Számomra az a leglenyűgözőbb az aikidóban, hogy az élet elveit, a bonyolult érzéseket, gondolatokat, elméleteket, az átvitt értelemben értelmezett gondolatokat, szó szerint vesszük.

Stéphane Goffin mesterrel volt táborunk a nyáron, tőle fogok idézni.

"Ha lépünk, meg kell tartanunk a középpontunkat." Ezt átvitt értelemben is lehet érteni. Úgy értelmezem, hogy ha az életünkben megyünk, haladunk, utunk során nem szabad elveszítenünk magunkat, meg kell tartani az egyensúlyt. Viszont mi ezt a szó szoros értelmében is gyakoroljuk. Nem billenhetünk ki egyensúlyunkból.

„Ha mindent meg akarunk tartani, mindent elveszítünk.” – az aikidóban az a szép, hogy ezt a gondolatot láthatóvá, de főleg fizikailag érezhetővé tesszük, mi ezt a szó szoros értelmében megcsináljuk a testünkkel.

„Minél jobban markolsz valamit, annál inkább nem fogod tudni megtartani. Ne markolj az ujjaiddal, nyisd ki a tenyered. Csak így tarthatod meg.”

Az aikido az élet alapelveire épül. Nem is gondoltam volna, mennyire pontosan. Az a szép az aikidóban, hogy mindig lenyűgöz, mindig tud újat mondani.

 Amikor egy olyan gondolatot, mint hogy "ha mindent meg akarunk tartani, mindent elveszítünk" átültetünk egy mozdulatba, az olyan érzés, mintha kézzelfogható lenne egy ilyen bonyolult érzés, szemmel látható és a testtel érezhető. És ha egy bonyolult elméletet fizikailag érzünk a testünkkel, akkor megértjük. (Ez tanítási módszer is ugye.) Ilyen pillanatoknál az az érzésem, hogy az aikido ezt akarja tőlünk: megtanítja, hogyan kell élni a hétköznapjainkban, hogyan kell dönteni, önmagunkkal és a másikkal élni. Nem pusztán önvédelmi harcra tanít, hanem megérteti azt, hogy például hogyan kell elengedni és ugyanakkor megtartani: aminek láthatólag köze sincs egy támadáshoz, egy dobáshoz. Ugyanakkor ha nagyon erősen szorítod a társad, akkor nem tudtok együtt mozogni, és elveszíted. Az ilyen mondatok elhangozhatnak egy pszichoterápiás beszélgetésen ugyanúgy, mint egy aikido edzésen.

Úgy érzem, egyre többet megértek abból, hogy Ueshiba Morihei miért gondolta, hogy az aikido maga a szeretet. Először azt gondoltam, hogy ő így éli meg, neki ezt jelenti, másnak mást. (Talán igaz is.) De amikor aikidózom (dehogy akkor, amikor aikidózom: amikor gyakorlok, akkor azon gondolkodom, jobbra lépjek-e, vagy balra:) vagyis inkább akkor, amikor hallgattam Stéphane-t és figyeltem, akkor éreztem, hogy az aikido mennyivel több lehet, és hogy mennyi mindent kell még megértenem és megéreznem.

Lehet, nem annyira meglepő, hogy e két dolog: egy életelv és a mozgás az aikidóban összeforr, a távol-keleten sokkal egyértelműbbek ezek a dolgok.