Miyamoto Tsuruzo shihan egy 7. danos oktató az Aikikai Hombu Dojo-ban Tokyo-ban. [A shihan rangidős tanárt jelent, a kifejezést egy iskolán belül használják, míg azon kívül sensei-nek nevezik. (a ford.)] 2006 óta minden évben Franciaországba utazik, hogy tanítson a főbb déli városokban. Minden évben egyre több tanonc látogatja az óráit, hogy megértsék a sensei virtuóz technikáit és kapjanak a kifinomult pedagógiai szemléletmódjából.A Montpellier-ben tartott óráján készült vele az interjú.

Emmanuel Marès: Sensei, el tudnád mondani röviden, hogyan kezdted az aikidót és miért döntöttél úgy, hogy ez lesz a hivatásod?

Miyamoto Tsuruzo: 1971-ben kezdtem az aikidót, 18 évesen, amikor a fukuokai egyetemre kezdtem járni. A következő 4 évben Suganuma Mamoru sensei tanításait követtem, aki az Aikikai kirendelt oktatója volt. Amikor lediplomáztam nehéznek találtam eldönteni, hogy állást keressek, vagy folytassam az aikidót. Suganuma Sensei egy különleges ember volt, különleges a technikáiban persze, de emberként is. Ő reprezentálta azt, amit el akartam érni, emberként. Továbbá ez volt az az idő, amikor részt vettem az első szemináriumomon és tanúja lehettem a második doshu Ueshiba Kisshomaru bemutatójának. [A doshu az út legfőbb vezetőjét/képviselőjét jelenti. Az első jelenleg Moriteru Ueshiba, O-Sensei unokája (a ford.)] Tőle akartam tanulni, és még erősebbé válni, ezért léptem be az Aikikai Hombu Dojóba Tokyo-ban.

Emmanuel Marès: Ki volt az a tanár, aki a legnagyobb hatással volt rád, és mit őriztél meg az ő tanításából?

Miyamoto Tsuruzo: A Tokyo Aikikai-ban tanultam Ueshiba Kisshomaru-tól a 70-es évek végétől a 90-es évek elejéig és enyém volt a megtiszteltetés, hogy a partnere legyek a bemutatóin és szemináriumain. Soha sem fogom elfelejteni az energiát a szemeiben, az erőt, ami az egész testéből sugárzott, és azt a benyomást, amit éreztem, amikor szemtől szemben voltam vele egy nagy bemutató alatt. A vele való gyakorlás során megtanultam a három legfontosabb alapelvet az aikidóban: a látást, az időzítést és a megfelelő elhelyezkedést.

Emmanuel Marès: Hosszú ideig voltál a kezdő csoport vezetője a Tokyo Aikikaiban. Az oktatási módszered különbözik a kezdőknél és a haladóknál?

Miyamoto Tsuruzo: A kezdőknek muszáj szilárd alapokat szerezniük. Ez egy fontos időszak a tanulási folyamatban. Döntő jelentőségű, hogy ne vegyenek fel rossz szokásokat, ezért fontos, hogy rangidős oktató tanítsa a kezdőket. A haladókat is természetesen próbálom irányítani, hogy megszabaduljanak a rossz szokásoktól, de új szemléletmódokat is próbálok mutatni nekik.

Emmanuel Marès: Melyik szempontokra kell egy kezdőnek leginkább koncentrálnia?

Miyamoto Tsuruzo: Az aikidóban nincs verseny. Edzés alatt tanuljuk a technikákat, de fokozatosan, a tanulónak a formán túl kell látnia. Kezdőként nem kell az esztétikára koncentrálni. Csak sok évi gyakorlással lesznek majd a mozdulatok szépek. Ha a szépségre fókuszál, akkor a technika csak bizonyos embereknél fog működni, nem mindenkinél. Az igazi veszély az, ha az aikidoka nem látja mi a lényeges. Az időzítés, a távolság és az erő, amit a technikába teszünk a partnertől és a környezettől függően változik. Sok tényezőt figyelembe kell venni, amikor szembe kerülünk valakivel: a partner méretét, gyorsaságát, rugalmasságát, tudását, fizikai erőnlétét stb. Ezek a paraméterek mindig változnak. Ezektől függetlenül soha sem szabad hezitálni, hogy beleadjunk mindent. Nagyon fontos, hogy az aikidót lélekkel és energiával csináljuk.

Emmanuel Marès: A Hombu Dojo vizsgabizottságához tartozol. Mit vársz el a vizsgázóktól?

Miyamoto Tsuruzo: A legfontosabb dolog egy vizsgán az, hogy a vizsgázó teljes mértékben kifejezze magát. Nem kell lemásolnia a tanárt vagy gyönyörűen csinálnia a technikákat. Amit elvárok az annak a munkának az eredménye, amit a vizsgázó a gyakorlatokba fektetett addig.

