek egy rövid interjúnak, de nem volt. Azt viszont mindenki megerősítette, hogy nagyon közvetlen és nagy focirajongó, ugyanis a délutáni edzéseknek a vége a foci vébé meccseihez volt igazítva. Nem mondom, hogy sírtam mikor két óra után vége lett az edzésnek, de akkor már majdnem mikor másnap ráhúztuk azt a kis időt, amit előtte elvettünk. Persze csak viccelek, mert ugyan nem látszott a széles mosoly az arcomon, de fantasztikus dolgokat tanulhattunk tőle és nagyon örülök, hogy ott lehettem a táborában, még ha panaszkodtam is a meleg és a hosszú edzések miatt. Attilával megbeszéltük, hogy a panaszkodás helyett ezentúl próbálom a jó dolgokra helyezni a hangsúlyt.

A meleg

Mikor bárkinek megemlítettem mennyire melegem van, jött a riposzt, hogy két évvel ezelőtt Agárdon mennyire meleg volt és ahhoz képest ez semmi. Nem tudom mi lehetett ott Agárdon, de néha már itt is úgy éreztem magam, mint egy jól begöngyölt sült csirke a sütőben. Meg is fogadtam, ha valaha eljutok arra a szintre, hogy tanítsak és saját dojóm lesz, abban bizony olyan légkondi lesz, amivel fagyasztani lehet.

Ha már itt tartunk

A csütörtöki dan vizsgák után kérdezgettem Misogis haladó társaimat, hogy Molnár János sensei 4 danosokat is vizsgáztat-e, s akkor rögtön előjött belőlük a gondolat, hogy 2026-ra 4 danra vizsgázom majd, aztán – nagy megkönnyebbülésemre – levitték a szintet 3 danra. Papp Rege Sugárka meg is kérdezte, hogy 1 dan aikidóból, és a másik kettő miből lesz. Mondtam neki, hogy fedett pályás távolba nézésből és valami hasonló fizikumot igénybevevő sportból a második. A viccet félretéve eszembe sem jutott a gondolat, hogy én határidőt szabjak a dan fokozathoz, vagy egyáltalán a dan fokozatról gondolkozzak. Pláne azok után, hogy végignéztem a mintegy 1 órás dan vizsgákat, valahogy a béka segge alatt éreztem magam mind erőnlétben, mind technikai felkészültségben, kábé 100 évre tőlük. Ami nem is csoda, mivel 10 hónap után nem lehetek még ott, ahol ők 6-8-10, vagy még több év után.

Lazítás

S mivel az edzések között nem csak a kajálásnak volt hely és idő, ezért csapatostól vonultunk a fonyódi kikötő melletti részre, ahol mi bátrabbak még fürödtünk is. Azt ugye mondanom sem kell, hogy a második edzés után egy darabig csak kiskanállal lehetett volna összeszedni, de aztán a gyógy sörök hatására elmúltak ezen késztetéseim. Hál Istennek nem vittük túlzásba egyszer sem annyira, hogy a másnapi edzéseken ne tudtunk volna testben és lélekben egyaránt 100%-san részt venni.

A legkisebbek

Ahogy a képen is látszik a HBSE legfiatalabb képviselői is megtalálták a számukra legkellemesebb és legszórakoztatóbb elfoglaltságot közvetlenül az edzések előtt, vagy után. Reméljük annyira jó benyomásokat hagy bennük ez, hogy később örömmel csatlakoznak valamelyik dojóhoz, de az sem a világvége, ha másik sportot választanak maguknak.

Összegzés

Mindent összevetve, még ha nem is látszott rajtam mindig, nagyon örülök, hogy részt vehettem az edzőtáboron, ami gyakorlatilag életem első több napos edzőtábora volt. Ha számot szeretnék vonni, akkor megújultan, karcsúbban, összeszedettebben, és talán picit edzettebben is tértem haza a 4 napos program után. S bizakodva tekintek előre, és készülök a következő tábor(ok)ra.