A World Combat Games legjobb videóit a Zumm Aikido Egyesület oldalára klikkelve nézheted meg!

Van egy angol kifejezés erre: "Deal with it." azaz "Birkózz meg vele!"

O-Sensei aikidója már nem létezik. Videón persze még megnézheted a mozdulatokat.

O-Sensei meghalt 1969. április 29-én, májrákban. Sosem írt le semmit. A tanítványai szerint néha bement egy-egy edzésre, mondott valami spirituális beszédet, mutatott pár technikát, aztán ment tovább a dolgára.

Magyarországon az aikidósok nagy része még mindig abban gondolkodik, hogy "el akarom érni O-Sensei aikidóját", hogy "olyan legyek, mint ő", "úgy mozogjak, mint ő" és hasonlók.

Deal with it: sosem fog sikerülni. Nem is érdemes megpróbálnod. Nem is kell. Attól még te zseniálisan jó aikidóka lehetsz és leszel, ha ennyire foglalkoztat a dolog.

Akármennyit olvasol utána, akárhány tanítványát hallgatod meg, sosem fogod megérteni O-Sensei tanításait teljes egészében. A tested sosem lesz olyan, mint az övé. A gondolataid sosem fognak úgy járni, mint neki. Az érzéseid egészen mások lesznek, mint az övéi.

Egyáltalán, miért is akarsz hozzá hasonlítani?

Csúnya, apró japán öregember szeretnél lenni? Minek?

Nézd a másik oldalát. O-Sensei azt mutatta, amit éppen helyesnek gondolt. Ha fiatal korában kérdezted volna meg egy-egy technikáról, lehet, hogy homlokegyenest az ellenkezőjét mondta volna, mint 20 évvel később, vagy 40 évvel később.

Az aikidója fejlődött, változott élete végéig. Az aikido nem egyetemleges dolog. Nem statikus. Az aikidót nem lehet szoborba önteni, hogy azt mond: "Pont EZ AZ!"

Ahogy az emberek fejlődnek, öregszenek, tapasztalnak, az aikidójuk, a mozdulataik, a testük, a gondolataik, az érzéseik változnak. Változott O-Sensei, változtak a tanítványai, változtak a tanítványainak tanítványai, és így tovább.

Az aikido folyamatosan változik: akik művelik - igen, Te is! - változtatnak rajta. Az aikido aszerint alakul át, ahogy az emberek és a szokások átalakulnak. Az aikido egy ugyanolyan emberi dolog, mint a tenisz, a foci, vagy a festészet. Emberek csinálják, alakítják, formálják, változtatják.

Ez egy teljesen természetes folyamat. Nem is érdemes ellene menni - minek? Az aikido nem múzeumba való, mint a szamurájok páncéljai. Nem kell az aikidót olyannak megőrizned, amilyennek a mesteredtől kaptad. Őrizd meg belőle, ami szerinted jó. És tedd hozzá saját magad!

Az aikido így sosem lesz kevesebb, csakis több. Nem veszik el a tudás - ha okosan csinálod.

Annak idején az emberek takarításért, földművelésért, bevásárlásért cserébe kaptak tudást - gyakorlatilag cselédjei voltak az Ueshiba-családnak. Őket hívták uchi-dechinek. Manapság már nem mosnád fel a mestered padlóját. Elmész este edzeni hozzá, gyakorolsz vele másfél órát, isztok egy sört utána, jól érzitek magatokat, hazamentek. Az életstílusodat, a szokásaidat össze se lehet hasonlítani a 100 évvel ezelőtti japán szokásokkal. Akkor az aikidódnak miért kellene olyannak lennie, mint akkoriban?

Deal with it: a tested nem olyan, mint a japánoké. A szokásaid nem olyanok, mint a japánoké 100 évvel ezelőtt. Nem azt eszed, nem azt iszod, nem azt dolgozod, nem úgy szeretsz. Nem úgy gondolkozol. Nem fogsz öngyilkosságot elkövetni, ha késel, vagy hibázol a munkahelyeden.

Az aikidód sem lesz ugyanolyan.

Az aikido változik. És ez így jó. Mert ha nem változna, hamarosan eltűnne a süllyesztőben, mint valami unalmas, elavult, pókhálós dolog, amit öreg emberek műveltek fura szoknyákban. A te dolgod, hogy az aikidót tovább vidd - és alakítsd!

Tegnap este, hazafelé azon gondolkoztam, hogy mitől lesz valaki jó az aikidóban és mitől nem. Nagyon egyszerű dolgok ezek: semmi megfejthetetlen nincs bennük.

Szerintem a legelső és a legfontosabb dolog: szeretni kell az aikidót. Amit az ember szeret, ahhoz ragaszkodik, visszatér hozzá, megpróbálja jobban megismerni - vagyis, motivált. A motiváció a legfontosabb az aikidóban.

Ha valaki nem szereti csinálni, hat ökrös szekérrel se lehet elvontatni egy edzésre. (Ha nem szereted, minek csinálod? - a faék egyszerűségű kérdésre sokan képtelenek válaszolni...) Az aikido nagyon sokat változott az utóbbi száz évben és beilleszkedett az emberek mindennapjaiba. Sok aikido mesternek - néha nekem is - meglehetősen nehéz elfogadni, hogy ez az általunk igen nagyra tartott harcművészet mostanra csak egy lehetőség a sok sport közül.

Mindezek miatt, nekünk, oktatóknak a legfontosabb feladatunk, hogy megszerettessük az aikidót az emberekkel. 

Szóval, ha az ember fejlődni szeretne ebben a harcművészetben, legelőször is, szeretnie kell csinálni.

A többi nagyrészt már magától jön: el kell menni az edzésekre és odafigyelni, amit a középen bohóckodó, mókás-szoknyás fickó (csaj) mond és mutat. És aztán le kell tudni utánozni, pontosan.

Tehát: kitartás kell az edzésre járáshoz, ami nem nagy feladat, ha már megszeretted. Legyél ott minél több edzésen, legyél ott minél több edzőtáboron, nézz meg mindenkit! - ez az én javaslatom. (Ha meg nem szereted, akkor hagyd abba - ne vesztegesd rá az idődet.)

Ha már idáig eljutottál, az már jó. A következő tanácsom: koncentrálj! Bármennyire is szórakoztató és lazító elfoglaltság lehet az aikido, igenis, agymunka és izommunka. Vagyis: elme- és testfejlesztés. Amihez koncentráció, odafigyelés szükségeltetik. Az válik a legjobb aikidóssá, aki minél több információt képes befogadni minél rövidebb idő alatt és ezt azon melegében reprodukálni tudja, ill. nem felejti el később sem.

Iszonyatosan nagy a tudásanyag, amit el kell sajátítani, évekbe telik, míg az ember azt mondhatja magáról: tudok annyit, hogy tudjam, menni minden van még, amit nem tudok. (Most raknák ide egy szmájlit, csak tudod, ez egy japán harcművészettel foglalkozó blog: szigor van és vasfegyelem.)

Fontos az is, hogy a befogadott információkat, amik néha homlokegyenest különbözőek különböző mesterektől, szintetizálni tudd magadban. Mindegyik mester művész, akár bevallja, akár nem. Így igen nehéz azt mondani, hogy valakinek jó a művészete, valakinek nem jó, hiszen a művészet szubjektív. Legfeljebb: nem tetszik. (Nekem Picasso néha nem tetszik. Vessetek meg érte.)

Tehát, amikor megszerettük az aikidót (első lépés) és járunk évek óta (második lépés) és járunk különböző mesterekhez edzőtáborokba (harmadik), nagyon tudunk koncentrálni, figyelni és tanulni (negyedik), akkor már csak annyi a dolgunk, hogy megpróbáljuk összerakni magunkban a kapott információkat és azt valami kerek egésszé összerakni (ötödik). 

Ekkor elmondhatjuk magunkról, hogy jók vagyunk az aikidónak az egyik ágában - ami hozzánk a legközelebb áll.

Most, hogy kezedben a recept, nincs más dolgod, mint edzésre járni, ill. edzőtáborba járni - indulás!