Emmanuel Marès: Látsz különbséget a napi gyakorlás és a vizsgán bemutatott gyakorlatok között?

Miyamoto Tsuruzo: A mindennapi gyakorlás alatt el kell különböztetnünk azokat a gyakorlatokat, amiken dolgozni akarunk rövid és hosszú távon belül. Ráadásul vannak azok a feladatok, amiket az oktató ad számunkra és vannak azok amiket saját magunk. Az óráim alatt különböző módokat mutatok a belépésre, az egyensúly megtartására, és hagyom hogy a tanítványok megtalálják azt, amelyik összhangban van velük. A napi gyakorlatokon formáljuk az aikidónkat. A vizsgán mindenre kell összpontosítanunk, amit addig elértünk és ezt kell kifejeznünk.

Emmanuel Marès: Azt mondják, hogy a Japánban tanított aikido más, mint amit Franciaországban tanítanak. Egyetértesz ezzel? Az eltérések – ha vannak – a kulturális különbségek miatt adódnak?

Miyamoto Tsuruzo: Minden tanár különböző Japánban is. A tanítás nem szabványosított. Amikor megérkeztem az Aikikai Hombu Dojóba Ueshiba, Morihei O-Sensei már meghalt. A fiától Ueshiba Kisshomaru-tól tanultam az aikidót, és ezért talán mondhatjuk, hogy nem az „igazi” aikidót tanultam, amit O-Sensei tanított. Kezdetben Franciaországban O-Sensei közvetlen tanítványai tanítottak. Talán ez lehet az oka, amiért néhányan azt mondják, hogy ez más. Végül is a lényeg az, hogy tudjuk milyen jelentést szeretnénk tulajdonítani a napi gyakorlásnak. Nem kellene csak saját érdekünkben gyakorolni, sem valami túl misztikushoz vonzódni. Bár vannak egyértelmű kulturális különbségek, mindig igyekszünk megtalálni a közös értékeket. Japánban például Bushido-ról beszélünk, Franciaországban az udvariasság szelleméről. Az a véleményem, hogy az aikido népszerűvé válása Franciaországban nem pusztán véletlen.

Emmanuel Marès: Tanításaidat hozzáigazítod ahhoz az országhoz, amiben tanítasz?

Miyamoto Tsuruzo: Nem az országhoz, de a gyakorlókhoz igen. Például azoknak, akik nagy izommunkával gyakorolnak, rugalmasabb aikidót javaslok. Azoknak, akik túl finoman edzenek, mutatok valami sokkal hevesebbet. Akik túl mechanikusan gyakorolnak, azoknak megpróbálom megmutatni a technikák harcművészeti szemléletét, stb. Az óráimon igyekszem megadni a lehetőséget a tanítványoknak, hogy felfedezhessenek valami újat.

Emmanuel Marès: Kívülről nézve a gyakorlataid keménynek tűnnek, de amikor valaki érzi a technikáidat, azokban nincs erőszak. Milyen jelentőséget adsz az aikido külső megjelenésének?

Miyamoto Tsuruzo: Nem tudok magammal gyakorolni, így nagyon nehéz meghatározni a munkám. Ha valaki nem érez semmilyen kényszerítő erőt a kontaktus alatt, az annak a jele, hogy jó az időzítés és megfelelő a távolság. Más szavakkal: minden a légzésen múlik. A legfontosabb dolog a gyakorlásunkban az, hogy megtanuljuk megérezni és megérteni a partnert egészként. A dolgok külső megjelenésével nem igazán foglalkozok, csak igyekszem odaadni mindent, amim van.

Emmanuel Marès: Mit szeretnél, mit vigyenek haza az emberek az edzéseidről?

Miyamoto Tsuruzo:  Az alaptechnikák gyakorlásán keresztül fontos megszerezni a hajlékonyságot és az erőt, ami szükséges a rendszeres edzéshez. Az óráimon ragaszkodok az aikido alapjaihoz: sabaki, irimi, és tenkan, ugyan úgy, mint a légzéshez. A cél az, hogy megmutassam az összes lehetséges variációt. Nem próbálok új technikákat megtanítani, de igyekszem éreztetni a gyakorlókkal, hogy mi van a technikák mögött, amit naponta gyakorolnak.

Emmanuel Marès: Befejezésül: mit kutatsz ma az aikidóban?Nagyon mást mint az ami arra késztetett hogy belekezdj a harcművészetbe?

