Alapjában véve mit gondoltok? Ha Isten valahonnan elvesz az ember életéből azt más területen pótolja? A hiányosságokat egyéb képességekkel pótolja? Ez a központi témája annak a filmnek, melynek magyar címe Csokoládé - A harc szelleme. Mindenképpen érdemes rá, hogy legalább egyszer megnézzétek.

Nem fogok most csodálatos fényképezésről beszélni, meg kimunkált karakterekről és remek színészi játékról, pedig nyugodtan megtehetném, hiszen a film minden szempontból zseniális. S még a harci jelenetek is jól átgondoltak és remekül kivitelezettek.

Szerintetek létezik olyan, hogy valaki valamit minimális erőfeszítéssel, gyakorlatilag tévé és videó játékok előtt ülve tanul meg úgy, hogy azt a való életben is kamatoztatni tudja? Vagy ez csak egy vágyálom? Ilyen nem létezik és soha nem is létezhet? Ha nem létezhet, hogy lehet, hogy számos könyv, film és színdarab foglalkozik e témákkal? Mindannyian szeretnénk, ha a sült galamb a szánkba repülne, vagy különleges tehetségünk lenne bármihez is. De maradjunk most a harcművészeteknél. Én biztos, hogy a fele királyságomat oda adnám azért, hogy kevésbé legyen küzdelmes és fáradságos munka az aikidó elsajátítása, mint ahogy biztos vagyok benne, hogy sokatok ugyanígy érez. Viszont hajlandó lennék érte megfizetni az árat is?

A film egyébként thaiföldi alkotás az Ong Bak és a The Protector készítőitől, ennek ellenére a tipikusan japános manga is megjelenik egy jelenet erejéig benne.

A Csokoládé - ha már erről van szó, akkor inkább drazsé - pontosan ezt a témát boncolgatja egy jakuza, és egy gyönyörű - ám tökéltelen - nő gyermekébe született zseniális harcművészről. Akinek ugyan a technikája zseniális, de az elméje nem olyan, mint a miénk. Itt a kompenzáció, amit egyik kezével az Isten ad, mást viszont a másikkal emiatt visszavesz.

Most láttam először, pedig már nagyon régóta repertoáron van a megtekintése, de egyszerűen lenyűgözött. Nem hiszel nekem? Tégy egy próbát!