AikiMag

Az Aikido Magazin

Elhibázott marketing - Küzdősport Expó

2014. május 31. 09:47 - Pető Richárd

(Mielőtt belemerülnénk, hogy mit láttunk a Küzdősport Expón, elmondjuk, hogy felajánlottunk tudósítást, sőt, bemutatót is, ingyen az Expó szervezőinek. Azt is felajánlottuk, hogy nálunk ingyen promózhatják a rendezvényt, hiszen a blog témájába vág. A szervezők azzal válaszoltak, hogy értékesítsünk x darab jegyet és bemehetünk ingyen. Ezek után a bemutatóról lemondtunk és kollégánk, megvéve a jegyet, elment, hogy megnézze, mi is történt az Expón. A sokadik ilyen rendezvényen jártunk és mindig ugyanaz jött ki: ezekre a rendezvényekre a kutya se kíváncsi, maximum a fellépők, a versenyzők családtagjai. A harcművészeti rendezvények szervezőinek talán nem ártana ezen elgondolkoznia és máshogy, közösségi alapon szervezni ezeket - a szerk.)

Ha aljas akarnék lenni azt mondanám ott voltam, na de minek? Volt valami érdekes? Valami, ami megfogott a miniszoknyákon és mély dekoltázsokon kívül?

Azért nem volt ennyire sarkos, de elég cikinek éreztem mindenféle szempontból az idén a Syma Csarnokban lezajlott Küzdősport Expót.

Az első nagy kiábrándulás a jegypénztárnál ért, ahol egy "európai szintű" intézményben nem lehetett bankkártyával fizetni a belépőért. A külföldi érdeklődők - ha voltak - biztos körberöhögtek minket, hogy a Syma Csarnok hivatalos jegyirodájában nem lehet, csak készpénzzel fizetni. A belépőért, ami csak sima látogatóként 2000 Ft-ba, edzésen résztvevőként 5000 Ft-ba és szemináriumon résztvevőként 70000 Ft-ba került (szóval, elég borsos áron mérték). Küzdelmeket és edzéseket láttam, de szemináriumoknak nyomát sem. Egyébként is: miért kell egy ilyen szabású rendezvényt fizetőssé tenni az egyszeri látogató számára? Nem lenne kifizetődőbb, ha a különböző küzdősportok iránt érdeklődők ingyen mehetnének be? Nem vonzana az számos rajongót a sportág számára, s a szervezők számára is? Hiszen, aki kilátogat az eszik, iszik, és ne adj Isten még sportfelszerelést is vásárol a helyszínen, ami sokkal többet ér, mint egy 2000 Ft-os belépőjegy.

Alapvetően azért látogattam ki a rendezvényre, mert a küzdősportok nagy rajongója vagyok, bár azok közül inkább csak a harcművészeteké és gondoltam hátha összefutok életem szerelmével, akivel mintha többször is találkoztam volna a felállított standok közötti folyosókon járkálva, de aztán rá kellett ébrednem, hogy tévedtem.

A muay thai mérkőzéseket viszonylag nagy számú és vegyes összetételű - férfi, nő, gyerek - közönség nézte végig, de ahogy a beszédekből hallottam és az összekacsintásokból láttam, mind valamelyik sportklub tagjai, vagy hozzátartozók, netán haverok voltak.

kexp22.jpg

kexp21.jpg

kexp23.jpg

kexp23.jpg

kexp18.jpg

Egyszerre lehetett edzéseken részt venni, vagy azokat megnézni, küzdelmeket megtekinteni, vásárolni, vagy éppen adakozni a fogyatékkal élő harcművészek számára. Fura nekem, hogy nem sok adományozót láttam magamon kívül, pedig a segítség - még ha kis mértékű is - nagyon fontos a HEGYEM alapítvány számára.

Több adrenalint és tesztoszteront egy helyen össze sem lehetett volna gyűjteni, mint ezen a szombati gálán, sokaknak a tekintetéből azt lehetett kiolvasni, hogy "ha nem ütöm meg, akkor keresztbe harapom a torkát", s mikor ez párosult a televarrt dagadó bicepszekkel és a teljesen kopasz, vagy éppen mohikán frizurákkal, akkor az egészen ijesztő lehetett az egyszeri szemlélő számára. Számomra csak természetellenesnek hatott. Bár az is lehet én is hatékonyabb lehetnék egy ilyen dizájnnal.

kexp07.jpg

A karatésoknál szinte ugyanazokat a klubokat láttam, amit az elmúlt két évben hasonló harcművészeti gálákon tett látogatásom során. Szülőkkel, testvérekkel, nagyszülőkkel tarkítva a nézők táborát.

kexp11.jpg

kexp09.jpg

kexp10.jpg

Az MMA számomra inkább földharcnak tűnt, mint kevert küzdősportnak, bár az is igaz, hogy a szép, körkörös mozdulatok kedvelőjeként nem annyira rajongok érte. A szumó edzést talán akkor nézték legtöbben mikor Bárdosi Sanyi ezüstérmes kötöttfogású birkózónk tartotta az edzést. Madár, azaz Erdei Zsolt kétszeres profi világbajnok ökölvívónk MMA edzését is sokkal többen látogatták, mint a többi edzést, ez is mutatja, hogy celebnek áll a világ, akármennyire is tisztelem mindkettejük eredményeit.

kexp17.jpg

kexp16.jpg

kexp17.jpg

kexp06.jpg

kexp24.jpg

Nem lennék azonban igazságos, ha nem mondanám el, hogy a magyar karate válogatott 17 órakor kezdődő bemutatója is sok érdeklődőt vonzott, a bemutató melyben formagyakorlatot és küzdelmeket is láthattunk.

kexp12.jpg

kexp14.jpg

kexp13.jpg

kexp10.jpg

kexp08.jpg

kexp05.jpg

kexp01.jpg

kexp02.jpg

kexp04.jpg

Ennek alapján már az üres tereket sem furcsállottam ennyire, ám ahogy látszik volt akinek ez is elég volt a boldogsághoz!

kexp03.jpg

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://aikimag.blog.hu/api/trackback/id/tr716211613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.05.31. 15:12:55

terveztük, hogy elmegyünk, de csak nem jött össze. :S

2014.06.01. 08:43:37

Nagyon szép támadó jellegű írás, kidomborítja az aikido lényegét.

Próbáld legyőzni a konfliktusokat magadban, és teremts békét a Világegyetemben.

Csák Gergely · http://zummaikido.hu 2014.06.02. 09:34:14

@SeagalSteven: Te ott voltál? Te mit láttál?

Amúgy "Steven"! Neked kellene tudnod a legjobban, hogy az aikido nem önvédelem. Meg kell tanulni támadni is.
süti beállítások módosítása