AikiMag

Az Aikido Magazin

Seggre ülve

2014. október 04. 09:02 - Pető Richárd

Írhattam volna térden állva III-at is címnek, de úgy gondoltam a seggre ülve sokkal jobban kifejezi azt, amit most megosztok veletek. Igen, kitaláltátok, ez térdes kalandom harmadik - de még korántsem befejező - része. Azért nem kell aggódnotok, nem foglak éveken keresztül untatni titeket a saját kis térd kálváriámmal, melyet a magyar egészségügyi intézményekben járok meg. Talán ezen kívül még egy cikk szól majd arról, hogyan győztem le ezt az adott problémát, de azt hiszem arra kicsit többet kell várni, mint 1-2 hét, vagy hónap.

terd.jpg

Ha kíváncsi vagy a cikk további részére kattints egyet a tovább gombra.

Ortopédia

Az ortopédián a doktornő úgy fogadott, hogy még mindig erőltetem a térdemet, vagy a panaszaim elmúltak azóta. Mondtam neki, hogy én ugyan nem erőltetem, de heti kétszer - ha tudok - azért lejárok edzeni. Erre majdnem azt találta mondani, hogy az nagyfokú igénybevétel. Egykori önmagamhoz képest mindenképpen, de azért egy héten 2x1,5 - időnként kicsit kevesebb, kicsit több - óra mozgást nem nevezhetünk annyira intenzívnek, csupán a nullához képest. Aztán elkezdte magyarázni az ultrahangos leletemet, amiből csak azt értettem meg, hogy a térdszalagjaim meg vannak nyúlva és a vizesedés az "extrém" igénybevétel miatt van, viszont mindez addig jó, amíg a felgyülemlett folyadék távozni tud hátul az izületi burok leggyengébb részén és nem telíti el úgy a térdet, hogy az kétszeresére, sőt háromszorosára nő.

Most akkor mi is a megoldás?

Mikor a megoldásokról kérdeztem említette a sok pihentetést, felpolcolást, az edzések befejeztét. Aztán említette a térdvédőt is, akár csak egy gumi szalagot, ami jobban tartja a térdet. Ezenkívül beszélt még különféle gyulladáscsökkentőkről, melyek persze intenzív igénybevétel mellett nem annyira hatékonyak, s aztán előjött a farbával, miszerint van mód a térd "megolajozására" is egy úgynevezett Arthrovisc injekcióval, melyből kábé három kell egymás után kúra szerűen, s ugyan nem olcsó dolog, jó időre sokkal "gördülékenyebbé" teheti a térd mozgásának folyamatait. S kaptam kis tájékoztatót is, hogy olvasgassam. Emellett még felírt egy Cartinorm nevű gyógyhatású készítményt, ami glükózt - azaz zselét épít - és minden szempontból nagyon jó hatása van.

Sárkány ellen sárkányfű

A gyógyhatású készítmény boltban viszont az eladó lány viszont az éppen kapható - és hatóanyagaiban sokkal bővebb - GCA 2700-at ajánlotta, melyben még kurkuma is van, amire most nagy szüksége van a térdemnek állítólag. Én ugyan úgy tudtam a kurkumát a levesbe tesszük, de nem lehetetlen, hogy ami jó a levesbe, az a térdnek is jó. Olyan hévvel kampányolt a készítmény mellett, hogy ha ezt egy boldog párkapcsolat reményében teszi talán ott helyben el is veszem feleségül. Viszont a 6300 Ft körüli ára - egy havi adagnak - kicsit elgondolkoztatott el akarom-e hamarkodni én ezt a térdzselé építés dolgot anélkül, hogy tüzetesebben utánanéznék. A boltos lány nem igazán biztatott sok jóval, hiszen a Cartinorm még drágább is, de lehet, hogy legközelebb már lesz. Aztán ajánlott még egy bár kevésbé sok összetevőkből álló, de ugyanúgy "zselésítő" készítményt, melyben megvan a szükséges kurkuma, mely a kurkuma kollagén névre hallgat.

Kész káosz, először alszom rá egyet

Minthogy nem tudtam eldönteni hirtelen, hogy a sok pénztárca nyüvő ajánlat közül melyiket válasszam így udvariasan elköszöntem és eljöttem haza töprengeni és információt szerezni. Azt hiszem ezt a töprengést legelőször is egy kiadós alvással kezdem, olyankor valahogy mindig jobban fog az agyam és szebb színben is látom a világot tőle. Azért a tanulság az levonható, miszerint sok helyre érdemes menni a problémáiddal, csak a magyar egészségügy berkeibe nem.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://aikimag.blog.hu/api/trackback/id/tr46748327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Véghné Oláh Ibolya 2014.11.24. 21:10:04

Szia, érdekelne, hogy milyen megoldásra jutottál a térdeddel kapcsolatban. Köszönöm.

Pető Richárd 2014.11.26. 21:54:14

@Véghné Oláh Ibolya:
Kedves Ildi!
Még nem sikerült pontot tenni az ügy végére. A térdem a mostanság elég sok pihentetés eredményeként jobban viselkedik, de azt is észrevettem, ha folyamatosan terhelem, akkor ugyanazokat a tüneteket produkálja, mint előtte. Szóval még van egy utam a sportkórházba egy specialistához, ha ő sem tud megoldást, akkor tanácstalan leszek. De az még odébb van.
Ricsi
süti beállítások módosítása