AikiMag

Az Aikido Magazin

Kyu-t mindenkinek?

2014. május 04. 09:19 - Pető Richárd

Rákészülés, ismerkedés

Tegnap volt a napja első kyu felkészítőmnek, amit már hetek óta izgatottan vártam. A napom nem indult valami jól, ezért sokáig gondolkoztam rajta, hogy nem kéne-e átaludni az egészet, de legyőztem lustaságom és levertségem.

Sajnos a felkészítő előtt levő külön edzés felét átaludtam, így arról nem tudok beszámolni, de utólag látom, hogy talán jobb is volt így, mert már maga ez a 3 órás edzés is betette nálam a kaput.

Kezdeti zavarok

Az edzést vezető sensei-t nem tudom megnevezni - közben kaptam az infót, hogy Békési Péter 4 danos sensei vezette a felkészítőt -, mert vagy nem mondta a nevét, vagy én nem figyeltem eléggé és még nem vagyok olyan régen a HBSE kötelékében, hogy mindenkit arcról ismerjek, sokszor sajnos még saját csoporttársaim nevét sem tudom.

Az edzés most közös - a kyu- és dan előkészítősök - bemelegítésével kezdődött és csak utána szeparálódtunk kyu-k és danok szerint, sőt még egy függönyt is leengedtek közénk kyu-sok és a dan-osok közé, hogy véletlenül se zavarjuk egymást.

Meglátásom szerint egyébként sem nagyon zavarhattuk volna, mert mindenki annyira a saját témájával volt elfoglalva, hogy sokszor nem is igazán észlelte mi folyik körülötte. Így történt, hogy néha majdnem összefejeltünk Sugárkával - elég fura volt hakama nélkül látni -, aki épp mellettünk segített egy magasabb fokozatra készülő aikidókának.

6 kyu-sok

A mi kis csapatunk ezúttal 9 főből állt, 6-an Misogi-sok és 3-an másik dojokból. Amit külön meg kell említenem, hogy Tóth Zoli halált megvető bátorságot mutatva lábadozási időszaka alatt is részt vett a felkészítőn.

A gyakorlatok sorát bemelegítéssel kezdtük, shikkoból és alapállásból csináltunk mae és ushiro ukemiket. Itt az volt picit fura, hogy egy normál edzés folyamán ushiro ukemit csak állásból szoktunk. Ezt követte a 6 kyu-s vizsgaanyag: aihamni katatedori ikkyo, iriminage, sankyo, kotegaieshi, uchi kaiten nage, shihonage, és shomenuchi iriminage. Lehet, hogy nem pontosan ebben a sorrendben. A gyakorlatok többségét instruktorunkkal , a 2 danos Molnár Sándor sempai-val külön-külön is megcsináltuk, ami jó volt, mert a pontatlanságokra rámutatott a technikánkban. Alapvető gondok, melyeket korrigálnunk kell, az uke megfelelő billentésével, a levágás technikájával, a technikák végi leszorításokkal voltak.

Nüansznyi különbségek

Azt kell mondjam a gyakorlatok nagy részét ugyanúgy mutatta instruktorunk, mint azt mi Kárpáti Gábor Csabánál tanultuk, de azért az uchi kaiten nage és a kote gaieshi különbözött kissé. Az uchi kaiten nage-nál miután az ember megcsinálja az atemit és felemeli a kezét, hogy átbújjon az uke karja alatt, akkor nem egyenes irányú levágással és hátralépéssel oldotta meg az uke egyensúlyi helyzetének kibillentését, hanem a feje fele nyomva billentette ki és onnan tenkant lépve levágva kontrollálta az uke fejét, hogy aztán abból yoko ukemivel ki tudjon gurulni. A kote gaieshit, pedig a shiho nage-hez hasonlóan kibillentéssel, 90°-os ráfordulással, az uke csuklójára való ráfogással indítottuk. Be kell valljam, hogy itt elvesztettem kicsit a fonalat és a megfelelő fogást a technika végrehajtásához nem tudtam megtalálni az uke csuklóján.

Csak egy kis vizet hadd igyak

Valahol 2 óra elteltével bizony olthatatlan vágyat éreztem egy korty vízre és amíg vártam a soromra - éppen harmadik voltam egy hármas párban - addig elszaladtam és ittam egy kis vizet. Innentől kezdve a következő fél óra még csak eltelt, de mikor instruktorunk mondta, hogy most akkor csináljunk egy kis próbavizsgát, ahol ő csak a technikák neveit mondja és nekünk végre kell azokat hajtani, kissé alábbhagyott a lendületem.

A próbavizsga

Egy nem dojóbeli sráccal kerültem össze ukeként, ami elég nagy kihívást jelentett két és fél órás edzést követően számomra. Levegőt, mint asztmás Darth Vader vettem, akkora kortyokban, hogy már az oxigén túltengést is okozhatott volna az agyamban. A leszorítások, földre vitelek úgy tűntek mintha kétszer olyan intenzívek lennének, mint addig. A földről felállnom időnként csak nagy erőfeszítések révén sikerült és kvázi vágtam a másodpercek centijét, mikor hangzik el a felszabadító yame felszólítás. Kaptunk egy uchi katien sankyo gyakorlatot is, ami elvileg ugyan nem tárgya a 6 kyu-s vizsgának, ám állítólag esetenként kevert technikák is előfordulnak, amire ugyanúgy fel kell készülnünk, mint az alapokra.

Az értékelés

Ezek után Sanyitól meg is kaptuk, hogy amit a "szabadedzés" alatt már jól csináltunk, azt most a vizsga szó hangzatán sikerült újra rosszul csinálnunk, s valami ijedtség, kapkodás, vagy feszültség ült ki mindenki arcára. Kiemelte azt is, hogy bár sokan vagyunk egy dojoból azért próbáljunk tartózkodni a gyakorlatok alatti beszédtől, mert az bizony egyet jelent a bukással és ne, csinálom is, meg nem is stílusban adjuk elő a technikákat, ha csináljuk, akkor csináljuk rendesen. Emellett azért meg is dicsért minket, mert nagyjából azért jól tudjuk már a dolgokat és még lesz két felkészülési alkalmunk mielőtt még vizsgáznánk.

A kimerülés

Az edzés végén fogtam magam és kifeküdtem a vastag szivacsra, mint egy darab kő. Ennyire kimerültnek régen éreztem magam. Aztán beszélgettem Ildivel és Balázzsal; dojónk dan vizsgára készülő és danos tagjai, akik megnyugtattak, hogy a vizsgafelkészítők már csak ilyen kimerítőek és bizony sokszor összezavarják a még talán amúgy sem annyira magabiztos aikidókát. A legvégén levő próbavizsgáról pedig azt mondták, az azért van, mert mikor már nagyon el van az ember fáradva, akkor nem tud gondolkozni a technikákon, s így az amit úgy gondolt már jól csinál és valójában mégsem, nagyon jól megmutatkozik.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aikimag.blog.hu/api/trackback/id/tr716092336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása