Ahol az ukék messzire esnek, a puffanások idáig hallatszanak: kétség kívül a látványra ment Bruno Gonzalez (március utolsó hétvégéjén Budapesten tart edzőtábort, egyébként), amikor megtartotta az aikido-bemutatóját a legutóbbi Harcművészeti Fesztiválon.
Monostory Miklós írása Ulf Evenas sihan budapesti edzőtáboráról nem csak azért érdekes, mert Miklós volt az ötletgazda, hanem azért is, mert nagy rajongója a mesternek, mégis, képes olyan távolságtartóan írni egy neki kiváltképpen érdekes és fontos eseményről, mint egy igazi, objektív riporter.
Februárról márciusra fordulóra a hagyományos aikido zászlóshajója, a Takemusu Aikido International szövetség vezetője, Ulf Evenås shihan (7. dan Aikikai) tartott edzőtábort. Evenås shihan 23 évig volt tanítványa Morihiro Saitonak, aki maga több mint húsz évig gyakorolt naponta az Alapítóval. Saito sensei Morihei Ueshiba halála után Iwamában az Aiki Szentély őrzőjeként ápolta az alapító emlékét és adta tovább tanítását változatlan formában. Az őáltala tanított aikido viselte az Iwama Ryu elnevezést. Halála után egyrészt fia, Hitohiro Saito adta tovább a technikai örökséget az Iwama Shin Shin Aiki Shurenkai keretein belül (erről az AikiMAg-on itt írtam bővebben), ugyanakkor Ulf Evenås vezetésével megalakult a Nemzetközi Takemusu Aikido Szövetség is, amelyet Evenås shihan többéves munkájának eredményeképpen az Aikikai is elismert. (Zárójelben meg kell jegyezni, hogy ez a fegyvertény – mármint a szövetség elismertetése – Hitohiro Saitonak az Iwama Shin Shin Aiki Shurenkai esetében nem sikerült.)
Fotó: Monostory Enikő
Enya és néhány kedves hangulatkép a videón.
Őszinte szívvel mondom, hogy most szombaton egy igazi kincset találtam. Még akkor is, ha a kíváncsiságtól idegesen közelítettem meg a II. kerületi Jurányi utcai közösségi házat. Hiszen nem másról volt itt szó, mint a kontakt improvizációs tánc és az aikidó közös "gyermekéről", az Aikikonról első, ingyenes alkalmáról. Amit aikidósként rögtön tudtam hova rakni, az az edzés elején és végén a seiza, muso volt, valamint a tánc során felmerült első számú technika, az ikkyo. Persze itt egyáltalán nem a harcról volt szó, csupán a mozdulatforma táncba való átültetéséről.
Most, hogy írom e sorokat, felmerül bennem a kérdés, mit is tudok én a táncról, akinek két botlába van és utoljára a szalagavatóján táncolt, akkor is összeszorított fenékkel az idegességtől. Nagyjából semmit, pláne nem a kontakt improvizációról, de akkor is tetszik, amit látok és valami hihetetlen vonzereje van, szinte hívogat mondván: gyere próbálj ki! A folytonos, folyam szerű mozgás, a partnerrel való folyamatos kontaktus, a tánc, vagy mozgás hullámzása, egyszerűen fantasztikus érzés. Én, aki mindig próbálkozom hinni ezekben az ezoterikus dolgokban, aztán belátom, hogy ez nem nekem való, még én is éreztem, hogy 19 fős "kis" csapatunk valami olyan pozitív energiákat halmozott fel a táncteremben, amit talán az első pár aikidó edzésem óta nem tapasztaltam meg.
Olyan kevés film van, aminek eredeti ötlete van, vicces és jók benne a színészek. Pláne magyar. Pláne, köze van Japánhoz is. Íme, Liza, a rókatündér, ha lenne, aki mé nem hallott volna róla: a héten már megnézheted a moziban.
Inkább ne töltsd le, mégiscsak, magyar film, érted.
Egy válás előzményei címmel küldött el nekem egy levelet Monostory Miklós barátom, aki nagy rajongója a hamarosan Budapestre látogató és hagyományos Iwama Ryu-t tanító Ulf Eveneas sihannak is. A levelet a francia Iwama Ryu-szervezet honlapján lehet eredetiben olvasni, még 2004-es keltezésű, Hitohiro Saito írta, aki a híres Morihiro Saito fia.
A levél azért érdekes, mert megmutatja azt a tendenciát, hogyan próbálja az Aikikai integrálni magába a leszakadt, önállósodó csoportokat az aikidóban - az aktuális pletykák szerint a Kobayashi-rendszerre is ez vár, ha a vezetőjük, az idős Kobayashi elhalálozik. Érdemes egyrészt visszaolvasni a Kishomaru-cikket (szintén Monsotory Miklós munkája), illetve az alábbi levél sorai között olvasni - igazi japán szócsavarásról van szó, nem semmi teljesítmény volt Monostory Miklóstól, hogy lefordította.
Japánban ilyenkor a lányok vesznek csokit a fiúknak - írja a 444.hu, érdemes elolvasni!
Egy nevetséges támadás után elkezded a partnedered ízületeit a határig, vagy még azon is túl csavargatni, hogy neki nagyon fájjon.
Ilyenkor felmerül bennem a kérdés: minek?
Fejleszt ez valamit a partnereden, vagy rajtad?
Megtanulsz-.e mozogni tőle?
Megtanulod-e az irányokat, szögeket, az atemit, a lépéseket, a kapcsolatot, a harmóniát? A kibillentést?
Másik kérdés: miért hagyja ezt a támadó? Ki fog megállni egy ütés után és hagyni, hogy valaki szenyózósat játsszon a karjával?
A "hard style" - nem is beszélve a real aikidóról - azokat az embereket bűvöli el elsősorban, akik szeretik a recsegő csontok, az eltorzult arcok látványát. Mert fáj, és kellemetlen. Sokan gondolják: no pain, no game és ezek szerint is kezelik az edzéseiket.
Látványos? Valóban.
Ér valamit igazi harci helyzetben, igazi ütélsek ellen? Nem, semmit.
Akkor mi ez? A választ az olvasóra bíznám.
A valóság az aikidóban végtelenül más: attól még, hogy egy szép, jól koordinált mozgást látunk, és az ukénak semmi baja sem lesz, kevesebb hatékonyabb és szebb harcművészet létezik az aikidónál, ami ennyire fejlesztené az embert - ha okosan gyakorolják.
A cél pont az, hogy ne romboljuk, hanem építsük a partnerünk testét és szellmét. Hogy olyan aikidót csináljunk, hogy a támadó azt mondja: basszus, csináljuk mégegyszer, mert fantasztikus érzés volt!
Valóban, ilyenkor nem az eltorzult arcok és a spriccelő artériák látványa fogadja a laikus nézőt, hanem a mosolygó emberek "táncikája" - csakhogy, ez a táncika végtelenül veszélyes is lehet, ha valaki nem ismeri a szabályokat.
Sose dőlj be a látványnak!