Miyamoto Tsuruzo: Gyakran hallom, ahogy rangidős mesterek azt mondják, hogy az aikido ikky-val kezdődik és ikkyo-val fejeződik be. Az ikkyo egy olyan technika, amit a kezdőkkel  ugyanúgy elvégeztetünk, mint a haladókkal. Ez egy nagyon érdekes gyakorlat, mert bár mindenki meg tudja csinálni, igazából nagyon nehéz elsajátítani. Amikor sokkal fiatalabb voltam nagy erőbevetéssel gyakoroltam, de idővel az ember gyengébbé válik. Az évek során sok tapasztalatot és tudást halmoztam fel és tekintetem új horizontokra terjedt ki. Az idővel változott az aikidóról alkotott képem. A gyakorlásnak különböző szintjei vannak és ezért vannak különböző ikkyo-k. Az ikkyo egy olyan technika, aminek ki kell fejlődnie az idő során. „Minden az ikkyo-val kezdődik és az ikkyo-val végződik.”

 Forrás: Emmanuel Marès: Interview with Miyamoto Tsuruzo Shihan: Perceiving and sensing

"Hogyan jön egymáshoz az aikidó és a kommunikáció?

Az aikidó japán harcművészet, melynek technikái az ellenfél mozgási energiájának felhasználásán, elvezetésén alapulnak.
A Wikipedia az alábbiakat írja az aikidoról:
„Az Alapító (Uesiba Morihei) megfogalmazása szerint az aikidó egy olyan Út, amellyel le tudjuk győzni a konfliktusokat magunkban, és amellyel békét teremthetünk a Világegyetemben. Ennek megfelelően az aikidó gyakorlása során nem létezik ellenfél vagy ellenség, hanem partner van, akit vezetnünk és irányítanunk kell. A gyakorlónak tehát nem a pusztításra, hanem minden esetben az építő jellegű konfliktuskezelésre kell törekednie.”
Vonatkoztass el egy kicsit az aikidótól, a harcművészettől, és gondold végig a fenti sorokat a kommunikáció szempontjából.
Fordítsuk át a leírtakat, és nézzük meg, értelmezhető-e a kommunikációra:
„Segítségével le tudjuk győzni a konfliktusokat magunkban, békét teremthetünk vele – ha első lépésben nem is a világegyetemben -, de szűk környezetünkben mindenképp.
A kommunikációban nincs ellenség, vagy ellenfél, hanem partner van, akit vezetnünk, irányítanunk kell. A kommunikációban az építő jellegű konfliktuskezelésre kell törekedni.”

Hogyan válik eredményessé az aikidó?

Felhasználja, elvezeti, szétszórja az ellenfél (partner) energiáját. Ehhez az szükséges, hogy az aikidó gyakorlója figyelje, minden figyelmét összpontosítva kövesse a partnerét.
Így lesz alkalma a partner mozgási energiájának kihasználására.
A mozgás első eleme a kapcsolódás, az együtt mozgás a partnerrel. Ezt követi a – már közös – mozgás irányának tudatos, tervszerű megváltoztatása, melyben a partnert a folyamat végéig kíséri, vezeti.

Mit mond ez a kommunikációról?

Ha eredményesen szeretnél kommunikálni, első a másik megfigyelése, a partnerrel való „együtt mozgás”. Ez a gyakorlatban a másik gondolatainak, érzelmeinek, motivációjának megismerését jelenti.
Elengedhetetlen a másik fél aktív meghallgatása, ami nem csupán azt jelenti, hogy végighallgatod, amit a másik mondani akar. Mielőtt megfogalmaznád saját gondolataidat, kérdezed a másikat, mélyebben megismerve nézeteit, érzéseit, további információkat szerezve az elmondottakkal kapcsolatban.
Miközben a másik fél válaszol a kérdéseidre, megfigyeled az elmondottakat, a verbális és non-verbális kommunikációt, annak összhangját és disszonanciáit.
Ezzel átveszed partnered „kommunikációs mozgási energiáját”, melyet majd az általad meghatározott irányba tudsz vezetni.
Ezzel az aktív figyelemmel kapcsolódsz partneredhez, finom információkhoz jutsz a másik álláspontjával, gondolataival, érzéseivel kapcsolatban, ami megkönnyíti a következő lépést; – saját gondolataid átadását, a másik figyelmének ráirányítását a Te álláspontodra, véleményedre, gondolataidra.
Partnered álláspontjának megismerése és megértése után, kapcsolódva az általa elmondottakhoz, úgy tudod gondolataidat átadni a számára, hogy arra Ő nagyobb nyitottságot mutat. Már nem a saját gondolatainak átadása áll figyelmének a középpontjában, kommunikációddal irányíthatod a gondolkodását.
Ezt a kommunikációs folyamatot hívom én „Kommunikációs Aikidó”-nak, mellyel a konfliktushelyzetek nagy része remekül kezelhető, a másokkal való együttműködés minősége nagy mértékben javítható.
Próbáld ki a fentieket a gyakorlatban, figyeld meg, miben más ez a kommunikáció a korábbi helyzetekhez képest."

Forrás: Várfalvi Balázs: Mi a "Kommunikációs Aikido"? (2013.01.18.)

Aki aikidózik már pár hónapja legalább, fejből fújja az aikido alapértékeit, lassan megismerkedik ennek a harcművészetnek az alapelveivel. Nem is untatnám ezzel a blogolvasót, mindenki ismeri ezeket.

Ám nagyon kevesen képesek ezeket az alapértékeket átültetni a gyakorlásukba, sőt mi több: a mindennapi életükbe.

Abban szinte minden aikidós egyetért, hogy ezek az értékek (béke, harmónia magunkkal, másokkal, a természettel, erőszakmentesség, stb.) egyetemesek és mindenki boldogabb lenne, ha képesek lennénk betartani őket. Persze az ember gyarló, önző, sőt, sok esetben buta és nem képes rá. Bocsánatos bűn, ha egy olyan ember erőszakos és viselkedik sértően, kihívóan, aki sosem aikidózott, illetve, akinek sosem volt gyerekszobája.

De, amint azt a későbbiekben látni fogjuk, sajnos az intelligenciát és a gyerekszobát sok-sok év aikido-gyakorlása sem pótolhatja. Az aikido, mint alapelvek összessége, gyönyörű, de amint látni fogjuk, nem képes meggyógyítani a világot; sem a butaságot és a surmóságot megszüntetni.

Nem is igazán az a szomorú abban a történetben, amit mindjárt elővezetek, hogy az érintett felek mindegyike a hazai aikido prominens képviselője, aki a legjobban feszítenek O-Sensei képe mellett az edzőtáborokon, akik a legnagyobb arccal vállalják, hogy ők az igazi aikidósok, akiknél igazibb talán csak Japánban létezik. És ezek az emberek most explicit, teljesen nyílt módon képesek voltak ennek az ellenkezőjét bebizonyítani magukról - vagyis, hogy hosszú évek gyakorlása és igyekezete nagyrészt hiábavaló volt.

A konkrét példa és erre a bizonyíték ez a levél, amit megtalálhatsz a Magyar Aikikai Aikido Kultúra Szövetség (rövidebben MAAKSZ) oldalán és Facebook-oldalán is.

A levél tele van fenyegetéssel (aikidós ilyet nem csinál - gondolnánk mi):

"Szeretnénk tájékoztatni benneteket, hogy vannak megbízható információforrásaink, ennek figyelembe vételével kérjük az elszámolást" 

zsarolással (aikidós ilyet nem csinál - gondolnánk mi):

"Szeretnénk tájékoztatni titeket arról is, hogy ez a levél, illetve a válasz is az összes melléklettel együtt angol nyelvre le lesz fordítva és továbbítva a Hombu felé, jelentés formájában."

A legsúlyosabb mondat azonban így hangzik: "Javasolnánk, hogy nyissatok felénk és kezdjétek el velünk a párbeszédet, hiszen több tapasztalattal rendelkezünk, mint ti, nem beszélve a hierachiáról."

Ebben a mondatban minden benne van - a lenézés az alacsonyabb "rangúakkal" szemben, arrogancia és a hatalom fitogtatása. Minden, amit egy aikidósnak alapvetően nem szabadna leírnia, megvalósítania a többiekkel szemben.

Azt már csak mellékesen említem meg, hogy a levél tele van magyartalanságokkal, stilisztikai és helyesírási hibákkal is (aki igényes magára, ilyet nem ír alá - gondolnánk mi).

Meglehetősen egyértelmű képet ad arról, kicsodák alakították a 1980-as évektől napjainkig a magyar aikidós életet és milyen szemlélettel.

Még mielőtt valaki azt hinné, hogy a levéllel nem értünk egyet, hát de. Legyen nyilvános minden aikidós szövetség, egyesület költségvetése, folyamatosan. Legyenek a pénzügyek transzparensek - minden szövetségnél, minden egyesületnél, minden olyan eseményen, ami az egész magyar aikidós közösségért jött létre.

Az irány tehát jó. (Legalább.) Hiszen akik ezt a levelet írták, azt szeretnék elérni, hogy a korrupciónak, a pénzek elmismásolásának még a gyanúja se vetődjön fel. Igazuk is van.

De az, ahogy ezt a levelet megfogalmazták - egy szegénységi bizonyítvány. Az aikidós alapelvek megcsúfolása. Tényleg ilyen a magyar aikido?