AikiMag

Az Aikido Magazin

A stílus maga az ember

2013. április 16. 10:35 - Csák Gergely

Aki aikidózik már pár hónapja legalább, fejből fújja az aikido alapértékeit, lassan megismerkedik ennek a harcművészetnek az alapelveivel. Nem is untatnám ezzel a blogolvasót, mindenki ismeri ezeket.

Ám nagyon kevesen képesek ezeket az alapértékeket átültetni a gyakorlásukba, sőt mi több: a mindennapi életükbe.

Abban szinte minden aikidós egyetért, hogy ezek az értékek (béke, harmónia magunkkal, másokkal, a természettel, erőszakmentesség, stb.) egyetemesek és mindenki boldogabb lenne, ha képesek lennénk betartani őket. Persze az ember gyarló, önző, sőt, sok esetben buta és nem képes rá. Bocsánatos bűn, ha egy olyan ember erőszakos és viselkedik sértően, kihívóan, aki sosem aikidózott, illetve, akinek sosem volt gyerekszobája.

De, amint azt a későbbiekben látni fogjuk, sajnos az intelligenciát és a gyerekszobát sok-sok év aikido-gyakorlása sem pótolhatja. Az aikido, mint alapelvek összessége, gyönyörű, de amint látni fogjuk, nem képes meggyógyítani a világot; sem a butaságot és a surmóságot megszüntetni.

Nem is igazán az a szomorú abban a történetben, amit mindjárt elővezetek, hogy az érintett felek mindegyike a hazai aikido prominens képviselője, aki a legjobban feszítenek O-Sensei képe mellett az edzőtáborokon, akik a legnagyobb arccal vállalják, hogy ők az igazi aikidósok, akiknél igazibb talán csak Japánban létezik. És ezek az emberek most explicit, teljesen nyílt módon képesek voltak ennek az ellenkezőjét bebizonyítani magukról - vagyis, hogy hosszú évek gyakorlása és igyekezete nagyrészt hiábavaló volt.

A konkrét példa és erre a bizonyíték ez a levél, amit megtalálhatsz a Magyar Aikikai Aikido Kultúra Szövetség (rövidebben MAAKSZ) oldalán és Facebook-oldalán is.

A levél tele van fenyegetéssel (aikidós ilyet nem csinál - gondolnánk mi):

"Szeretnénk tájékoztatni benneteket, hogy vannak megbízható információforrásaink, ennek figyelembe vételével kérjük az elszámolást" 

zsarolással (aikidós ilyet nem csinál - gondolnánk mi):

"Szeretnénk tájékoztatni titeket arról is, hogy ez a levél, illetve a válasz is az összes melléklettel együtt angol nyelvre le lesz fordítva és továbbítva a Hombu felé, jelentés formájában."

A legsúlyosabb mondat azonban így hangzik: "Javasolnánk, hogy nyissatok felénk és kezdjétek el velünk a párbeszédet, hiszen több tapasztalattal rendelkezünk, mint ti, nem beszélve a hierachiáról."

Ebben a mondatban minden benne van - a lenézés az alacsonyabb "rangúakkal" szemben, arrogancia és a hatalom fitogtatása. Minden, amit egy aikidósnak alapvetően nem szabadna leírnia, megvalósítania a többiekkel szemben.

Azt már csak mellékesen említem meg, hogy a levél tele van magyartalanságokkal, stilisztikai és helyesírási hibákkal is (aki igényes magára, ilyet nem ír alá - gondolnánk mi).

Meglehetősen egyértelmű képet ad arról, kicsodák alakították a 1980-as évektől napjainkig a magyar aikidós életet és milyen szemlélettel.

Még mielőtt valaki azt hinné, hogy a levéllel nem értünk egyet, hát de. Legyen nyilvános minden aikidós szövetség, egyesület költségvetése, folyamatosan. Legyenek a pénzügyek transzparensek - minden szövetségnél, minden egyesületnél, minden olyan eseményen, ami az egész magyar aikidós közösségért jött létre.

Az irány tehát jó. (Legalább.) Hiszen akik ezt a levelet írták, azt szeretnék elérni, hogy a korrupciónak, a pénzek elmismásolásának még a gyanúja se vetődjön fel. Igazuk is van.

De az, ahogy ezt a levelet megfogalmazták - egy szegénységi bizonyítvány. Az aikidós alapelvek megcsúfolása. Tényleg ilyen a magyar aikido?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aikimag.blog.hu/api/trackback/id/tr225220691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása